Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-343

36 48. országos Ülés február 6. 1878. születlenűl fogjon hozzá egy kormány, és hogy olyanra vállalkozzék, mire sem programmja, sem határozott megállapodása nincs, az a dilettantizmusnak egy oly jelensége, melyet eléggé kárhoztatni nem lehet. (Helyedéi a haloldalon.) Ezen tájékozatlanságból származó bajokat, még súlyosabbá tette azon őszinteség hiánya, melylyel ezen tárgyalások mindkét részről folytattattak, mely hogy igen nagymérvű lehetett, mutatja azon tény egymaga, hogy volt idő, midőn a két fél megállapodásai, kölcsönösen kétségbe vonattak és tagadásba vétettek nemcsak, hanem bizonyos jegyzőkönyvek tartalma is kérdésbe jött, és magyarázásokra adott alkalmat. Nem csoda tehát, ha a puszta sötétségben minden iránytű nélkül puszta tapogatódzás, gyengeség és ingadozás között haladva példátlan kinok között született meg azon kiegyezés, melyet a kormány tekintve, hogy valami állapotoknak mégis csak lenni kell, össze tett kézzel is elért volna a status quo fentartásában. (Helyeslés a haloldalon.) Egy nagy hiba volt az, hogy a kormány daczára nézetei megállapodatlanságának az egyezséget minden áron meg akarta kötni, és szemei előtt csak ezen egy czél lebegett, igazolja ezt Bécsből lejövetele, és kiválóbb férfiakkal]' tanácskozása, melyből tudtammal nem sok biztatót merített ugyan a kormány, sőt egy pártszakadást is létrehozott, mégis felmenvén, az engedékenység lejtőjén mértéktelen fokban alászállott, ebből pedig az osztrák fél csak ujabb erőt merített kívánalmainak fokozatára, mit nem is mulasztott el. (ügy vanl a haloldalon.) Lényeges hiba volt azon solidaritás, melybe a két kormány az egyezkedés keresztülvitele érdekében lépett; rnert ennek következménye volt az, hogy minduntalan a magyar kormánynak kellett engedni, mint olyannak, mely parlamentjében sokkal erősebben állott, és miután mint említem, a főczél csakis az volt, hogy az egyezmény minden áron létre jöjjön, természetesnek tartom, hogy az engedmények keresztülvitelére mindég az erősebb fél, vagyis a magyar kormány vállalkozott, mig viszont az osztrák kormány feje felett folyton a Demokles kardja függvén, semmi olyas engedményekbe be nem ment, melyek állását megingathatták volna, vagy ha be ment is, mint p. o. a bankkérdésnél, azt a parlamentjével szemben azonnal feladta. Taktika volt-e ez, vagy a helyzet maga, azt nem tudom, de tény, hogy kedvező eredményei nem voltak. De volt az osztrák koimiánynak egy taktikai ügyessége is, ez a bankkérdós. — Az osztrák kormány ugyanis a bankkérdésben akarván recompensálni a magyar kormányt, mindjárt kezdetben tekintélyes engedményeket tett e téren, kizsákmányolván természetesen engedményeit más alakban, és ime, midőn stipulatiókra került a sor, előállott a bank, a mi igen természetes, és ezen az ő zsebére tett concessiókat refusirozta, ennek következménye azután az lett, hogy a magyar concessiók megállottak, az osztrák eoncessiók füstbe mentek. (Tetszés a haloldalon.) Ennyi tévedések után szomorúaknak, de consequenseknek kell tartanom az eseményeket, melyek szerint a kormány lépésről-lépésre hátrálván, az ország érdekei egy oly politikai vándorláson mentek keresztül, melynek képét láthatja mindenki, egyfelől a kormány által két évvel ez előtt tett ígéretekben, másfelől az előttünk fekvő eredményekben, melyekkel ma ott állunk, hogy érdekeink az egész vonalon megvervók, 3 évet elveszítettünk ; forgalom, kereskedelem 3 év óta retteg ; a monarchia létalapjába vetett bizalom megingatva ; ós a mi fő, az egyezség létesítése jövőre is el van rontva. Osoda-e, ha ezt látva, és arra gondolva, hogy ez 10 évről 10 évre így lesz: aggodalom szállja meg azokat, kik mint én, az összmonarhia felvirágzását óhajtja ? — Csoda-e : ha elitéli azon kiegyezési eljárást, mely követtetett, és minden reális eredmény nélkül odáig fejlesztette a viszonyokat ? — csoda-e: ha épen a monarchia másik államávali viszony őszintesége, és a monarchia ereje és hatalma érdekében nem engedhetem, hogy egy teljesen megvert és elégedetlen Magyarország kerüljön ki az egyezségből, mely ne tudjon kellően conferalni azon szövetséghez, melyet őszintén es jó akarattal vállalt, és fentartani akar ? — Osoda-e: ha hibáztatom azon kormányt, mely eljárásával utat nyitott arra, hogy a magyar érdekek háttérbe szorításával szenvedő helyzetbe jővén, ujjal mutathassanak reánk, hogy dualistikus kötelmeinknek eleget tenni képtelenek vagyunk; (ügy van l) mert e^zegényitő politikát folytatni, és annak hatása bekövetkezvén, tehetetleneknek decretáltatni, minden időben hasznos és ügyes, habár nem erkölcsös politika is, mi pedig ilyen politikának ülnénk fel: ha nem igyekeznénk érdekeinket megoltalmazni, (ügy van ! a baloldalon.) De mi lesz, kérdi az ország és azok. kik a további bizonytalanságot szivükön viselik: ha az egyezség elvettetik? sőt kérdi a ministerelnök ur is, ki chaossal fenyeget, pedig midőn aggódva kísértük a tárgyalások folyamát, midőn némán és önmegtagadással tűrtük azon megaláztatásokat, melyeken az igen t. ministerelnök ur az országot keresztül vezetni jónak vélte, midőn a koronként feltünedező balsejtelmek e ház egyes tagjait arra indították, hogy a kiegyezési kérdések sorsa iránt magoknak megnyugtatást szerezzenek ; — az igen t. ministerelnök ur volt az, ki mindig az elérendő eredményre hivatkozott, ki mindég arra utalta a házat, hogy türelemmel legyen, és akkor mond-