Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.

Ülésnapok - 1875-295

36 295. országos ülés október SÍ. 1877. kényes cselekvésének áthághatlan korlátját ké­pezze. De ezen elv az államok közt fenálló viszony­ban nem alkalmazható. A nemzetközi érintkezések terén a jog forgalma, bármily szép legyen is: mégis csak képzelgés; államnak állammal szemben csak két eszköz áll rendelkezésére, hogy érdekeit meg­óvja és czéljait megvalósítsa: a kedvező pillanat és alkalom, és ezért a Kechtsverwirkung theoriája igenis áll, de csak azon nemzetekre nézve, melyek önkényt lemondanak életképességükről s az által a jogosultságukról is. És ha ez igy van t. ház, — pedig nekem ugy látszik, hogy az összes történet ezen felfogás mellett szól, — ki vonhatná két­ségbe Magyarország jogát egy önálló független jegybankhoz mindaddig, mig erőnkben bizva biz­tosan remélhetjük, hogy a kedvező pillanat beáll­tával az önálló, magyar jegybankot felállíthatják ; nem szűnt meg jogosultságunk akkor sem, ha ön­kényt lemondunk arról, igtassuk vagy ne igtassuk bár törvénybe. S a jog mellett a második kérdés minden­esetre a kivitel lehetőségének kérdése, {Halljuk !), és. én azon kérdésre, hogy jelen viszonyaink közt lehetséges-e egy önálló magyar jegybank felállí­tása : a magam részéről határozottan igennel vá­laszolok. Nincs semmi ok, a mely az ily vállalat­nak absolut kiviheíősége ellen szólna, sőt azt hiszem, hogy még a szükséges érczfedezetet is megszerezhetjük, ha minden áron akarjuk. B. De a jognak és a kivitel lehetőségének ezen feltétlen elismerése daczára sem járulhatnék azok nézetéhez, a kik az önálló magyar jegybanknak rögtöni felállítását sürgetik. Nem tehetem pedig ezt 1 már csak azon egy okból sem, mert meggyő­ződésem szerint á gyakorlati czélok megvalósítá­sánál a főkerd/'s nem az, hogy helyes-e a kitű­zött' czél,: nieri hiszen ez már annak felvetése által íddóntetett; nem az; hogy lehetséges-e, mert hisz enélkül képtelenség volna ; hanem igenis egyedül a2, ;: hogy a c'zél elérésére fordított erőkifejtés ós áldozatok elfensúlyoztatnak-e az előnyök által. Bármelyik oldalról tekintsem a kérdést, ne­kem' ugy látszik, hogy az áldozatok mindenkor túlhaladják az '.előnyöket. Ha a jegybankok való­bán ' azon bűvös hatással birnának. melyet azok­nak igen sokan és többek közt az egyik külön­vélemény aláírója is tulajdonítani látszanak, ha képesek lennének' hitelt, vágy legalább olcsóbb hitért 5 ' teremteni: akkor igenis minden tétovázás riélkül a legnagyobb áldozatokkal sietni kellene ily ^anköt létrehozni, mert ezen. esetben a foko­zödÓ^előhy^yt.'i^'á még eddig nem 'létezett, de a báinkfáltái' 'íte^rehifett : hitel folytonos hatása kétség­ki\mí'/bőVén' 'kárpótolná a ; másik' oldalon fizetett á£tB;pe' fafdálpin t. ház. a bankok, még a jegy­bankok sem'fieremtének semmiféle hitelt, spt ön­hiáguk isf &' már létező, s ami még fóntosabb, bizonyos fejlettségre emelkedett hitelviszonyok termékei. Jól tudom, hogy a jegykibocsátás nem tartozik a tulajdonkópeni bankárüzletek sorába, sőt a magam részerői nem habozom kimondani, hogy azon jegykibocsátó intézetet tartanám leg­czélszerübbnek. amely tartózkodva minden bankár üzlettől, csakis teljes érezfedezettei biró jegyeket hozna forgalomba. Azt hiszem azonban, hogy mi — nem most, de valaha is — azon helyzetbe aligha fogunk jutni, hogy a bankárüzlet ós a jegy­kibocsátás egyesítéséből származó haszonról le­mondhatunk, s azért midőn jegybankról szólok, engedje meg a t. ház, hogy általában a hitelvi­szonyokra is kiterjesztüesseni figyelmemet. Ha a valutát helyreállíthatnék, a kérdés, leg­alább nézelem szerint igen egyszerű lenne, mert ekkor mindig ragaszkodván azon elvhez, hogy jogunk fenáll. mert mégsem semmisíthető: egy­szerűen előtérbe lépne a tulajdonképeni bank­kérdés. Azaz vitáthozhatnánk a felett, hogy az egy vagy több bankrendszert honositsuk-e meg, a fedezet igy vagy amúgy alakítsuk meg. A vita addigi folyamából azonban, szerintem egy dolog határozottan kitűnt: az, hogy e házban nincs nézeteltérés arra nézve, hogy a valuta rendezése jelen viszanyaink között majdnem leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik, és. hogy xalán csak oly áldozatok árán volna elérhető, melyeket az ország meg nem bir. De óm, t. ház. még egy lépéssel tovább megyek. Ha egy jótékony tündér meg­ajándékozná a monarchiái azon összeggel, mely az államjegyek beváltása és a 80 millió törlesz­tésére szükséges: még ezen esetben sem tartanám ezólszerüuek a valuta rendezését rögtön megkí­sérteni. Összes hitel és magán érdek viszonyaink évtizedeken át a kényszerforgaiom hatása alatt keletkeztek ós alakultak és hozzá simultak annak követelmónyeihöz és feltételeihez. (Helyedéi). Ezen állapotnak egyszerre való megváltoz­hatása a készfizetés rögtön való behozatala, még ha az országnak áldozatába sem kerülne, oly megrázkódtatásokat idézne elő a társadalom terén, oly roppant hátrányokat okozna a közgazdaság minden ágában, annyira megingatná a magán­szerződési viszonyokat, hogy az abból eredő nem­zetgazdasági károsodás nemsokára aggasztó mér­veket öltene. Es ezért azt hiszem, hogy valutánk rendezését nemis remélhetjük máskép, mint az egyedül helyes és ezélszerü utón : t. i. a nemzet jólétének évek hosszú során át fokozatosan elő­haladó emelkedése által ; és azért, mert valutánk rendezéséről még hosszú ideig le kell mondanunk, mert azt nem erőszakolhatjuk ; le kell mondanunk az oly önálló bank felállításának lehetőségéről is. mely egyedül helyes alapon nyugodnék, t. i. az érezpénzzei való fizetésen. S igy nem lehet szó más önálló bankról mint olyanról, melyet a külön vélemények terveznek.

Next

/
Thumbnails
Contents