Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.

Ülésnapok - 1875-273

273. országos Ülés september 23. 1877. 51 érvényesíthetné, a mennyiben az 1874. törvényhozás tévedése a parlamenti megállapodások esetleges gyarlóságát tüntetné fel; és mert érezte ós éreznie kellett azt, hogy ezen elv tarthatatlan. Hiszen t. ház, hogy ha ezen jog a parlamenti souverenitás és függetlenség elengedhetlen kellékei közé tartozik: akkor Angliában a parlamentalisinus ős hazájában, a parlament már nem birna a függetlenség és souverenitás minden kellékeivel: inert ott, mint tudva van, 1868. óta nem az alsóház, hanem a rendes bíróság itél a választási ügyekben. Az igazolási jog t. ház, véleményem szerint, nem eredeti joga a parlamenteknek, hanem szerzett joga. A magyar parlament is ezen jogot az 1848. V. t. ez.. 47-ik §-ban szerezte meg ós ezen §-nak erejével bírja ma is; sőt tovább megyek, azt mondom: hogy ezen jog nem is a képviselőháznak, mint olyannak a joga, hanem a mindenkori többség előjoga; és azon körülmény, hogy Európában Anglián kivül egyetlen parlament sem adta át ezen jogát a rendes bíróságoknak, nem azt mutatja, hogy annak szükségét seholsem érezték, iiogy illetékes tényezők e tekintetben fel nem szólaltak volna, hanem azt, hogy a parlamentek többségei ezen eminens jogról lemondani nem akartak; vagy azt, hogy azon országokban a birói kar függetlenségre nézve kételyek merültek föl. (Helyeslés.) T. barátom, a központi előadó, a második ellenvetést kísérletté meg, tudniillik annak bebizonyítását, hogy maga az elv ellen kifogást tenni nem lehet; de alkalmazásának ideje még nem jött el. Osak személyes impressioimnak adok kifejezést, midőn azt mondom, hogy felhozott érvei nem voltak meggyőzők, mert épen annak a bebizonyításával maradt adós, mit bizonyítania kellett volna, hogy az opportunitás szempontjai ma nem javalják annak keresztülvitelét, amit az 1874-iki képviselőház jónak, czélszerünek tartott. E kérdést elhalasztani nem lehet. Mert bizonyos az, hogy habár az 1874-iki képviselőház nem tűzött is ki záros határidőt a curiai bíráskodásról szóló törvény megalkotására ; de világosan elismerte e törvény megalkotásának szükségét, ós kijelentette azt, hogy e törvény megalkotását húzni, halasztani nem akarja. Kitűnik ez a 89-ik §-ra vonatkozó tárgyalásokból. A központi bizottság többsége, mely akkor a ház legnagyobb részének meggyőződését fejezte ki, a következő határozati javaslatot terjesztette a ház elé: „és a czélból, hogy ezen törvényjavaslat még a választási törvény életbeléptetése előtt törvényerőre emelhető legyen, azt hozza a központi bizottság javaslatba, mondja ki a képviselőház határozatilag, miszerint terjeszszen elő a kormány oly időbon, hogy az még a jelen országgyűlés alatt tárgyaltathassók, törvényjavaslatot azon alaki szabályokról, melyek szerint a kir. curia a választások érvényessége fölött eljár s ítél." A központi bizottság kisebbsége, mely különvéleményt adott be, még tovább ment, azt sürgette, t. i. hogy ezen törvény magának a választási törvénynek keretében oldassák meg; bár ezen kisebbség szószólója ezt a házban oda módosította, hogy az őszi ülésszakban alkottassák meg a törvény. A képviselőház ezen javaslatok egyikét sem fogadta el, valószínűleg azért: mert időt akart engedni a kormánynak e fontos törvényjavaslat megalkotására, s mert az akkori többség nem fogadhatta el a kisebbségnek azon érveit, hogy a többség által keresztül vitt verificatiók nem feleltek meg sem az igazság, sem a tárgyilagosság követelményeinek. Ismétlem, a kérdés, mely határozott feleletre vár, abban fekszik, hogy miben változott a helyzet 1874. óta a ház előnyére, s a curia hátrányára. T.barátom, az előadó ur e kérdésre nem felelt, s csak általánosan érvelt oly motívumokkal, melyek az 1874-iki törvényhozás előtt nem voltak ismeretlenek, melyek akkor figyelembe vétettek: és igy, mint bizonyítékok ma számba nem vehetők. De ha megengedném is, hogy az 1874-diki törvényhozás intézkedései teljesen ignorálhatok : még akkor sem fogadhatnám el magamra nézve irányadónak tiszt, barátom, a központi előadó érvelését mindaddig, mig be nem bizonyitja azt, hogy azon vitáskérdóseknek, melyek a választók között a megejtett választásra vonatkozólag felmerülnek : a ház illetékesebb, hivatottabb bírája, mint az ország legfőbb ítélőszéke. Mert a kérdés t. ház, ha igazságosak akarunk lenni : ebben fekszik, és maga a képviselőház is ezen szempontból bírálta meg azt, a minthogy a központi bizottság egyik jeles tagja a házban kifejezést is adott e meggyőződésnek, midőn a 39. szakasz védelmére kelvén, azt monda: „Midőn mi az emiitett 89-dik §-t a törvényjavaslatba beigtattuk, tettük azt azon szempontból, mely ezen törvénjavaslat egyéb §§-ainál is vezetett, és a mely a választói jogokat ós a közjogokat általában mindazon védelemben kívánja részesittetni, a melyben a magánjogokat is részesiti ; tettük azon felfogásból, mely szerint a közjogokat, mint a haza minden egyes polgárainak érdekeit nemcsak nyilvános, de személyes érdekeit is a bíróság alá kívánja helyezni, oly közegekre akarjuk bizni, melyek a politikai viták színvonalán felül állanak." Azon érvet t. ház, —• amelyre t. barátom az előadó jelentésében és beszédében is utal, — hogy t. i. az eddigi tapasztalatok szerint nem szenvedett csorbát sem az igazság, sem a ház tekintélye az által, hogy a ház ezen választási ügyekben eljárt: a magam részemről érvnek el nem fogad-