Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-354

332 354. országos ülés február 19. 1878. az Angolország és az osztrák-magyar monarchia közti viszony vagy szövetség — feltéve, hogy az meg van — ne titkoltassék, mert épen abban ta­lálom mind Angliára, mind az osztrák-magyar monarchiára nézve a helyzetnek legnagyobb ere­jét, hogy ezen szövetség világszerte be legyen vall­va. Ebből nem következik, hogy ennek okvetlenül háborúra kell vezetnie ; de nekünk az angol-osz­rák-magyar szövetségre ép oly szükségünk van saját érdekünk és Európa érdeke szempontjából a nagy nehézségeknek békés utón való megoldása czéljából, mint háborús utón való megoldása czél­jából, és ezzel kapcsolatban annyival inkább in­sistálok ma is ezen ponton, mert nem régiben is, csak a napokban történt az angol parlament­ben felszólalás egy másik nisussal, mely Muszka­országnak egyenesen az által akar segíteni, hogy e szövetséges viszonyt aláásni törekedik Angliá­ban is; mondom, történt egy felszólalás, mely fel­hívja Anglia kormányát arra, hogy Ausztria-Ma­gyarországgal ne lépjen szövetségre : mert az a keresztény népek szabadságának megoldását nem akarja, ós mert Anglia nem lehetett megelégedve Ausztria szövetségével ezen század elején. Ennek folytán és ezen nyilatkozatok követ­keztében bátor vagyok kormányunknak, és általa külügyeink vezetőjének is figyelmébe ajánlani an­nak meggondolását: vajon ezen szövetségnek, ha meg van, •— mert ha nincs meg, meg kell csi­nálni és pedig erős kötelékekkel felfogásom sze­rint, — nyilvánosságra hozatala nem épen egyi­ke-e azon osztrák-magyar érdekeket védő eszkö­zöknek, uielyi'knek bevallása csak hasznunkra, nem pedig kárunkra lehet. Ha ezen szövetség meg van, és bemutatja magát, akkor még csak azt hozom fel, hogy ezen szövetségnek nagyon kell vigyáznia arra, hogy a bekövetkezendő konferenczián ne hagyja magát azon mesterséges fogás által félrevezettetni, hogy egyiknek megígérik érdekeinek kielégítését, a má­sikkal, addig nem beszélve, s mikor ez már le van kenyerezve, — ha t. i. lekenyerezni hagyja magát: — akkor a másiknak Ígérik meg érdekei kielégítését, és így mindenik ki lesz játszva. Többet nem adok a mondottakhoz, hanem a helyzet iránti tekintetből, mint előttem szóló t. képviselőtársam, tudomásul veszem a ministerel­nök ur nyilatkozatát. (Helyeslés a középen.) Helfy Ignácz : T. ház ! Én megvallom, hogy daczára annak, hogy körülbelül y 4 óra múlt el azóta, hogy a ministerelnök ur válaszát hallottam, de még most sem tudom, hogy vajon mondott-e valamit, vagy sem. (Derültség) Kérem tehát a t. házat: méltóztassék velem együtt tanulmányozni ezen választ. Első sorban a t. ministerelnök ur tudtunkra adta, hogy a kormány ismeri a hadviselő felek közt megállapított békefeltételeket ugy, a mint azok a hírlapokban, különösen pedig a szentpé­tervári lapukban közzé vannak téve. Ebben én nem kétkedtem. Hozzá méltóztatott azonban tenni, hogy más megállapodásokról, mik ezen hadviselő felek közt talán^ fen forognak, nem méltóztatik tudni semmit. Én sem tudok róluk semmit, (De­rültség.) Engedelmet kérek, de mégis egy kissé furcsa szövetség az, mikor az egyik szövetséges épen csak annyit tud a másiknak munkájáról, mint a mennyit minden halandó a hírlapokból megtud, ebben tehát én valami nagy felfedezést nem ta­lálok. A ministerelnök ur ezután tudtára hozza a í. háznak, hogy a külügyminister ur mindazok után, a mik történtek, conferentiát hozott javas­latba és hogy ahhoz valamennyi nagyhatalom hozzájárult, és hogy Oroszország is elfogadta ezt elvben; de kikötötte, hogy ne conferentia, hanem congressus legyen annak a neve, és hogy egy nagyhatalomnak a szókhelyén se, szóval, hogy Bécsben ne legyen. Hogy a conferenczia és a congressus közt mi a különbség: ezt most kutatni nem akarom, de mindenesetre jellemző, hogy Oroszország a con­gressushoz ragaszkodik. Jele ez annak, hogy van valami különbség a kettő közt. Ha a eonferenciák és congressusok lefolyását tanulmányozzuk, azt látjuk, hogy a congressus arra van hivatva, hogy többnyire bizonyos befejezett tényekhez, vagy ese­ményekhez sanctióját adja, és épen azért óhajtja Oroszország a eongressust, melyre meghivhatónak véli saját szövetségeseit is, hogy ez által Európa sanctióját akarja megnyerni arra, a mit végre­hajtott. Van egy dolog, a mi a minister ur nyilat­kozatában uj, legalább az ő szájából legelőször halljuk, t. i. elismeri azt, amit a magyar nemzet és hozzá teszem, — a másik állam népei is rég­óta tudnak és éreznek, hogy t. i. ezen békepon­tok közt vannak olyanok, melyek a mi érdekein­ket sértik. Hogy miért fedezi azt csak ma fel a kormány, amit az egész nemzet a háború elejétől fogva tudott, azt megmagyarázni nem tudom. (De­rültség a középen.) Hanem ezen dologban is, ami újnak mondható volna, van egy, amit a minister­elnök ur sokszor ismételt, de soha meg nem ma­gyarázott, s ez az, hogy mit ért a mi érdekei tik, az állam érdekei alatt, és hogy melyek azok, mert tán most már mégis itt volna az ideje annak, hogy méltóztassék ezekre rámutatni, hogy tudja a nem­zet, melyek ezen érdekek, (ügy vanl a balolda­lon.) melyeket felhozott a kormány, s melyekről belátja, hogy azok védelmére minden eszközt fel­használni kell. A ministerelnök ur reméli, hogy a congres­susban az európai hatalmasságok egyességre fog-

Next

/
Thumbnails
Contents