Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.

Ülésnapok - 1875-299

130 299. országos ölés november 6. 1877 minden körülmény közt, akár élünk Ö felsége többi országaival ás tartományaival közös vámte­rületben, akár képezünk elkülönített vámterületet. A bankkérdés meggyőződésem szerint a vámkö­zösség kérdésével szorosabb összefüggésben nincs, sőt oly különböző természetű két kérdésnek tekin­tem ezeket, hogy mindig feltéve és fentartva a pénzérték egységét, és mindig készpénzfizető ban­kói értve itt is, ott is : lehetőnek tartok közös vámterület mellett önálló jegybankot és külön vámterület mellett egységes közös bankot a ke­reskedelmi forgalom minden hátránya nélkül (He­lyeslés.) Es épen ezért, és mert a bankjegy kibo­csátásának jogát az állam egyik lényeges attribú­tumának tekinteni, nem osztozhatom Dessewffy Aurél gr. képviselőtársam által kifejteit azon vé­leményben, mely szerint mindaddig., mig köztünk és 0 Felsége többi országai és tartományai közt a vámközösség fennáll, kereskedelmi és fizetési mérlegünk passivitása mellett nem / kívánatos ön­álló magyar jegybank felállítása. Én ellenkezőleg épen a magyar állameszme érvényrejutása szem­pontjából és közgazdasági érdekeink teljes és kellő méltánylása tekintetéből óhajtandónak ós kívána­tosnak tartom önálló magyar jegybank felállítását, és kötelességünknek tartom azt, hogy a felállítás feltételeinek előidézésében közreműködjünk. (He­lyeslés ) Egy ily bank felállításának azonban előfelté­telei vannak és egyik leglényegesebb előfeltétele, mint azt már jeleztem, a valuta helyreállításának rendezése. Teljes mértékben méltánylom mindazon aka­dályokat és nehézségeket, melyek a jelen politikai, közgazdasági és pénzügyi viszonyok közepette a valuta rendezésének útjában állanak és teljes mér­tékben egyetértek a bankügyi bizottság jelentésé­nek azon részévei, mely a valuta rendezésének ez idő szerint lehetetlen voltát kimutatja, De ha a valuta rendezését a mai viszonyok közt lehetet­lennek tartom is, másrészt nem értek egyet a pénz­ügyi bizottság jelentésének a valuta rendezésének egyedüli módjáról szóló véleményével. Én tudom azt, hogy ily nagy horderejű mű­velet ; oly müvelet, mely az állami és a gazdasági élet minden ágára kihat, csak rendezett állami pénzügyek, az államháztartásban az egyensúly helyreállítása, munka és takarékosság utján érhető el. De helyre levén állítva államháztartásunkban az egyensúly, és meglévén teremtve az állam rendes bevételeiből, a lebegő adósság beváltásából eredő kamat-különbözet fedezésére szükséges ösz­szeg : nem látom át, miért kelljen a valuta rende­zésének csak azon módjához nyúlnunk, mely sze­rint a lebegő adósság beváltása csak is az állam bevételeinek feleslegéből teljesítendő, és még ke­vésbé érthetek egyet azon nézettel, hogy meglévén a valuta rendezés előfeltétele még akkor sem volna kívánatos ezen művelet rögtöni megindítása. Én tudom hogy ily nagy jelentőségű müve­let bizonyos pillanatnyi rázkódás nélkül, némely érdekeknek pillanatnyi háttérbe szorítása nélkül keresztül nem vihető. De meglévén az ezen mű­velet keresztül vitelére szükséges feltótelek, tehát rendezett pénzügyi viszonyok, rendezett államház­tartás és a kamat különbözet fedezésére szükségelt összeg: egy perczig sem haboznám azon nagy érdekekkel szemben, melyek a rendezett valutával elérendők volnának, még pedig ugy állami mint közgazdasági szempontból, háttérbe szorítani a pil­lanatnyilag tagadhatlanul megsértett érdekeket és rögtön munkába venni a valuta helyreállítását. (Helyeslés és tetszés.) Azonban, ezen feltevések egyikéve! sem bírunk ós ma egyebet tenni nem lehet, mint coustatálni, hogy a jelenlegi viszonyok közt a valuta rende­zése lehetetlen. Számosan vitatták e házban és azon kivül, szakférfiak és politikusok egyiránt a független magyar jegybank felállításának lehetőségét a va­luta rendezése nélkül is. E tekintetben teljesen egyetértek a bankbizottság jelentósével. Én egy, jegyeinek kényszer forgalmával, — habár csak ideiglenesen, a valuta rendezéséig — kényszer for­galommal bíró banknak, felállítását az egyes bank­jegyek értékén valószínűleg beállható árhullám • zása, és az ebből a gazdasági élet minden ágára kiható rázkódtatás és a hitel viszonyokban előáll­ható bizonytalanságnál fogva a magam részéről nem helyeselhetem, ily kísérlethez szavazatommal nem járulhatok. Nem lévén tehát meggyőződésem szerint le­hető oly bank felállítása, mely ugy a tudomány kívánalmainak, mint az ország érdekeinek meg­felel, és nem lévén az ország érdekében kívánatos egy kényszerforgalmo jegybank felállítása legalább nézetem szerint, a kérdés ina legczélszerübben és legegyszerűbben oidathatik meg ideiglenesen azon alapon, melyen a bankbizottság jelentése áll. t. i. az osztrák nemzeti bankkal kötendő egyezmény és felállítandó osztrák-magyar jegybank által. S mi­dőn én ezen alapot a viszonyok kényszerűségénél elfogadom, nem fogok belebocsátkozni a kartell­bankok, a dualisticus bank és a teljes paritás el­lemzésébe. Letűnt reményekkel kár foglalkozni. Ezek keserűségnél nem szülhetnek egyebet és ón keserűséget előidézni nem akarok soha. Elfogadom kiindulási pontúi a nemzeti bankkal kötött egyez­ményt; elfogadom a közös osztrák-magyar bank eszméjét, és midőn ezt elfogadom; csak két szem­pontból veszem a javaslatot bírálat alá : Fel van-e abban az országnak joga teljes mértékben tartva, hogy a jegybank ügyét a vi­szonyok jobbra fordultával saját belátása szerint

Next

/
Thumbnails
Contents