Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-340

350 340. országos ülés február 1. 1878. megszaporodik, a kamatlább lejebb száll ; közleke­dési eszközeink tökéletesbittetnek azáltal, hogy a szükséges kapcsolatok az intcrnationális forgalom élénkítésére vasut-hálózatunknál létesíttetnek; az iparnevelés fejlődik stb. : akkor nem kételkedhetni azon, hogy a gyáripar nálunk nem egy ezikkben gyarapodni fog. Külön vámterület mellett tehát az iránynak nézetem szerint következőnek kellene lenni: egy­részt felállítása és kihasználása a fínanez-vámok­nak, különösen azon czikkeknél, melyeket mi nem termelhetünk, másrészt a gyártmányokra nézve a szabadkereskedési rendszer fentartása s ezáltal nyersterményeink kivitelének biztosítására ked­vező szerződések fentartása, sőt e téren adandó kedvezések által viszonkedvezések biztosítása. De vizsgáljuk, az önálló vámrendszer minő financziális eredményekre vezethetne. Ezen számítás, melyet tenni fogok, mint minden számítás ezen ügyben, — csak megköze­lítő, mert megbízható hivatalos adataink nincse­nek. Valójában meglepő, hogy midőn a minis­terium két év folytán a vámkérdéssel foglalkozik: nem gondoskodott arról, hogy alapos számításai legyenek azon forgalomról, annak értékéről és vámtételeiről, mely Magyarország és a külföld meg Ausztria közt létezik, annyival inkább, mert ily nagy és fontos kérdést, — mint a minő a vámügy, és a fogyasztási adók ügye, részletes adatok ismerete nélkül eldönteni nem lehet; s ez első és nélkülözhetlen kellék még azokra nézve is, kik a vám egyezséget megszavazni akarják, hogy ezt nyugodt lélekkel tehessék : az, hogy a miriistcriumtól ily alapos adatok beszerzését és előterjesztését kívánják, még pedig nem hozzáve­tőleg kimutatásokat, de a valósággal megegyező­ket. Hogy mikép lehetne ily adatokat az állam­pénztár terhel letcse nélkül nyerni: arról talán még később szólani fogok. A ministerium beterjesztette kimutatását Ma­gyarország áruforgalmának a küldfölddel, ideértve Ausztriái, is. E munkát nem tartom egészen meg­bízhatónak. Vannak abban egyes tételek, melyek nem alaposak, azonban tájékozásul mégis szolgál­hatnak, habár soknak találom a báró Simonyi Lajos és Mudrony képviselőtársaim azon vélemé­nyét, mely szerint 332 millióra menne az évenként behozott gyártmányok értéke; alig csalódom, ha azt hiszem, hogy a behozott gyártmányok értéke 250 milliót mindenesetre tesz, s ha az annak értéke után jelenben fenálló vámot nem 10°/ 0-baa, mint azt többen számítják, de átlagban 8°/ 0-al veszszük föl, — ami, ugy hiszem a valósághoz közel áll — 20 millióra fölvehető azon vámjöve­delem, melyre külön vámterület mellett — feltéve azt, hogy a gyártmányok behozatala nem emel­kedik többre, mint az utolsó években volt — szá­mítani lehetne, ha a mostani mérsékelt vámtételek fentartatnak. — Ha ehhez hozzászámítjuk a fis­kális vámokat, továbbá a fogyasztási adók önálló és czélszerübb kezeléséből származható többletet, az adórestitutiókból való veszteség teljes elesését, s mindebből levonjuk a vámkezelés költségeit, és az eddig quotaarány szerint javunkra számított csekély vámjövedelmet: határozottan lehet állítani, hogy Magyarországnak nemcsak anyagi helyzete válnék kedvezőbbé, hanem állampénzügyeinek ren­dezése is biztosítottnak lenne tekinthető. {Helyes­lés a baloldalon) A külön vámterület felállítása s önálló hitelintézmények folytán a tőkeképződés megindulna, és ugy hiszem, hogy kivált ha a törvényhozás és kormán)- a nemzetgazdasági erők emelkedésére még fenlévő akadályok elhárítása czéljából a kellő intézkedéseket életbeléptéinek: a a földmüvelés felvirágzása mellett egy egységes ós életerős ipar fejlődnék azon iparczikkekre nézve, melyek előállítására Magyarország helyzete és kedvező viszonyainál fogva leginkább hivatva van. Számokban kifejezhető e szerint a jövedelem, melyet önálló vámterület mellett a magyar kincs­tár élvezne: ha tehát erről lemondunk, és elfo­gadjuk a közös vámterületet, ebből természetszerű­leg következik, hogy az ország által hozott ezen súlyos áldozat kellőleg méltányoltassók és más irányban megfelelőleg viszonoztassék. Most szólni kívánok azon fontos indokokról, melyek a monarchia másik felével szemben, a vele fenálló, törvényes és századok alatt fejlődött kap­csolat, folytán, a vámegyezség megkötését kívána­tossá teszik. Felfogom én azon nehézségeket, melyeket a magyar kormány a vám- és kereskedelmi szerző­dés megújítása iránt folytatott egyezségnél a mo­narchia másik felében talált. Az emberi termé­szetben fekszik, — hogyha egy hosszabb időre kötött szerződés, mely az egyik félnek határozottan előnyére volt, lejár: az ezen előnyéről lemondani nem szívesen fog, sőt ha erőseimnek és ügyesebb­nek érzi magát, azt saját előnyére és érdekeire nézve még kedvezőbbé tenni igyekszik. Ezen helyzet súlya alatt volt bizonyára a kor­mány, midőn a vámfogyasztási adók és a bank­kérdésben, tehát minden egyezségi kérdésben, a monarchia másik felével tárgyalásokba bocsát­kozott. Mint a magán- ugy a politikai élet terén is csak egy mód van a túlzott követelések lejebb­szállitására, s ez emlékeztetése a másik félnek a törvényesen és szerződésileg biztosított azon jogra, mely szerint, ha a másik fél által terhes föltótelek követeltetnek: szabadságában áll az országnak ön­álló intézkedési jogát a saját érdekében, a maga számára megkövetelni. Mi, — a régi Deák-pártot értem, — kik 1867-ben alkottuk a politikai és közjogi kiegye-

Next

/
Thumbnails
Contents