Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-340

344 340. országos Ülés február 1.1878. kedelmi és iparkamra kérvényére, mint tekintélyre ós ezzel igyekezett állításának egyrószét bizonyítani. Természetesnek és helyesnek fogja tehát találni, hogy ón is arra a kórvényre, mint tekintélyre hivatkozzam. A budapesti kereskedelmi és iparkamra azt mondja: „Habár tehát Magyarország kizárólagos érdeke sokkal határozottabb szabad kereskedelmi politikát követel, mint az osztrák iparosok védvámos törekvéseivel összeegyeztethető, még sem szabad szem elől téveszteni, hogy Ausztria nyers terményeinknek legközelebbi és legbiztosabb vevője, hogy Ausztria fogyasztó képessége az osztrák ipar virágzásától van feltételezve, hogy tehát nem állhat érdekünkben, azon vámok mellőzése által, melyek egyes osztrák iparágak fennállhatását biztosítják, ez utóbbit a külföld legyőzhetlen versenyének kitenni és ez által saját terményeink vásárját gyengíteni." Azt hiszem t. képviselőház, hogy ha b. Simonyi Lajos t. képviselőtársam hivatkozott ezen kórvényre, el kell fogadnia ezen bizonyítékot az ő állításával szemben is. A monarchia területén t. képviselőház, azonos vámterületet kellene alkotni és fentartani még abban az esetben is, ha a két állani egymástól tökéletesen független lenne, ha külön fejedelem alatt állana is; annyival inkább kell viszonyaink közt, midőn egy fejedelem alatt állunk, midőn vannak több közös érdekű viszonyunk és midőn némely érdekeink azonosak. Itt ezen monarchia területén, külön vámterületet állítani fel, felállítani a vámsorompókat, a szabadkereskedésnek ezen chinai falait: annyi volna, t. képviselőház, mint mesterségesen megnehezíteni az utat ahhoz, mihez különben oly könnyen juthatunk és elzárni magunkat attól, a mire mulhatlan szükségünk van. Jól tudom t. képviselőház, hogy gyakran lett itt hangoztatva az, hogy ezen önálló vámterület felállításához teljes jogunk van. Igen, fen kell tartani ezen jogot, élnünk kell ezen joggal, mihelyest arra az elkerülhetlen szükség beáll; azonban én ezt t. ház, csakis mint legutolsó kényszereszközt tekintem, habár annak alkalmazása nem fogna is oly előnyünkre válni; hanem azért kell élnünk e jogunkkal, midőn a szükség előálland, mert az önérdek. az önfentartási kötelesség ezt parancsolja. Napjainkban én ennek szükségét nem látom. Én megvagyok győződve arról, hogy beláthatatlan kellemetlen következmények fognának támadni, ha ez alkalmaztatnék, és ez kétségtelenül rázkódást idézne elő a monarchia egész területén; nekünk pedig a legkevésbé lehet arra szükségünk, hogy rázkódás előidézésére keressük az alkalmat. {Helyeslés a közepén.) T. ház ! Hogy ón nemcsak most gondolkozom ós nyilatkozom igy, midőn a kormánypárthoz tartozom, hanem ekkép nyilatkoztam 10 évvel ezelőtt, midőn az ellenzék soraiban állottam : ezt a naplók igazolják, és igen köszönöm Simonyi Ernő t. képviselőtársamnak, hogy engem akkori eljárásomra figyelmeztetett. Midőn a vám- és kereskedelmi szövetség itt e házban 1867-ben tárgyaltatott, akkor ón is a többi között ezen vámszövetséget őszinte örömmel üdvözöltem. Igaz ugyan az, a mire Simonyi Ernő t. képviselő ur hivatkozott, hogy akkor mi egy encmetebizottság összehívását szorgalmaztuk, és nézetem szerint nem alap nélkül; azonban tíz évi tapasztalás s azóta magán utón ós hivatalosan gyűjtött s most előttünk fekvő adatok megszerezhették mindnyájunknak azon tájékozást, a mely szükséges arra, hogy a kérdéseket alaposan megítélhessük. Ámde az ellenzék egyresze elfogadja ugyan az azonos vámterületet; azonban ellenvetéseinek élére azt állítja, hogy Németországgal nem jött létre a kereskedelmi szerződés és hogy az előttünk fekvő tariffa reánk nézve nem jó. A mi a Németországgali szerződós megszűntét illeti, én azt hiszem t. ház, hogy alig lehet e házban és e házon kívül kétely arra nézve, hogy ez Ausztriára nézve sokkal komolyabb, azon oknál fogva, mert tulnyomólag iparos állam. Ha az ipar ezen szerződés nemléténél fogva egy bizonyos ideig csorbát szenved: azt nehezen ütheti helyre; ha pedig az iparnak egyresze, vagy egészben tönkre megy : az csak a legritkább esetben állhat ismét lábra. Nálunk, agriculturállamban egészen másképen van. Mi inkább várhatunk. {Paczolay János közbe szól: A. financz nem vári) Tagadhatlanul igaz, hogy ezen szerződés megszűnte, megkötésének elmaradása nálunk is idézhet elő bajokat, és nem vonom kétségbe, hogy fog is előidézni, de ezeket mi, mint tulnyomólag agriculturállam, könnyebben elviseljük s egyszerűbb eszközökkel gyógyíthatjuk. És ha a szerződés köztünk és Németország között létrejött, akkor teljes erővel aknázhatjuk ki azon előnyöket, melyeket részünkre e szerződés nyújt. Az egyszer tönkre ment ipar ezt nem teheti. Azonban t. ház, az iparosok is ugy itt, mint odaát megszerezhetik maguknak a megnyugtatást a multak nyújtotta tapasztalatokból, hogy közlekedési viszonyaink előrehaladottságánál, a világkereskedés nivelláló hatásánál fogva az ilyen szerződés megkötését hosszasan elodázni nem lehet; inert a tényeknek, az anyagi érdekeknek hatalma sokkal erősebb, mint akárminémü politikai vagy diplomatikai mesterkedés okozta gát. Azonban t. képviselőház, én azt nem értem, hogy azok neheztelik a Németországgal való szerződés megkötésének elmaradását, kik az önálló vámterület mellett küzdenek: mert az ón felfogásom szerint, ezen örümiök kellene; hiszen ha az önálló vámterület felállíttatik, szabad kezet nyerünk, szabadon köthetünk szerződést, vagy szövetséget Ausztriával, Németországgal és a többi államokkal. Tehát ezen szerződés meg nem kötését ők érveik sorában e javaslatok ellen fel nem hozhatják. Azt sem egészen értem, t. ház, hogy azok akadnak fen, és pedig oly mérvben, a mint ez