Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.

Ülésnapok - 1875-295

296. országos ülés október 31.1877. 39 egyet őszintén bevallom, hogy ily jegybanktól azon csodálatos éltető hatást, melyet attól sokan várni látszanak, egyátalában nem várhatom, és azért igyekezem a másik oldalon mutatkozó nehézségeket, akadályokat és áldozatokat is mérlegelni. Engedje meg most a t. ház, hogy néhány szót mondhassak magáról a törvényjavaslatról. Ha jól fogtam fel a vita folyamát, az ellenvetések két csoportban nyilvánulnak. Az egyik a törvényjavaslat keletkezési módjára, az alkudozásokra, a másik a bankstatutumra vagyis annak némely pontjára vonatkozik, mely Magyarországra nézve káros stipulatíókat tartalmaz. A mi az elsőt illeti, én megengedem, hogy a kormány talán hibás utat követett az alkudozásokban; megengedem azt is. hogy talán nem elegendő erólyt fejtett ki, talán a szakismeret is hiányzott; és azt már nemcsak megengedem, de biztossággal állithatom, hogy ha a kormány más irányt, más utat követ, kétségkívül az eredmény is más lett volna, már azon elvnél fogva is, hogy különböző dolgok különböző követkéz menyeket szidnék. De magam részéről nagyon bajosnak tartom, meg nem történt dolgoknak jövendő eredményeiről ítéletet mondani. s mert nem vagyok biztos abban sem, hogy az az ut, melyet én ma a posteriori ezen eredmény ismerete után talán helyesebbnek vélek, hogy az akkor j is az alkudozások kezdetén már helyesebb lett volna. S ezért a magam részéről legalább gyakorlati eredményt nem tudnék tulajdonitni annak, hogy az ügy jelen stádiumában a kormány eljárásának bonczolgatásába bocsátkozzam. Ami már a statumot magát illeti, arra nézve nekem. t. ház, igen sok kifogásom volna, és pedig nem csak a magyar hiteligények kielégítésének szempontjából, hanem átalános banküzleti szempontból is. Hogy a bécsi bankkal nálunk nincsenek megelégedve, az igen természetes; de nincsenek ezzel megelégedve a Lajthán tul sem, és átalában én még nem hallottam oly solid és nagy hitelű bankról, a melynek ellenében ellenkező nézetek, megrovások, sőt vádak ne támadtak volna. Ha mi, t. ház. itt oly alapszabályokat készítenénk, a melyek egy még ezután felállítandó bank számára szolgálna zsinórmértékül: akkor igenis én a legnagyobb készséggel, sőt örömmel hozzászólnék minden §-ához ; de mert mi itt ezt nem teszszük, mert nem alapszabályok felállításával foglalkozunk, hanem előttünk egy egyezmény fekszik: azért azt hiszem, csakis ennek keretében szólhatok. És pedig ezen egyezmény igen természetesen az osztrák nemzeti-bankkal köttetik meg. Ha állana azon aggodalom, hogy a bankközösség, vagyis azon körülmény, hogy a bank, a mely Ausztriára is kiterjeszti működését, egyszersmind Magyarországon is tényleg működik, ha — mondom — állana azon aggodalom, hogy ezen körülmény Magyarország államiságát a legtávolabbról is veszélyeztetné: én volnék az első, a ki nemcsak viszszavetné ezen statútumot, hanem átalában minden bankközösség ellen szólanék. Nekem azonban ugy látszik, hogy ezen aggodalom alaptalan. Azon öO év alatt, a mióta az osztrák nemzeti-bank működését megkezdte és folytatta, a régi Ausztria ós régi Magyarország a leggyökeresebb változásokon mentek át, és pedig több ízben, és azóta, hogy e nagymérvű változások történtek ugy a Lajthán tul. mint innen, egészen uj politkai viszonyokkal ós institutiókkal állunk szemben és mégis ezen idő alatt ezen bank működését egyformán folytatta tényleg ugy itt, mint ott. és ezen körülmény hatással nem bírt sem a politikai változásokra, sem a politikai változások a bank tényleges működésére. Én ebből azt következtetem, hogy a bankközösség Magyarország államiságára veszélylyel nem bir, de nem bír azért sem. mert ezen ügy a kiegyezési ügyekkel átalában semmiféle összeköttetésben lényeiig nem áll. És ha ezen aggodalmat nem látom, akkor a második kérdés az : vajon épen az osztrák nemzeti-bankkal kellett-e egyezkednünk és mért nem mással. Én a magam részéről, ha egyszer azon meggyőződésre jutottam, hogy önálló bankra most nem gondolhatunk, hogy a bankközösség reánk nézve államilag nem veszélyes: mindenesetre ezen bankkal tartom az egyezkedést a legczélszerűbbnek. ha semmi egyébért, már azon okból is, mivel a mi hitelviszonyaink és az osztrák nemzeti-bank között anynyi évtizeden át oly megszokás jött létre, amely a pénzügyi- és nemzetgazdászati viszonyok terén hatalmas tényező, s a melyet saldo-eontojában határozott százalékkal lehet kifejezni. És igy nem marad egyéb hátra, mint a §§-ra fordítani figyelmemet. Az e részben tett ellenvetések két részre oszlanak és különösen a dotatió elégtelenségére és a főtanács túlságos hatalmára vonatkoznak. Meglehet, t. ház. hogy az 50 millió dotatió Magyarország hiteligényeinek kielégítésére csekély ; mondom, meglehet: mert erről ón legalább bizonyossággal nem birok, és azt merem állítani, hogy erről senki sem bir. Igen sok okot hallottam felhozni annak bebizonyítására, hogy ezen dotatió csekély. Én nem mondom, hogy nem az; én csak azt állítom, hogy az ellenkezőnek sem birok biztos tudatával. Nem pedig azért, mert azon években, — t. i. 1867-től kezdve —. midőn Magyarországban valóban igen nagymérvű lendület jött létre, a dotatió mindig 50 millión alól maradt, és akkor emelkedett magasabbra, mikor nálunk a hanyatlás nagy mértékben már beállott. E körülményből tehát azt következtetem : hogy nálunk igenis közgazdászati lendület lehet 50 milliónál kevesebb dotatióval és lehet,