Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.
Ülésnapok - 1875-271
40 271. országos ülés septeniber 24. 3877. javaslatot nem is iüzte, de nem is tűzhette ki a szavazás alá. De különben is elvitázhatlau lény, hogy egy határozati javaslat, mely szerves egészet képez, fekszik a ház előtt. B fölött a háznak egyszer döntenie kell, akár az egyik, akár a másik §-nál, és ha némelyek taktikai fogásokkal akarnak is élni, csakis azok élhetnek azokkal, a kik lehetetlenné akarják tenni, hogy a ház egy eonerét indítvány, vagy javaslat felett az egyik, vagy másik alkalommal döntsön Ennélfogva méltóztassék elfogadni azon javaslatot, hogy az első pont mellett döntessék el a javaslatnak sorsa is. Irányi Dániel: T. képviselőház! A mit a t. igazságügy minister ur indítványozott az imént, az ellenkezik nemcsak a házszabályokkal, hanem a tárgyalásnak helyes rendszerével is — Azt méltóztatott ugyanis indítványozni, hogy a fíoránszky Nándor és társai által beadott javaslat pontonkint tárgyaltassék ; de miután a központi bizottság által benyújtott törvényjavaslat fogadtatott el a tárgyalás alapjául: egy másik javaslatot tűzni ki a részletes tárgyalás alapjául nem lehet. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ez, mondom, ellenkezik a házszabályokkal, de ellenkezik a helyes tárgyalási renddel is, mert itt — bocsánatot kérek az előttem szólott t. képviselő úrtól, — nemcsak egyrendü tárgy van befoglalva ezen határozati javasaslatba, itt nemcsak a külön bírói közegekről van szó, hanem az eljárásról ós a perorvoslatokról is. Ha mi ugy az eljárást, mint a perorvoslatokat most tárgyalni fogjuk, anélkül, hogy magát a törvényjavaslatot tárgyalnók : akkor, kérem, végig megyünk a törvényjavaslaton anélkül, hogy azt pontonkint tárgyalnók. — Ez oly zavart idézne elő, melyet a t. ház előidézni bizonyára nem akar. E bajon csak ugy lehetne segíteni, ha azon indítvány, melyet a rninisterelnök ur az elnök úrral és az előadó úrral egyetértőkig előterjeszteti elfogadtatik, hogy t. i. a határozati javaslat első pontja, mely a törvényjavaslat első pontját érinti, terjesztessék elő az illető képviselő urak által, kérvén ezek, hogy a határozati javaslat fogadtassák el, ne pedig a törvényjavaslat. Már azután akár írásban, akár szóval méltóztatik ezt az "illető képviselő ur előadni, az mindegy, csak méltóztassék a t. háznak a módot megadni, hogy a kórdós eldöntethessék. Molnár Antal: T. ház! Megvallom, hogy az egész baj és zavarnak, a mi most támadt, nézetem szerint oka azon körülményben rejlik, hogy Horánszky képviselő ur, a midőn indítványát a ház elé hozta, azon — véleményem szerint nem helyes és nem correet — megjegyzést tette, hogy különben átalánosságban a törvényjavaslatot elfogadja. En, a ki egyetértek az ő indítványának egész szellemével, most, midőn a ház szavazott, a törvényjavaslatot nem fogadtam el átalánosságban sem, mert meggyőződésem az, hogy a kettő együtt nem járja. (ÍJelijeslbs.) T. ház! Én nem is ezen kérdés fejtegetése végeit szólaltam fel; hanem azért, hogy azon esetre, ha a t. ház akár.azt határozza, hogy Horánszky indítványa mint egész, most nem tárgyaltatik, akár azt elvetni méltóztatik: a következő indítványt, illetőleg határozati javaslatot terjeszszem a t. ház elé. Határozati javaslat a kisebb jelentőségű polgári peres ügyekben való eljárásról szóló törvényjavaslatnak első és vele összefüggő 2. 3. és 4. §-ai a jogügyi bizottsághoz küldetnek vissza azon utasítással, hogy azokat a következő elv alapján átdolgozva terjessze a ház elé és tegyen indítványt a javaslat többi §-ainak ugyanoly szellemben való átdolgozása iránt. Az elv pedig ez: a kisebb polgári peres ügyekben rendszerint bíráskodik a járásbíró. (Za'y. Ellenmondások.) Bátor vagyok a t. háznak ezen indítványt elfogadás végett ajánlani. Indítványomhoz hozzá csatoltam azt, hogy a többi §-oknak az elfogadandó elv szerint átdolgozása iránt is tegyen a bizottság javaslatot, amint másként nem is történhetik: mert a bizottság nem állhat a ház elé azon inditványnyal. hogy az első, második §. ily módon változtassák öbbi pedig változatlanul maradjon : a bizottságnak feladata, hogy indítványt tegyen, hogy mily értelemben kell az 1. és 2-ik g-t módosítani és mily elv alapján fogadandók el a többi g-ok. Mondom én azon esetre, ha Horánszky indítványa nem tárgyaltatik vagy nem fogadtatik el: bátor vagyok ezen indítványt benyújtani. Elnök: Méltóztassék az indítványt írásban benyújtani. Ideje már t. ház, hogy határozat hozassék a fölvetett incidentális kérdésre, azaz, arra nézve: miként történjék a szavazás. A kérdésnek miként leendő föltevése iránt kétféle vélemény nyilvánult. Horánszky képviselő ur és vele többen azt kívánják, hogy töltetetvén a szavazásra a központi bizottság törvényjavaslat első szakasza, ennek cinem fogadása esetéhen a központi bizottság egész törvényjavaslatának sorsa — miként ők magukat kifejezték — eldöntöttnek tekintessék, a mit, ugy gondolom, nem ugy értettek, hogy ezzel a határozati javaslat átalában elfogadtatik, hanem hogy ennek részletes tárgyalása minden esetre fön marad. Másrészről az kívántatott, hogy olvastassók föl a központi bizottság által előterjesztett törvényjavaslatnak első négy, vagy legalább két szakaszsza,' és ezekkel egyidejűleg tárgyaltassék a határozati javaslat is, Én akként fogok eljárni, a mint a t. ház a legjobbnak méltóztatik gondolni. Részemről azon-