Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.

Ülésnapok - 1875-300

800. országos ülés november 7.1877. 159 sének ezen nehéz helyzetében is fel fogjuk ismerni, melyik a magasabb kötelesség, melyik suiyosodik reánk a nagyobb parancsszó erejével és ezen ofneiorum coliisióban azon utat fogjuk választani, mely lelkiismeretes meggyőződésüunk szerint — habár az ország közkívánatai ellen látszik irányozva lenni — jobban és a jövő számára inkább megóvja az ország érdekét, mint azon ut, melyet követve az ország pillanatnyim kivánaíait talán annak tapsai közt érvényesíteni Ígérné, de csakhamar az ország valódi érdekeinek veszélyeztésével zavarok és rázkodtatások súlya, alatt görnyedni és összetörni látna azt, a mit nyújtani akart. (Nyugtalanság bálidul. Elénk helyesles a középen.) Én t. ház — és ezzel zárom rövid előadásomat — én nem tekintettem soha a bankegyességet valami tökéletes dolognak: de tekintettem mindig és tekintem ma is oly modus vivendinek, mely midőn egy biztosított hitelszervezőt segélyével a mi hitelszükségletünknek, ha bár tán nem egészen tökételes, de egészben megfelelő kielégítését biztosítja, mely a helyzetét nem rosszabbá, hanem előnyösebbé és sok részében jobbá teszi, nem adja fel az ország jogát, hanem egy, a nemzetek életében igen rövid időköz, 10 év lejártával azt ismét vissza teszi a nemzet kezébe, mely — ha akkor jobb, kedvezőbb idők és körülmények jönnek s szerencsésebb tényezők keletkeznek, melyek megszüntetik azon akadályokat, melyek ma az ország jogának gyakorlatát aggályossá teszi: élni fog ezen jogával, iia azt helyesnek fogja találni. Épen ezért én ezen törvényjavaslatot, mely ezen idő számára epén és érintetlenül fenntartja az ország jogát, a jövőnek semmi tekintetben nem praejudieál, a mai helyzetet pedig javítja, egész nyugodt ,lelkiismerettel merem a t. háznak ajánlani. (Elénk helyeslés a középen.) Wahrmann Mór előadó: T. ház! {Halljuk! Halljuk!) Előadói jogommal élve, nem akarok vele visszaélni. Minthogy magam is rendesen ott ülök képviselőtársaim közt, s csak kivételesen e helyen, eléggé ismerem a kínt, melyet házszabályainknak azon rendelete, hogy az előadó a zárszóval élhet, olyankor okoz, midőn egy majdnem két heti fárasztó vita végét éri. (Halljuk!) Nem akarom másokon elkövetni, a miről óhajtom, hogy rajtam ne kövessék el: ennélfogva s a mennyire lehet, rövid leszek. (Halljuk!) Nem szándékozom polémiába bocsátkozni azokkal a képviselő urakkal, kik ellenkező álláspontjukat oly nagy hévvel védték: nem akarok válaszolni ínég azon sok éles megtámadásra sem, melyeket személyein ellen, intéztek. Nem fogom jelentésemnek és beszédemnek azon szándékos és nem szándékos számos félremagyarázásai, elferditését és szellemük értelméből való kiforgatását helyreigazítani, sem azon felületes és helytelen számos észrevétel czáfolgatásába bocsátkozni, melyeket hallottunk. Szorítkozni akarok arra, hogy a törvényjavaslat ellen elmondottakat röviden összefoglalva, ezeknek lényegesebb pontjaira egynehány észrevételt tegyek. Teszem ezt ugyanazzal az őszinteséggel és tárgyilagossággal, melyet eddig tanúsítottam, daczára annak, hogy az e részben általam követett irány sok helyütt visszatetszéssel találkozott ; de ma is az a meggyőződésem, hogy a kérdésnek jelen stádiumában ez az egyedüli helyes és correct irány. Az egész vita — igen nagy kiterjedésének daczára — a már előzetesen általam kiemelt néhány főpontra szorítkozott: annak kiderítésére, vajon az egyezménynek általam is elismert három hibája, ugy mint a főtanács összeállítása, az igazgatóságoknak szűk hatásköre és a dotatió elégtelensége, annyira nagyok és fontosak-e, hogy miatiok az egész egyezményt visszautasítsák még azok is, kik a valuta egysége érdekében áldozatokra hajlandók: másrészt, hogy az önálló bank felállításának a bizottság többsége által vázolt veszélyes következményei tényleg be fognak-e állani, s ha beállanak : vajon azon mérvben fognak-e beállani, mint ettől a jelentés tart és vajon oly súlyosan fogják-e közgazdasági viszonyainkat sújtani, mint ezt — egyes szónokok állítása szerint tulsötét sziliekben — a bizottság többségének jelentése festette. A nézetek a hosszú vita után is a dolog természeténél fogva mindezen pontokra nézve egymástól ép annyira, eltérők, mint voltak kezdetben. Nem tagadhatni azonban, hogv bizonyos irányban mégis tisztultak. A főtanácsra nézve helyesen mondta Falk Miksa, t. barátom, hogy föltehető, hogy a bécsi bankkörök hangulata szemben Magyarországgal egészen más lesz a szabadalom kieszközlése után, mint volt addig, inig Magyarország a bank szabadalmát el nem ismerte, s ók e szerint nehézségek teremtésével bennünket az elismerésre rábírni akartak. Másfelől jogosultnak tartom Irányi Dániel képviselő ur felfogását is, ki daczára mindennek attól tart. hogy a bécsi bankkörök minden viszonyok között mindenesetre Magyarország érdekeit sújtani fogják. Én azonban részemről mind az egyik mind a másik állítást mellőzve, a fősúlyt még mindig arra fektetem, a mit bevezető beszédemben mondottam, hogy a legbiztosabb correctivumot az alapszabályoknak 25. és, 62. ezikkei nyújtják, a mely a kölcsön- és a, leszámítolási üzletnél mindenik államra nézve az egyenlő elvek és határozatok alkalmazását j•arancsolja. Chorin Ferencz képviselő ur ugyan azt kérdezte : vajon nem képzelhetem-e magamnak egészen egyenlő elvek és eljárás mellett is, hogy a