Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.
Ülésnapok - 1875-318
318. országos ülés deczember 3.1877. 47 telmében a diósgyőri vasgyár 1877. évi költségvetése tárgyában beadott törvényjavaslat az osztályok mellőzésével közvetlenül a házban tárgyaltasüék ? (Felkiáltások: igen!) Ugyhiszem, a ház az j <osztályok mellőzésével közvetlen a házban kívánja i tárgyalni a törvényjavaslatot. Következik a büntetőtörvénykönyre vonatkozó törvényjavaslat részletes tárgyalásának folytatása. A tárgyalás megakadt a XII. fejezetnél, mely a hamis tanúságról szól. Beőthy Algernon jegyző (olvassa a czimet. Elnök : A ozim ellen nem lévén észrevétel aa elfogadtatok. Beőthy Algernon jegyző (olvassa a 213. %-t.) Molnár Antal: Ezen szakasz első sorában egy stiláris módositványra vagyok bátor felhívni a t. ház becses ügyeimét, itt előfordul ezen szó ; „annak," melyet ugy a bíróságra, mint a bűnvádi ügyre lehet vonatkoztatni Bátor vagyok a t. háznak a kifejezés correetsége szempoíjából ajánlani, hogy az első sorban ezen szó helyett: ..annak", tétessék: „az ügynek," s akkor a mondat így hangzanék : Aki bűnvádi ügyben a bíróság előtt az ügynek valamely lényeges körülményére nézve stb. (Helyedén.) Gulner Gyula jegyző (olvassa Molnár Antal módosítvanyát:) A 213. §. első sorában ezen szó helyett: „annak" tétessék ..az ügynek." (Helyeslés.) Elnök : Ha nincs észrevétel, a §. ezen módosilványnyal elfogadtatik, Beőthy Algernon jegyző (olvassa 214. §-t.) Hosztinszky János : T. ház ! Igen röviden fogok nyilatkozni. Kénytelen vagyok ezen §-hoz módositványt nyújtani be. A szakasz így hangzik ; ,,Kihágási ügyekben a hamis tanuzás vétséget képez és egy évig terjedhető fogházzal és 1000 írtig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő." Kifogásom az ellen, hogy a kihágási ügyekben a hamis tanúskodás vétsége egy évig terjedhető fogsággal büntettessék, mert aki elkövette, az bűnhődjék. De kifogásom van az ellen, hogy 1000 frtig terjedhető pénzbüntetés is szabassák "ki. Ha a pénzbüntetés csak azt érintené, aki a vétséget elkövette : nem tennék kifogást; de miután a tapasztalás azt mutatja, hogy a pénzbüntetéssel egyszersmind a vétséget elkövetőnek ártatlan családja is bűnhődik, ennek következtében ezen büntetés igen súlyossá lesz. Tudjuk, hogy ha a családfő fogságban van, nem tehet eleget abbeli kötelességének,; hogy családját ^ eltartsa; ha már most még a családtól elvétetik a vagyon egy része is, túlságosan lenne büntetve épen az ártatlan család Én azt hiszem, hogy a törvényhozásnak ez nem lehet intentiója. A fogsággal egyenlően büntettetik szegény ós gazdag, a pénzbüntetés a gazdagra nem igen fog hatni, a szegényt pedig túlságosan fogja sújtani. Például egy negyed telkes jobbágy, ki öt-hat gyermeket tartozik eltartani, ha elmarasztaltatok ily nagyobb összegben : ez túlságosan szigorú büntetés volna. Bátor vagyok ennélfogva minden bővebb indokolás nélkül beterjeszteni azon módositványt, hogy a második sorban e helyett: „ÍOOÜ frtig" tótessék „500 frtig." Beöthy ÁlgerilOU jegyző (olvassa Hosztinszky János módositványát): „A második sorban e helyett „1000 forintig" tétessék „500 forintig." Zay Adolf: T. képviselőház! Már azért sem járulhatok előttem szólott t. képviselőtársam módositványához, mert én általában nagyon enyhének tartom az ezen fejezetben kimondott büntetéseket. Tökéletesen egyetértek abban, hogy az aki az ezen szakaszban körülirtbüntettet, mert szerintem ez is bűntett, elköveti: 1000 frtig terjedhető büntetéssel is, mint mellékbüntetéssel sújtassák ; de egyáltalában arra akarom a t ház becses ügyeimét felhívni, hogy ezen egész fejezetben a büntetések túlságosan enyhék és nem állanak arányban azon nagyon súlyos bűntettel, amely ezen fejezetben körül van írva. Ezen fejezet min • dig különbséget tesz abban: vajon micsoda ügyben követtetik cl, például hamis tanuzás vagy hamis eskü. Különbséget tesz a bűnvádi és a polgáriügyek közt, és itt a büntettek és kihágások közt, továbbá a polgáriügyekben a substratum összege szerint tesz különbséget. Ezen megkülönböztetést részemről nem tartom a bűntény lényegében indokolhatónál?: Az ezen fejezetben körülírt bűntények lényege nem az, hogy valaki hamis eskü- vagy hamis tanuzás által kárt okoz ; hanem abban fekszik a lényeg, hogy az illető megszegi azon kötelességét, a mely szerint az államnak, vagy az állami hatóságoknak igazat mondani tartozik Az egész igazságszolgáltatás attól függ, hogy az állampolgárok a hatóságokkal és különösen a bíróságokkal szemben valót mondjanak, ha tanuzásra, vagy esküre felhivatnak. Ha e kötelességnek nem tesznek eleget, ha hamis tanuzást, vagy hamis esküt tesznek ie: nemcsak az illetőt sértik, akinek terhére vagy kárára letették azt, hanem megszegik azon kötelességüket, melylyel az állam iránt tartoznak. És mondom, hogy az államnak azon joga, amely szerint megkövetelheti az állampolgároktól, hogy előtte igazat mondjanak, oly lényeges alaposzlopa az igazságszolgáitatásnak, hogy annak megszegését oly enyhe büntetésekkel, mint itt felsorolva vannak, megtorolni nem lehet. T. ház! Ezen fejezetben nagyon sok eset fordul elő, midőn a hamis eskü és hamis tanuzás csak vétségnek vétetik. Én ezt