Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.

Ülésnapok - 1875-300

300, országos ülés november 7, 1877. J73 Másik theoriát is állított fel a t. mmisterelnök ur, tiltakozott Mocsáry t. barátom azon kifejezése ellen, hogy erőszakolásnak lehetne nevezni azt, amit itt a többség megszavaz. Igaza van abban a t. ministerelnök urnák, nem lehet erőszakolásnak nevezni azt, amit a többség megszavaz parlamenti utón, alkotmányos fogalmak szerint. De engedelmet kérek, midőn a képviselőház megalakulván egy bizonyos alapon : van-e köztünk képviselő, aki meg nem ígérte az országnak, hogy az önálló bank felállítása mellett lesz, hogy akkor idejővén, elfogadja a választók megkérdezése nélkül épen ellenkezőjét annak, amit igért. (ügy van! a szélső baloldalon.) Ez annyit tesz, mint visszaélni azon felhatalmazással, melyet más feltételek alatt kapott, következőleg erőszakolás. Ha ezt akarták elérni, azt kellett volna tenni a kormánynak, hogy eloszlassa az országgyűlést, uj választásokat rendeljen cl és itt előterjeszsze az uj kiegyezési alapot. Hanem t. ház nagyon sajnálom, hogy e fontos kérdésben oly időben szolittattam fel szólásra, amelyben tekintettel a ház türelmére, lehetetlenség azokat kifejtenem, amiket kötelességszerüleg kellene. (llalljnk! Halljuk!) Én tehát bocsánatot kérek, ha kénytelen vagyok az előrehaladt idő daczára, még néhány perczig igénybe venni a t. ház türelmét. Ha reassumálni akarom a legközelebb lefolyt vitát, röviden abban tűnik fel az eredmény, mint azt az előadó ur is jelezte, hogy önök mindnyájan helyeslik az önálló bankot, sőt elismerik annak szükségét, hanem félnek a bekövetkezhető eshetőségtől. A félelem olyan dolog, amelyen okoskodni nem lehet; ha valaki fél, hát fél; az olyan, mint az a katona, aki a csatától való félelmében főbe lőtte magát: ez körülbelül, amit önök cselekedni akarnak, félnek. Hanem abból, hogy valaki fél: nem következik ám, hogy tehát egy dolog, amely mások által üdvösnek tartatik. hogy az ne jöjjön létre ; hanem következik az, hogy akik félnek, azok lépjenek le és engedjék át ezen dolog keresztülvitelét azoknak, akik nem félnek. (Helyeslés a szélső' baloldalon.) És ugyan kérdem, hová vezetné a nemzetet az, hogyha a félelem theoriáját a magas államférfiak politikává emelnék. Képzeljük el, mi törtónt volna azzal a szerencsétlen Törökországgal, ha a török cabinet tanácsában akkor ott ültek volna Falk és Wahrmann t. képviselőtársaim ? (Élénk derültség bal/elől.) Képzelem, hogy Wahrmann t, barátom az ő gyönyörű ecsetével, hogy rajzolta volna a szultán előtt: felséges urain, hogy akarod te a háborút felvenni az oroszszal, gondold el, hogy az a muszka mily hatalmas nép, 80 milliónyi nép; gondold el ott van Ausztria-Magyarország, mely titokban ellenünk conspirál, ott van a nagy Németország, mely Francziaországot megsemmisítette s minden világosan bizonyítja, hogy ez is ellenünk van stb. Mi lett volna következése az ilyen Falk-Wahrmann-féle eesetelésnek ? Az, hogy a szultán megadta volna magát és Törökország nem léteznék többé. Nemzet, mely fél, sohasem lehet semmi. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Még egy elégtétellel tartozom Wahrmann képviselőtársamnak. Egy fiatal képviselő kihez a t. jobboldal még sok reményeket köthet, mert nagyon bátran kezdi gyakorolni azt az erényt, melyet a t. ministerelnök ur annyira magasztal, hogy t. i. népszerűtlen dolgokkal meg tud birkózni, Fölbuzdult hevében, orvtámadással vádolt engem azért, mert állítása szerint ón Wahrmann képviselő urat hazafíatlansággal vádoltam. Itt is az történt, mit Simonyi képviselőtársam emiitett, hogy vesznek szájukba egy szót, mit én nem mondtam, vagy máskép mondtam s'

( azt támadják meg. Én ilyent tenni nem szoktam s ezúttal sem tettem. En szólván Wahrmann képviselőtársam azon modoráról, melylyel jelentését megírta; nem ő reá, nem jelentésére, nem véleményére mondtam, hogy hazafiatlan: mert jól tudom, hogy e tekintetben nézet különbség lehet; de szemrehányást tettem neki a szövegezésért, azon rémképekért, melyeket festett. Ezt mondtam a bankügyi bizottságban is, és még is sem neki, sem másnak nem jutott eszébe, hogy én őt ezzel megsértettem. De nekem e tekintetben sértő szándékom nem volt és tartozom annak kijelentésével, hogy én Wahrmann képviselő urat sem jobb, sem rosszabb hazafinak^ nem tartom, mint a jobboldal bármelyik tagját. (Élénk derültség.) Én személyére sohasem mondtam és nem mondom, hogy hazafiatlan ; de ha mi e törvényjavaslattal szemben élünk is e kifejezéssel ez nemcsak parlamentalis, de természetes és kikerülhetetlen. Tudom, hogy lehetnek rendkívül fontos kérdések, melyekre nézve a legjobb hazafiak is eltérő nézetben vannak ós mégis tisztelik egymást; de mikor az állam területének megcsonkításáról, vagy ami azzel egyenlő, államjogok feladásáról van szó, igenis ez az egész világon mindenütt a hazafiasság kérdése. (Mozgás.) És itt erről van szó. Önöknek nincs tehát joguk, ha igazságosak, vagy csak méltányosak akarnak is lenni, a szemrehányást neheztelni, s nem érteni azon keserűséget, melyet éreznünk kell. Tíz éven át gúnyoltak mindig benünket, midőn rámutogattunk, hogy hova fog benünket vezetni az 1867-iki kiegyezés, melyet megkötöttek. Az a hires, átkos közösügy, mely Csanády képviselőtársamnál stereotyp kifejezéssé lett, gúny szóvá lett önök előtt. Pedig mi volt abban a 67-iki kiegyezésben? Nemcsak az, ami benne van, hanem,