Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.
Ülésnapok - 1875-271
38 271. országos ülés september 24. 1877. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Én nem is akarok nagyon messze menni a hivatkozásban, hanem kívánom a t. ház tagjait egyszerűen figyelmeztetni, hogy mikép történt ma a szavazás A ház t. elnöke mondotta ki, hogy a határozati javaslat nem tárgyalható az átalános vitában, hanem azt később kell tárgyalni. (Ellenmondás balfelöl.) Engedelmet kérek, igenis az elnök urnák ezen enuntiatióját a ház magáévá tette ; tehát midőn a szövegre a szavazás történt: senki sem volt jogosult azt tenni fel, hogy ez^ szavazás egyúttal a határozati javaslat felett is. És én azt gondolom, hogy a ház t. tagjai kölcsönösen tartoznak annyi bona fülessel egymásnak, hogy igazán ugy mellékesen — mert igy csakugyan mellékesen volna, — ne üttessék el valamely javaslat. Különben máskor is volt rá példa, hogy egy javaslatnak tárgyaltattak több szakaszai együttesen, ha összefüggésben voltak egymással. Én elismerem, hogy mint az elnök ur mondta, az első fejezetnek négy első szakasza összefüggésben van egymással, és hogy ezen határozati javaslat leginkább ezen szakaszokkal áll szemben. Méltóztassék tehát a t. ház, ha tetszik, ugy intézkedni, mint az elnök ur proponálta, s igen sok példát lehet a ház naplóiból rá mutatni, hogy e §-ok együtt tárgyaltatnak ; és ha a t. ház elfogadja a szövegbeli szakaszokat, a határozati javaslat elesik; ha pedig a t. ház nem fogadván el ezeket, elfogadja a határozati javaslatot: ennek természetesen következése az, hogy megváltoztattatván az elv, melyre a törvényjavaslat épitve van, a szerint át kell dolgozni az egész törvényjavaslatot. (Helyeslés.) Teleszky István előadó: T. ház! Én azt hiszem, hogy a benyújtott határozati javaslat első négy pontja szoros összefüggésben van a központi bizottság törvényjavaslatának első négy szakaszával. Gondolom, a t. ház tagjai nem kivannak egyebet, mint hogy ezen kérdés a ház többségének nézete szerint intéztessék el. Én részemről legczólszerűbb módnak azt tartanám, hogy ezen négy §. felolvastatván, annak együttes tárgyalása határoztatnék el, s ezzel egyidejűleg tárgyaltatnék a határozati javaslatnak szintén a megbízandó közegekre vonatkozó négy első pontja. Akkor azt hiszem, hogy a ház a többség értelmében hozhatna határozatot. Már most előre kijelentem azt, hogy ha elfogadtatnék a határozati javaslat, akkor az abban foglalt elvnek az egész törvényjavaslatban való keresztülvitelére sokkal czólszerübbnek tartanám a bizottsághoz utasítást; mintha itten az egyes szakaszoknál vitetnék a határozat keresztül. Ennélfogva ajánlom a részletes tárgyalásnak ily módon való folytatását. Zsedényi Ede: A ministerslnök ur hivatkozott az elnöki enuntiatióra, mely azt mondta, hogy elfogadja a t. ház átalános tárgyalás alapjául a törvényjavaslatot, s a részletes tárgyalás fölött majd azután fog határozni. De az elnök ur máskép nem nyilatkozhatott, mint a 138. §. rendelete értelmében, mely igenis azt mondja, hogy az átalános vita befejeztével térhet a ház a részletes tárgyalásra. E szabály szerint lehetetlen, hogy már most a határozati javaslat részleteire határozat hozassék; hanem, vagy mint az elnök ur javasolta. 5—6 pontot vegyünk tárgyalás alá ós a fölött szavazzunk; vagy pedig mindjárt az 1. §-ná! határozzunk a határozati javaslat első §-a fölött is. Ez ellen nincs kifogásom, hanem csak arra kérem a t. házat, hogy e tekintetben ennek a forma körüli vitának méltóztassék véget vetni. (HelyesUs. Zaj.) Én tudom, hogy mire fogok szavazni, azt hiszem, mások is fogják tudni. (Nyugtalanság.) Mocsáry Lajos: T. ház! A határozati javaslatnak egészben való tárgyalásának erőltetése, a t. beadó, valamint az igen t. igazságügyminister részéről oly zavart teremtett a házban, melyhez hasonlóra valóban nem emlékezem. (Ugy van ! balfelöl.) Ha ez igy fejlődik, nem lesz vége. Órákig el fogunk vitatkozni a házszabályokon. Én igy fogom fel ezt a dolgot. Mi ezen határozati javaslat ? Semmi egyéb, mint elleninditvány a törvényjavaslat ellen, a mint a központi bizottság által beadatott A t. ház elfogadja átalánosságban a központi bizottság szövegezése szerint a kisebb polgári peres ügyekben való • eljárásról szóló törvényjavaslatot. Azon perezben, midőn ezt elfogadta: a határozati javaslat, mint elleninditvány elesett, ez tehát többé a tárgyalás alapját nem képezheti. (iLlénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ezt nem lehet behozni a részletes tárgyalásba azért, mivel ez általánosságban volt beadva az egész törvényjavaslat ellen. Ha tehát az igen t. indítványozó urak, vagyis azok, kik a határozati javaslatot beadták, s a t minister ur, ki hozzá csatlakozott, azt óhajtják, hogy annak rendelkezései érvényre kerüljenek: méltóztassék maguknak azt a fáradságot venni, hogy egyenkint adják be módosításaikat. De ha elfogadtatnék mit az elnök ur is ajánl, hogy az illető helyeken mindig vegyük ki, keressük ki azt, a mi a határozati javaslatban arra vonatkozik: akkor toties epioties ismétlődnék az a mostani zavar és lehetetlen volna czélt érni. Én tehát arra vagyok bátor kérni a t. házat, méltóztassék kimondani azt, hogy ezen határozati javaslat itt egészben nem tárgyalható, hanem a t. ház azt az eljárást kívánja követni, a melynek követésére a házszabályoknál fogva kötelezve van,