Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-345

Uh országos Ülés február 8. 1878. 9 3 Aztán a ministerelnök ur — nincs itt senki— j (Széll Kálmán pénzügyminister : Itt vagyok ! De- \ rültség.) A pénzügyminister úrhoz majd aztán | lesz szerencsém. (Nagy derültség.) A ministerelnök ur azt mondta •— csak erről ! szólok, mert már mindent elmondtak előttem, — j a ministerelnök ur azt mondta, hogy nem adtunk fel semmit, tiz év nem a világ. Szerintem ez | épen olyan, mint mikor egy zsarnok elzár egy embert nem tiz évre, hanem csak tiz napra és azt mondja neki: tiz napig csak levegővel fogsz táp­lálkozni, de tiz nap múlva szabad lesz, önrendel- j kezesi jogodat visszakapod. (Derültség) Aztán — no ez már komolyabb dolog — a ! ministerelnök ur azt monda: népszerűség ide, \ népszerűség oda, őt megnyugtatja az ő lelkiis­merete." Én ebben nem kételkedem, mert az ő udvari poétája, mint ma láttuk, (Derültség.) rá­disputálta Tisza Kálmánra is, hogy talán ő az utolsó magyar minister és utána az özönvíz. De ha elhiszem azt a ministerelnök urnák, higyje el a ministerelnök ur is nekem, hogy eljön az idő, midőn ezen eseményekre örömtelenül fóg vissza­emlékezni ; eljön az idő, midőn, ha őszinte fog akarni lenni, maga fogja elmondani a minister­elnök ur a sua culpát. Hogy az ország mit fog mondani, arról nem szólok: mert a ministerelnök ur akkor eléggé szerencsétlen leend. S most áttérek egy-két szóval a t. pénzügy- ! minister úrra. (Bálijuk!) Az igen t. pénzügymi- | nister ur szokás szerint egész ékesszólással, vagy is inkább jobb ügyhöz méltó ékesszólással, azt akarta bebizonyítani, hogy az 18(57 iki egyezke­dós rosszabb, mint a mostani. A többiek pedig, Lónyay, Kerkapoly és mások azt bizonyították. hogy a mostani a rosszabb. Meg fog nekem en­gedni az igen t. pénzügyminister ur, ha ebből azt következtetem, hogy mindakettő rósz. (Élénk derültség.) S a dolog természeténél fogva nem is lehet jó, mert mint előbb mondtam, hol az érde­kek homlokegyenest ellentétben vannak egymás­sal, ott jó szerződésről szó sem lehet. Hanem mondott az igen t. pénzügyminister j ur beszéde vége felé egyet, hol elismerte, hogy a j nemzettest beteg, gyenge. Ez kissé furcsa. Mert j mikor a budget exposét tartotta, akkor nagyon erős volt a nemzet, s azt monda a pénzügymi- ] nister ur, hogy elbir sokat, csak dolgozni kell. De én erről nem szólok, legyen a nemzettest beteg s igen gyenge. Hát hogyan akarja gyógyí­tani a pénzügyminister ur? A maga elismerése szerint be akar neki adni egy gyengítő-szert. Na kérem, nincs a világon oly doktor, ki helyben­hagyná e receptet (Derültség), egy gyengének gyen­gitő-szert beadni, hogy minden reactióra képtelen legyen. (Nagy derültség?) Most Zsedényi t. képviselő urnák kívánok felelni. (Nagy derültség. Halljuk !) Ki kell jelentenem, hogy én a t. képviselő urat a privát téren kimondhatlau tisztelem. Nagyon. Hanem meg fog engedni, hogy a politikai téren biz én nem tisztelem. (Derültség). Mert a t. kép­viselő ur ellentétben van önmagával. Azon dol­gokban, melyekre nézve Bécsből inspiráltatik, hányja a milliókat; itt bent pedig meg akarja kí­mélni a krajezárokat. Helyesen teszi. Hanem meg fog nekem engedni, hogy e két számla nem egyen­líti ki egymást. A t. képviselő ur azt mondja, hogy mink itt e padokon kevesen vagyunk. Eszközölje ki, hogy a hivatalnokokat mi nevezhessük ki; (Nagy derült­ség.) eszközölje ki, hogy az államvagyont mi adjuk haszonbérbe, (Elénk tetszés.) azután eszközölje ki, hogy a rendelkezési alappal mi rendelkezhessünk, (Nagy nevetés) meglátja a t. képviselő ur, hogy olyan többségre, jutunk mindjárt (Zajos derültség, taps) és az a párt, a melyikhez a t. képviselő ur tartozik : az lesz a törpe minoritás. (Élénk helyes­lés és tetszés a baloldalon.) T. képviselőház! Mi lehet tehát az oka azon meghasonlásnak, mely az egész ország és a t. kormány és az azt követő párt közt létezik ? Én törtem rajta a fejem sokáig, de mást nem tudtam feltalálni, mint azt, a mit maguk is mondanak, s ez az egyetlen-egy félelem; félnek a közgazdasági harcztól. Ez komoly dolog. Boldogult Deák Ferencz azt monda, hogy megijednünk nem szabad soha, de az országot mindig félteni kell. Gyönyörű mondat. Igen he­lyes. Én is féltem az országot, azért nem foga­dom el ezen törvényjavaslatot. Hanem önök, t. kormány és kormánypárt, mit féltenek önök? Ha önök kidobnak minden félteni valót a hajóból, hogy abban nem marad más, mint a mit Cicero mondott: a sentiua reipublicae, ugyan mit félte­nek akkor? Hiszen ezt a területet, a mint mon­dani szokták, a Kárpátoktól Adriáig nem viszi el a hátán senki. Hát mi félteni való van egy or­szágban? Félteni valók institutiói, az alkotmány és az állami élet. Ami az institutiókat illeti, ne­künk volt egy — merem állítani valódi — kincsünk, milyennek párja nem volt szerintem az egész vi­lágon. Ezt az institutiót azonban, melyről pedig a törvény azt mondja, hogy a törvény őre, és az al­kotmány bástyája, már többé nem kell félteni. Napról napra jönnek bizonyítványok maguktól,a törvényhatóságoktól, hogy ez hasznavehetetlen. En már igen régen elmondottam róla, mit a rómaiak a sirok fölött mondottak volt: Sit tibi terra levis. Ami az ország alkotmányát illeti, erre nézve már máskor megmondottam, az csak arra való, hogy mi, de mi magunk tegyük magunkat tönkre ; de arra, hogy nekünk valami hasznot hajtson, arra nem való. Nem tudom ki említette, gondolom Jókai, hogy micsoda absurdum azt mondani, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents