Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.

Ülésnapok - 1875-298

120 29B. országos Süés november 5. 1877. és az mind egy húron pendül, inert az mint egy banda. {Derültség.) Mindég ugyanazt mondják irányunkban : .Ja bours ou la vie " Hanem nem jól mondtam, 18ől-ben igy mondtam: .,1a bours et la vie." mert, ha mi azon egyik eszközt, amelyIvei bajainkon segíteni akarunk, átadjuk, nemcsak erszényünket adjuk át. hanem veszélyeztetjük ál- lanii életünket is. Már előbb mondtam, hogy miképen történt az mégis, hogy, ami senkinek sem kell, hogy az mégis itt targyaltatik. Én végig hallgattam a t. képviselő urak beszedőit mind, és ezeket röviden igy lehet összefoglalni : hogv pénzerisist nem idézhetünk elő és már a múltkor a pénzügytninister ur is mondta, hogy nemzetgazdasági harezot nem folytathatunk. A t. képviselő urak csaknem áradozva beakarták bizonyítani azt is, hogy már nekünk nincsen semmink. De én kérdem hát a kormánytól, mint minden képviselő úrtól, hogy ha mi a crisistől való félelem miatt mindenünket — ügy mondom hát, a mint ők akarják — 10 évre elzálogosítjuk, akkor hát mit veszítünk a erisis által ? Hisz a erisis nem tart 10 évig; vagy ha önök bebizonyitottnak akarják tartani, hogy már semmink sincs, és igy pénzünk nincsen, akkor hát mit veszítünk mi a erisis által, ha sincsen pénzünk. (Derültség.) Azt méltóztatnak mondani, hogy ha a bécsi bankárok ma begombolják kaputjokat — máj- természetesen bugyilárisostúl — akár hát holnap alatt a kereskedők nagy része meg fog bukni. Hát kérem, mikor mi szüntelen panaszkodtunk, hogy a földbirtokos e miatt a rendszer miatt nem állhat meg. azt méltóztattak mondani, hogy „hadd hulljon a férgese", én meg most a kereskedőkre mondom azt, hogy hadd hulljon a férgese — akkor értem én. ha a bankot megcsináljuk, mert akkor okvetlenül elhull, ami nem életrevaló. Hát kérdem, mit árulnak azon kereskedők? Kilencz tizedrésze árul ausztriai rongyot, ausztriai csecsebecsét , ausztriai gyári, meg kézmü-czikket. No, kérem, ha ezek mind elhullnak, ugyan mi kára lesz ebből Magyarországnak? (Derültség.) Semmi. Sőt még, ha már mindenünket odaadtuk, Dtcrt igy mindenünket odaadjuk, ugy sem lesz egyéb hátra a jóravaló magyar embernek, mint a háza előtt olyan sorompót állítani, melyen semmiféle ausztriai áru át nem bújhat. De azt is mondták, — hanem ezt már nem itt mondták, hanem én igen sokszor hallottam ilyenformán példálódzni, hogy provisorium, az a régi provisorium, hogy az alkotmány veszélyben lenne. Tessék elhinni, alig van önök közt valaki, ha önökkel az ember négy szemközt beszél, hogy ezt elő ne hozza. Hát én erről nem szólok, hanem erről nekem egy régi hír jut eszembe. Nem iu lom ugyan — igaz-e, Insbruekból került, száj ról szájra kelt, nem tudom, emlékszik-e rá minden ember. A fáma t. i. azt beszélte, hogy Insbruckban egy magas államegyéniség azt mondotta volna, hogy neki nem kell seheinkirályság.. Nohát, kérem, én meg azt mondom, hogy én? nem nagyon féltem ezt % mi schein-alkotmányimkat. Ez a mi alkotmányunk arra tökéletesen jó, hogy magunkat egészen tönkre tehessük ; de arra, hogy magunkon segítsünk, arra nem való. (Ugy vau! a szélső balon.) Es most engedjék meg önök, hogy néhány szóval átmenjek arra a drágalátos törvényjavaslatra. Hát mi ennek a lényege? Az, hogy a bécsi bank. amint már igen sokszor el volt mondva, kilátásba helyez nekünk 50 milliónyi kényszerkölcsönt kamat mellett, oly kikötéssel, hogy jegyeit be nem váltja. (Derültség.) No, uraim, ha önök tiz év alatt ilyen bankot tudtak teremteni, ez az önök bölcseségét nem fogja hirdetni soha. (Iga:! a szélső balfelöl.) Es azt mondják önök, hogy ott van a bank pinczéjében az arany meg az ezüst. Mit ér az nekünk ! Aztán azt mondják önök — azt nem mondották, hogy nem lehetett volna bankot állítani, legalább nem hallottam senkitői és az a legnagyobb bűnük önöknek, hogy ezt beismerik, hogy lehet. — hanem azt mondják, hogy nem lehet experimentálnunk. Hát, kérem az a legnagyobb baj, s ez a baj még 1867-ből ered, hogy mi sohasem akarunk megtanulni a magunk lábán járni. Erre nézve igen röviden fejezem ki magamat. Ha önök megelégesznek azzal, hogy Magyarország Sehleppje legyen Ausztriának, ne pedig szövetségese : ám lássák, mi mindent elkövettünk ellene G7 óla; de ha önök megelégesznek, mi nem tehetünk róla. Hanem egyet mondok önöknek. En nem sokáig fogok már önöknek alkalmatlankodni, inert hiszen 10 év múlva nem lesz itt tenni való. (Derültség.) hanem azt az egyet megjövendölöm, hogy ez az állapot, a melybe önök Magyarországot helyezték és hogy — nem vagyok valami vérmesremónyü — nem a mi előnyünkre fog ez kiütni, ha csak a véletlen máskép nem akarja. Nem folytatom ezt, mert lesz rá alkalom, még egy ennél is nagyobb fontosságú tárgynál, hanem más szerintem fontos történeti eseményt akarok felhozni, melyet már egyszer említettem, de senkisem válaszolt rá és még a sajtóban sem fordult elő, legalább 1867 óta nem emlékezem rá: hogy miért nem, azt nem tudom, és ez az, hogy 1848-ban a magyar állam állanijegyeket bocsátott ki, és pedig szükségből, mert e nélkül nem lehetett volna háborút folytatni és védelmezni magát két nagy hatalom ellen. Tudom, hogy önök mosolyognak magukban, azt gondolván, hogy az nem ért semmit, inert nem volt alapja. Németh Albert (közbeszól): Volt, de ellopták ' (Derültség,)