Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-355

358 355. országos Illés február 20.1878. vetésnél, melyet valami nagyon fontosnak — őszintén mondom — nem tartok. Es pedig még egy okom van, hogy miért; nem azért t. ház, mert egy ily orvonal-féle — igaz — nagyon primitív és alig valamit érő, de csakugyan fenáll Magyarországon is, nevezetesen Mármaros és Erdély közt egyfelől, és Magyarország többi részei közt másfelől. Ott a só olcsóbb s nem akarván megengedni, hogy az onnan áthozassék, saját országunkban nem perhoreseáljuk azt, mitől iszonyodunk Magyarország és a szomszéd állam között. (Tetszés balfelöl.) Azt mondtam, hogy ezen őrvonal elég primitív és nem megfelelő : de sokkal hajlandóbb volnék, a mi ezen ellen-inditvány elfogadtatása mellett nem is lesz lehetetlen, azt, a mi ott fenáll s valójában gyarló, feleslegessé tenni. Átmegyek inkább egy másik ellenvetésre, melynek ugy látszik több oldalról nagyobb súly tulajdoníttatik. Mondják ugyanis, lehet, hogy megkapjuk azon három milliót, de akkor a quótára lesz annak befolyása. Vesződünk, törjük magunkat azért, hogy practicus fogható eredmény még is alig hogy maradjon. Nem akartam kitérni ezen ellenvetés elől, mert részint tüzetesen fölemlittetett többek által, részint a sorok közt lehetett kiolvasni, hogy ezen ellenvetés a legtöbb t, képviselő ur agyában felmerül. Már t. ház, vagy nekem kell nagyon tévednem, vagy ezen nehézség nem áll. Én ugy tudom, hogy azon hat év alatt, a melynek számadatai alapján a quota megállapittatott: Magyarországon a szesz- és czukor termelés, tehát az utánuk bevett adó is, kedvezőbb arányban volt az Ausztriában való termeléssel, illetőleg az után ott befizetett adóval, mint a minő a quóta aránya ; ugy hogy azon jövedelemben, melynek alapján 70°/

0-al a quóta megállapittatott, nem volt egy garas is, a mely ezen incompetens czimen folyt volna az osztrák kincstárba, sőt megfordítva. Igaz, hogy sörtermelésünk nem áll oly kedvező arányban, de ez a fönebbi tételen nem változtat, miután itteni fogyasztásra abból még 1868-ban is csak 71,000 mázsa hozatott be hozzánk, s így ez azon egész összeg, melynek fogyasztási adója tőlünk az osztrák kincstárba folyt. Ez összeg a két más fogyasztási ezikknél birt előnyünket nem enyésztette el. A helyzet később változott meg a mi hátrányunkra az által, hogy szesz-termelésünk sem haladt megfelelő mérvekben előre, s még kevésbé a söré, míg a czukoré épen visszaesett; ellenben fogyasztásunk ugy a sörnél, mint a czukornál igen fokozódott. Ez által az osztrák kincstár 1867-ben számításba nem vehetett, sajátlag minket illető bevételekkel gazdagodott, minek folytán quótája viszonylag alacsonyabb lett. De, mert a quóta 10 évre állapíttatott meg : ezen körülményt nem értékesíthettük a magunk javára, a mint az erkölcsileg jogos lett volna. De most lejárt a 10 év, ha a fogyasztási adó dolga a régiben maradna : akkor quótánk alább szállítása jogos lenne, de a dolgok helyre igazítása alapján annak felemelése épen nem jogosult. És ezzel t. ház, megérkeztem Éber képviselő ur azon ellenvetéséhez, hogy ha mi ezen szövetségi törvényen az 1867. XVI-ik czikken változtatunk : a dolog nem áll meg, hanem vissza megy az előbbiekre, in specie a qnóta-törvényre is. Ezzel, azt hiszem, ki van mutatva, hogy ez, legalább e pont változtatása folytán épen nem szükséges. Szükségessé lenne-e más pontok változtatásával, arról most uem szólok, kitűnik az majd az illető pontok tárgyalása folytán. TJe itt bátran kérdést intézhetnék a t. képviselő úrhoz, ha szerencsénk volna hozzá, az iránt: hiszi-e, hogy a javaslatba hozott kiegyezés az én mértékemmel megméretést akkor sem állja ki, ha azt osztrák álláspontból alkalmazzuk reá ? Nem csak kiállja, de tul is haladja. Azon mórtékkel Ausztria részéről megmérve, ezen kiegyezés nagyon is elfogadható, és épen a mennyivel az én mértékemet meghaladja, annyival marad azon alól, ha azt mi alkalmazzuk reá. Azon ellenvetést, a melynek én legalább legpraecisebb kifejezését épen Ébernél találom, ismétlik többen is. Felhozák Széll és Trefort minister urak, kik mindannyian hidegnek, merevnek, theoreticnsnak nevezik felfogásomat. A pénzügyminister ur kérdi: ha vajon igy járva el és eszköznek tekintve csupán a kiegyezést, létre jött volna-e a 67-iki kiegyezés is, melyet pedig én a magam részéről jónak tartok ? vajon nem volt-e akkor is magában is czél a kiegyezés ? Az volt, nagyon tudom; de sokkal nagyobb mértékben, mint ma, mert akkor politikai kiegyezésről és csak azután gazdasági kiegyezésről volt szó. A politikai kiegyezés befejeztetett akkor határokhoz nem kötött időre, nem mondom, örökre, jól mondta egykor a t. ministerelnök ur, hogy mindaddig, a mig az akkor működött factorok beleegyezésével másként nem történik az intézkedés ; de az addig változatlanul áll. Mit sem tartanék nem csak hibásabbnak, de veszedelmesebbnek, mintha az állíttatnék fel. — pedig itt közel jutunk ahhoz, hogy azt a tudományt hirdessük, hogy (ÍZ 2h politikai kiegyezkedés és annak fenállása a gazdasági kiegyezéstől függ, és annak alapján ál!. Allitom, hogy nem azon áll. A gazdasági kiegyezés lehet problematikus, annak nem sikerülte esetében meg van a provisió. De nem szabad a politikai kiegyezést is problematicussá tennünk, ahhoz kötni. Nem mondom, hogy az semmiféle befolyást sem gyakorol arra; de gyakorol azon kiegyezkedés is, a mely magában vitiósus, mert