Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.
Ülésnapok - 1875-295
so 295. országos ülés október SÍ. 1877. mertem, hogy ily nagy többség ellenében, melylyel szemben állok, alig leszek képes azon érdekeket, melyeket képviselni kötelességemnek tartom, kellőleg képviselni. Szükségesnek tartottam mégis megállani ezen a helyen, és emlékeztettem a nagy többséget Lucanusnak azon mondására: „Sors incerta vagatur fertque, refertque vires, habent mortalia easum." Midőn én Lucanusnak jóslatszerü mondását idéztem, távolról sem képzeltem, hogy Lucán helyett Lucám lesz az, ki ezen cásust csakhamar elő fogja idézni. Azonban annyi bizonyos, hogy Lucám ezen beavatkozása nagyon közel hozta a kormányt ezen casushoz, nagyon redukálta azon irtózatos többséget, melylyel a kormány e házban megjelent. Menynyire redukálta, mutatja a legközelebb lefolyt napokban két törvényjavaslat tárgyalása, melyen részét képezik azon kiegyezési törvényeknek, melyeknek egyikét ma tárgyaljuk. Egyik volt a szeszmásik a czukoradó törvényjavaslat. A szeszadó törvényjavaslat mellett nem volt a kormánynak 300 többsége, de még a 300-nak fele sem szavazott a kormány nyal, talán 140 és egynéhány szavazott, ós hogy meg nem bukott a kormány : annak egyedüli oka, hogy az ellenzék tagjai nem teljesítették hiven azon kötelességüket, hogy itt megjelenjenek. Sajnos, de igy van. A mi oldalunkról csak 12-en, a jobboldali ellenzék részéről csak 5-en, a független szabadelvűek részéről, nem tudom hányan szavaztak; de tudom, hogy sokan hiányoztak. Ha ezek mind megjelentek volna, a kormány 144 szavazata nem lett volna elég, és az ország, ha az ellenzék hiven teljesiti kötelességét: megmenekült volna az egyezkedési törvényjavaslatok calamitásátóí. A másik törvényjavaslatnál, a czukoradóról szólónál már a kormány pártolására csak 134-en sorakoztak. Nem mondom, hogy a többiek mind távol voltak, hanem a többiek könnyebbnek tartották azt. hogy meneküljenek a szavazás elől, (Derültség) mint hogy meggyőződésüket követve a kormány ellen szavaztak volna és nemet mondottak volna. No már, hogy olyan kormány, mely több mint 300 szavazat többséggel birt, ily fontos tárgyaknál ne legyen képes nagyobb számot összehozni, mint 130—140-t: ez igen nagy sülyedés. Hogy egy olyan kormányt, mely két év előtt 300 szónyi többséggel, jelent meg a házban, most csak az menti meg a bukástól, ily nagy fontosságú, életbevágó kérdésekben, hogy az ellenzék egyes tagjai nem teljesítik hiven kötelességeiket: ez nézetem szerint nagy sülyedés. Mi lehet oka ezen sülyedésnek? Én azt hiszem, az alkotmányosság egyik alapelvét kell, hogy képezze az: hogy a kormány politikai nézeteinek állandó összhangzásban kell lennie a nemzet akaratával; ezen feltétel az alkotmány fenntartására és a kormányzat rendes vezetésére múlhatatlanul szükséges. Igen ám, de lehetetlen, hogy akár a kormány, akár bárki e házban ne lássa azt, hogy ezen kiegyezkedési törvények és különösen a tárgyalás alatt levő banktörvényjavaslat, az ország közvéleményével és ezen ház közvéleményével is merőben ellentótben áll; lehetetlen, hogy a kormány ne lássa, hogy egykori nagy népszerűségét eljátszotta, hogy itt e házban is saját pártjának tagjai csak kényszerűségből követik, ós boldognak érzi magát az, a ki a szavazás elől megmenekül. [Derültség a szélső haloldíi Ion.) Méltóztassanak megnézni a bankügyi bizottság jelentését, az egyenesen rámutat a törvényjavaslat hiányára. Wahrmann Mór : [Közbeszól) Kötelessége ! Simonyi Ernő : Igenis megengedem, hogy kötelessége volt; hanem tény az, hogy rámutat, Méltóztassanak megnézni és vizsgálni a t. előadó ur beszédét, az annyira átlátszó, hogy abból ugyan mindenki beláthatja, hogy az előadó ur nem osztozik azon véleményben, melynek védelmére vállalkozott. (Derültség.) És ez eredmény egyenesen a kormány rósz eljárásának és mulasztásának következménye. Itt van p. o. az, a mit t. előadó ur mond : „Rögtönözve intézkedhettünk volna a bankügyben az egyezkedési tárgyalások megindítása előtt anélkül, hogy tekintettel leitünk volna a vám- és kereskedelmi szerződés függő voltára, ós meglehet, hogy az ily merész politika annak idején előnyös befolyást gyakorolt volna az egyezkedési tárgyalásokra, s a sikeresebb befejezést eredményezte volna. Ámde a eoncret esetben, minthogy a kormány { más modus procedendit választott, és mindezen kérdéseket egymással szoros kapcsolatba hozta, egyiket a másiktól függővé tette és egyikben és másikban — helyesen vagy nem helyesen, most nem akarja vitatni '— a compensatió és recompenseatió alapját követte és a monarchiában a közvéleményt ezen irányban terelte: már most a törvényhozások sem választhatják el ezen kérdéseket, ha őszintén akarnak kibontakozni a jelenlegi zavarból és azt szándékosan öregbíteni nem akarják." Tehát a kormány maga viselete idézte elő azon állapotot, hogy most a törvényhozás is kénytelen ezen rósz utat követni, hogy kibontakozhassak a zavarból és azt szándékosan ne öregbítse. Oompensatióról és recompensatióról beszél az előadó ur, de hogy hol van a compensatió, azí ugyan kimutatni képes nem volt. Ugyan kérem a t kormány tagjait vagy a t. túloldal bármely tagját is, méltóztassék rámutatni, hogy itt van hát az a compensatió. a mely megtéríti azon károkat, a melyeket szenvedünk? Compromissu-