Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-340

340 országos ülés február 1. is<8 367 méltányosság eltorzított alakja; ugy hogy történjék bármi, — ez pedig egy nagy ós kellő megfontolást igénylő komoly szó, különösen, midőn egy állam sorsa fölött határozni kénytelenek vagyunk ; de én a nemzet jogos igényeiről az élénkbe terjesztett egyezség árán le nem mondok. (Helyeslés a baloldalon.) De le sem mondhatok, mert a gyakorlatból igen jól tudjuk, hogy a nemzetek anyagi jóléte, a szellemi haladásnak, a culturalis fejlődésnek, a népeknek hatalmat és erőt kölcsönző önérzetnek ez egy nélkülözhetetlen forrása. És ezért egészen őszintén szólva, ha máskép nem lehetne, készebb vagyok még a külön vámterület eszméjét is felkarolni inkább, mintsem hazánk méltányos igényeinek mellőzése árán fentartsam a vámközösséget. (Helyeslés a baloldalon.) T. ház! Ismerem ezen nyilatkozatom horderejét és azért nem tartom lehetetlenségnek, hogy ha a többség is igy vélekedik, ugy ennek hallatára politikai szűkkeblűség, egyéni érdek kétségbe esik ; nem kételkedem azon sem, hogy nagy szabású szavakkal, rikító színekkel, a phraseologia egész hatalmával élőnkbe tüntetik az előttünk levő javaslat el nem fogadása esetén az ebből bekövetkezhető bonyodalmakat és hogv az ezzel járó minden egyes képviselői terhelő felelősségre utalások történni fognak; én mindezeken nem kételkedem. Azt is tudom, hogy elmondják: Laudon közeledik, provisorinm. keleti kérdés, az ország anyagi és politikai hitele, beáll az állam fizetésképtelensége, a eonservativek diadala ós ha mindezen jelszavak hallatára el nem ájul a nemzet kicsinyje-nagyja: ugy egy kilátásba helyezett absolutismus — a hogy tegnap hallottuk — el nem téveszti a nagy többségre üdvös hatását. {Élénk derültség és helyeslés a baloldalon.) Mindezen bekövetkezhető lehetőségek felsorolásának tanúsága, hogy a ministerelnök ur készebb, habár a nem épen kedvezőnek mondható feltételeket a t. háznak elfogadás végett felajánlani ; sőt ha máskép nem lehet, a múltban támasztott nagy igényekről beszédeiben és főleg programjaiban hitelesített Ígéretekről lemondani, ha kel] maga magát — értem népszerűségét — a szent ügynek fel is áldozni, és mindezt csak azért, mert a nemzet által előlegezett bizalom ezt igy kivanja. Egy szóval, ugy látszik, minden áldozatra kész, csak hogy azon férfin maradjon a kormány élén, mely egyedül képes, a mint a minister ur maga monda, a nem épen kedvezőnek mondható feltételek mellett az országot boldoggá tenni. (Derültség a baloldalon.) Hogy mindezt tenni hajlandó: ezt látjuk, (Derültség a széh'ó balon.) s gondolom Ausztria és Magyarország történetében a történetírók, habár kiki saját felfogása szerint, _ a kiórdemletí helyet megtagadni nem fogják. Én azonban, a ki a gyakorlatiasság bálványozója vagyok, erre mitsem adok. mert a mit magam végezhetek, azt a történetíróra — bocsánatot kérek, mert azt mondtam: Horváth Mihályra nem bízom; hiszen ezen urak látszólagos elfogulatlansággal ugy is csak akkor bírálhatják meg cselekményeinket legjobban, ha opponálni képesok már nem vagyunk. Elmondom tehát egész nyíltan, ha hogy a kormány elnöke a tanúsított rohamosan egymásután bekövetkezett politikai önmérséklet áldozata árán előnyösebb egyességet létrehozni nem volt képes'? ugy én részemről áldozat készségét visszautasítom. Viszautasitom pedig azért, mert nem ismerek, de nem is képzelhetek államéletünkben, legalább jelenleg — olyan akár kül-, akár belpolitikai nehézségeket, akadályokat, vagy oly nyomasztó helyzetet, a mely a törvényhozás egves tagjait kényszerithetné, vagy mi több, jogosítaná azon lesújtó öntudattal kereskedelmi szövetségre lépni, vagy ezt megújítani, hogy ennek következtében nemcsak az ország kereskedését, iparát és ezzel az egész nemzet anyagi jólétét fel kellene áldozni, hanem hogy le kellene mondanunk még azon egyetlen és utolsó segélyforrásokról is, a melyeket nélkülözve a nemzet ujabb anyagi megterheltetése nélkül a szégyenteljes fizetésképtelenség esélyei elő! menekülni nem igen lesz lehetséges. T. ház! A mit ezen állításaim igazolása végett még elmondani szükségesnek tartok: az nem titok, hiszen azok, a kik az ügy iránt érdekkel viseltetnek, azok ugy is tudják: de különben is az ország Hitelét nem azok rontják, a kik reá mutatnak a bajra és egyszersmind a gyógyszerre, hanem azok, a kik a szomorú valósággal szemben mindig csak fél rendszabályokhoz folyamodva és ellentétbe helyezkedve a múltban tett csillámló ígéreteikkel: a meddő elvfentartások tömkelegébe sülyednek. Mindnyájan tudjuk, vagy legalább mindnyájunknak tudnia kellene, hogy a nemzet jövedelmi forrásai az éltető tápanyagtól megfosztva minden képzelhető irányban ki lettek merítve, ós ha ma. a lefolyt 10 évi költségvetéseinken végig tekintünk, ugy azt látjuk — ide nem számítva a nagyobb beruházásokra felhasznált kölcsön-tőkéket, — hogy egyre-másra a kiadások a bevételeket évenkint 30 milliónál többel meghaladják. Az államnak e közben az elvállalt fizetéseit minden körülmények közt teljesíteni kell, ez! pedig nem lehet eszközölni meddő elv fentartásokkal, mert az ilyesmit a hitelezők csudálják és bámulják, de készpénz helyett el nem fogadják. (Derültség.) Hivatkozom a capacitásokra. (Derültség.) A fogyasztási adók azon részét tehát, a mit eddig az osztrák gvárakban fizettünk, azt első sorban az ország javára és minden áron értékesíteni kel], inert csak akkor és úgy vagyunk képesek államháztartásunkban az egyensúlyt helyre-