Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.
Ülésnapok - 1875-339
389. országos ülé» január 31.1878 327 Én t. ház, mindaddig, mig monarchiában élünk, készséggel elfogadom Angliát követendő mintaképül s bizonynyal jelen esetben is épen Anglia példája ösztönöz arra, hogy a beterjesztett egyezség elvetésével az önálló külön vámterületet követeljem , mint egyedüli eszközét annak, hogy hazánk jelenlegi megalázott gyarmati .helyzetéből kibon takozhassék. Hisz épen az elszigetelt s különben is mostoha természeti viszonyok közé szorított Anglia az, mely gazdagságát, virágzó iparát s világot adóztató kereskedelmét leginkább czélszerü vámrendszerének köszönheti. Azonban tévedés lenne azt hinni, hogy Anglia se lett volna kénytelen sokáig a küláramlat ellen küzdeni, ipara, kereskedelme fejlődését védvámokkal fedezni, sőt határozottan áll, hogy vódvám rendszere által teremte meg productiv hatalmát, s ebből folyó gazdagságát; de sőt, még ma is, midőn már nincs mit tartania a versenytől, ma is, midőn készítményeinek kiválósága által határozottan uralogja a helyzetet; még ma is pénzügyi tekintetekből némely czikkekre: mint ékszerek, selyemáruk, dohány, borai — fentartjaa védvámokat. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mi t. ház, ennek épen ellenkezőjét tesszük itt e hazában, hol iparunk még pólyáiból se bontakozott ki. hol tulajdonképi kereskedelem nem is létezik, mert a mi kereskedelmünk a külföldi czikkeknek idegenek előnyére való elárusitásával, s igy pénzünknek külföldre való liferálásánál egyébre nem terjedvén ki: az nem a nemzeti jóllét ós gazdagodás tényezője, hanem a külföldi termékek közvetítő sensariájaként szerepel. És mi t. ház! ezen abnormis helyzetünkben vonakodunk alkalmazni azon módokat és vódeszközöket, melyek Anglia és a világ minden más országának megteremték kereskedelmét és az általa tápláló ipart, hanem szerződést akarunk törvényesíteni, mely védje a 300 év óta minket kizsákmányoló osztrák ipart; mi évi 40 millió praemiumot akarunk az osztrák iparnak kitűzni, hogy a mienket biztosan megfojthassa; mi egyezményt akarunk létesíteni, mely más országok iparczikkeinek kizárásával, az osztrák iparczikkek egyedárusságát versenymentesen biztosítsa hazánkban egyfelől s hazai iparunk versenyképességét lehetetlenné tegye másfelől, szóval mi önmagunk akarjuk törvényesíteni és örökíteni azon fosztogatási rendszert, mely hazánkat eddig is gyarmati helyzetre kárhoztatta, s mely oka volt eddig is annak, hogy hazánk a természet páratlanul dus adományai mellett, szegénység és nyomorban sinlődött. Abnormis helyzetünket leginkább összehasonlító száintéteiek világítják meg. Angliában a vámok adják az összes államadó 28°/ 0 , míg nálunk alig 2"/ 0-át. Angliában az egyenes adók az államjövedelem 3'7 0-át, míg nálunk felénél többet tesznek. De ne vegyük a gazdag, önnálló Angliát, hanem összehasonlító példát más kisebb és szegényebb államokról; például vegyük a haldoklónak mondott Törökországot, melynek a vámból 33 millió jövedelme van, vagy a kis Hollandot, melynek vám jövedelme 7 millió, vagy a csak most szülein lett Komániát, mely 27 millió vámjövedelemnek örvend, mig a letiport nagy Magyarország c czimen alig vesz be 5 millió irtot, azaz bevenne, ha azt is a közös ügyekre nem eonflscálna Ausztria ; ugy hogy hazánkban a vámjövedelemből minden lélekre 43 kr, mig az egyenes adóból 5 írt 50 kr. esik. Ezek t. ház, oly statistikai adatok, hogy ha mi azt a külföld valamely államgazdászának elmondjuk, lehetetlen hogy minket a gondolkozó lények sorába helyezzen, sőt nem hiszem, hogy osztrák szomszédjaink is — kik e helyzet minden előnyét, minden hasznát élvezik — magok közt bizalmasan minket, mint jó bolondokat, le ne nevessenek. Ha tehát világ gunytárgyai nem akarunk lenni, ha életképességünknek csak némi tanujeleit is akarjuk adni; ha van bennünk az önérzetnek, a hazaszeretetnek csak egyetlen szikrája is: akkor lehetetlen, hogy a szégyenpír arezunkra ne székeljen. Ha, érezzük a nagy felelősséget, melylyel küldőink, a nagy kötelességet, melylyel hazánk iránt tartozunk: lehetetlen, hogy ez egyezményt: az öngyilkosságnak e méregbe mártott eszközét el ne vessük (Helyeslés a szélső baloldalon.') Én részemről elvetem s a magyar önálló vámterület mellett vagyok, nem csak azért, mert az hazánk önállóságának egyik főatributuma, hanem azért is, mert csak ebben látom módját annak, hogy hazánk jövedelmeit oda fokozhassuk, miszerint évente mindinkább fokozódó deficitjeinktől meneküljünk, s hazánknak legalább is 40 millió évi jövedelem szaporulatot teremtsünk. Mert t. ház! Önáltatás és önáinitás az, midőn itt sokan a kormánykörből, sőt a nemzet választott képviselői közül is mint az előadó, Tóth Vilmos és Móricz képviselő urak is kicsinyelni erőlködnek az önálló vámterület mellett befolyandó nagy jövedelmet; a midőn mesterkélt számcsoportozatokkal igyekeznek, e jövedelmet eltagadva és leütve, a vámközösség czélszerüségénck látszatát kierőszakolni; az igazságot, a mi végtelen kárunkra, a számtételek tömkelegébe fulasztani: hisz e kérdés oly egyszerű, hogy ha azt készakarva szövevényessé nem akarjuk tenni, mindenki első tekintetre felfoghatja, megértheti. Magyarország a hivatalos statistika szerint 1873 ban külföldről, leginkákb Ausztriából behozott ipar és kereskedelmi czikkekórt kiadott, Í50 millió irtot: ez a jelenlegi fényűzés, s iparvállalataink bukása mellett bizonnyal nem kevesbedett ; már most, ha e czikkekre nem véd, hanem csak csekély 10"/,, behozatali vagy inkább kezelési vámot szabunk, abból befolyna évenkint 45 millió
