Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.
Ülésnapok - 1875-339
339. országos ülés .január 31. 1878. 335 gazdászattal és nemzetgazdászati irók olvasásával, figyelemmel kisértem a munkadíjakat, s azért mondhatom, hogy a nálunk létezőkhöz hasonlók nem léteznek; de figyelemmel kisértem a munka természetét is, és figyelemmel azt is, hogy azok, kik valójában a munkásosztálynak egyéni jóléte szempontjából Ítélnek meg valamit, hogy ítélnek? S ugyan kérdem : vajon melyik munkás nagyobb rab, az-e, a ki ott ül 10 — 12 órán keresztül annál a gépnél, a mely, ha nem vigyáz, oda tör; ha pedig ott hagyja, rögtön 1 elárulja, hogy elhagyta s a hol egynémelyiknek egész teendője éveken keresztül abból áll, hogy egy kis meghatározott hoszszuságu vasdaraboeskának egyik végét odatartsa, hogy a gép reá ütvén, a gombos tü fejét megcsinálja? Ez-e lélekemelőbb munka, vagy pedig az, midőn valaki a gazdasági munka ezer változatosságai közt szabadon mozogva, s akkor szerezve magának pár pereznyi pihenést, a mikor neki tetszik: keresi meg kenyerét? (Tetszés a középen. Mozgás a baloldalon.) Ezzel kapcsolatosan meg kívánom jegyezni, hogy a t, képviselő ur beszédéről olvastam azt a vádat, hogy nem volt benne semmi uj. Én e vádat határozottan visszautasítom. Volt benne uj, volt benne nagyon uj az, hogy a gazdászati munka lealacsonyító faja a munkának ; (Simonyi Lajos b. tagadólag int), mert engedelmet kérek, azon munka, mely az értelmi fejlődést gátolja, mely az embert szemben más munkákkal rabbá teszi, nem tudom, e szót használta-e: mindenesetre alárendeltebb faja a munkának, mint a többi. Én tudom azt a történelemből, hogy voltak népek, melyek igen tévesen más kézi munkát elitéltek, szabad emberhez valónak nem tartották; de oly népet a történelemből, mely ezt a mezei munkára nézve mondta volna, nekem a t. képviselő úr mutatni nem fog. Sőt századok kellettek hozzá, mig a munka általánosan, — hogy ugy mondjam — emancipáltatott, és átalánosan a beosülés azon fokára emeltetett, melyet megérdemel, de egy kivétel mindig volt, és ez a mezei munka volt, melyet a t. képviselő ur most oly rabbátevőnek, oly alsófokunak akar feltüntetni. De, t. ház, sokat hivatkoznak üt az ipar védelmére, sokat hivatkoznak itt az ország iparosainak érdekeire. Hivatkoznak az iparkamarák fölirataira. Én nem tagadom, sőt a legnagyobb sajnálattal ismerem be, hogy hazánk némely részeiben az iparosok az utóbbi években sok csapásnak, sok szenvedésnek voltak kitéve. De egyfelül azt kívánom megjegyezni, hogy itt mindenütt nem gyáriparról, — mert hiszen ez nálunk igen csekély némelyek szerint semmi, — hanem kézműiparról van szó. És honnan származik ez ? Ez kezdetét vette nálunk épen ugy, mint más államokban akkor, midőn a másutt talán nagyobb mérvben keletkezett, nálunk tökélyesitett közlekedési eszközök ós a szabad kereskedelmi iránynál fogva a kézi iparnak concurrentiát csinálva behozattak a gyári ipar czikkei. Tehát ezt a dolgoknak csakis ezen természeti folyománya idézte elő egyfelől, másfelől előidézték az országot ért csapások, mert azt minden kis iparos megfogja mindenkinek mondani, hogy neki akkor van jó dolga, ha a mezőgazdának jó dolga van és akkor éri el szenvedéseinek tetőpontját, mikor a mezőgazdának nincs mivel vásárolnia. És ha már most oly politika követtetnék, mely egyfelül — mert hiszen a védvám nem kézi ipart teremtene, hanem gyári ipart, — ha mondom oly politika követtetnék, mely egyfelül a nagy ipar concurrentiáját a kis iparhoz közelebb hozna, másfelül a munkaerőt és a tőkét, mely a gazdaszatra sem elégséges, a gyári iparezikkek felé vonván, a gazda közönséget is nyomná, akkor azon kis iparos érdekei leginkább volnának föláldozva és a kinek nevében önök most védvámokat és az ipar emelését hirdetik, épen akkor volna a legrettentőbb helyzetbe sodorva. (Mozgás u baloldalon.) A t. képviselő uraknak lehet ezen nézetet helyeselni vagy nem. De az, hogy minél közelebb hozatik a gyáripar a kis iparhoz, ezen kis ipar annál inkább nyomatik: ezt nemcsak a logika, hanem minden államnak tapasztalata bizonyítja. Különben nehogy félre értessem, megkívánom jegyezni, hogy én ott, hol a gyáripar természetszerűleg fejlődhetik, tehát hazánknak némely részeiben, ós oly gyáripar-fejlődést, mely bír a természeti factorokkal, a magam részéről is óhajtok. De már most azt kérdezem: ha önök külön vámterületet alakítván, szabad kereskedelmi irányt követnek (Paczolay János közbeszól: Nem azt!) Engedelmet kérek, ezt hangoztatja önöknek egy része; megengedem, hogy Paczolay János képviselő ur nem ezt kívánja, (Derültség a középen.) Ismétlem ha önök .külön vámterületet alakítván, szabad kereskedelmi irányt követnek: vajon ez a természetszerű iparfejlődés könnyebb lesz-e az összes világ iparával szemben, mint a milyen most az osztrák iparral szemben? Azt hiszem, hogy ez is oly dolog, a mit bebizonyítani nehéz. Különben a t. képviselő urak, kik részint a külön vámterületet hangsúlyozzák, részint azt mondják, hogy mi akarjuk ugyan a közös vámterületet, de azután szándékaikat ugy adják elő — a mit beszédem későbbi folyamában pár szóval még érinteni fogok, — hogy egész okoskodásuk lehetetlen, hogy máshová vezessen, mint a külön vámterületre: igen furcsán bánnak el ezzel a külön vámterülettel. Egyrészt hangoztatják a szabad kereskedelem fontosságát, másrészt azt mondják: védeni kell iparunkat, hogy azt
