Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.

Ülésnapok - 1875-293

293. országos illés október 29.1877. 397 összhangzatos vezetése és annak tagadhatlanul egész Európában elismert soliditása ne veszélyeztessék ; de én megvagyok győződve, hogy azon pillanatban, a midőn az egyesség megkötése által az ingerültség mindkét részen megszűnik, midőn a tényleges eredmények által be lesz bizonyítva, hogy a dualisticus szervezet távolról som fenyegeti sem az üzletnek rendes, menetét, sem annak solb ditását, és hogy nevezetesen a magyar igazgatóság kezelése, bár az eddiginél nagyobb mértékben veszi figyelembe Magyarország érdekeit, ezzel távolról sem csonkítja a bank és a bank részvényeseinek érdekeit: a főtanács és az igazgatóságok közti féltékenység, mely eleinte elkerülhetlen. mindinkább meg fog szűnni és az igazgatóságok az önállóságnak nagyobb mértékét fogják a gyakorlatban élvezni, mint a mennyit az alapszabályok merev betűje szerint nekik előre tulajdonítani lehetett. Hiszen az eddigi tapasztalatok is jogosultnak tüntetik fel e reményt, hogy a tények utóvégre mindig hatalmasabbak az előítéleteknél. Ily tényeket pedig maga a különvélemény is bőven szolgáltat. Maga a különvélemény elősorolja az egyes éveknek dotatióját, valamint a tényleg kiadott összegeket és mind a két irányban constatálja a jelentékeny emelkedést. Hu tehát az eddig köztürík és a nemzeti bank közt fenállott feszült viszony mellett és oly időben, a midőn itt nálunk csak névleg létezett igazgatóság, mely távolról sem bir oly hatáskörrel, a milyent neki az uj javaslat concedál; ha mondom ezen kedvezőtlen körülmények daczára, a gyakorlati élet szükségletei és a bank saját érdekeinek felismerése ily haladást tudott létrehozni: vajon jogosulatlan-e azon feltevés, hogy ez ezentúl, a midőn a viszony rendezve és itt minálunk, habár szűk határokon belül, önálló igazgatóság létezni fog. a mi érdekeink az eddigginél még sokkal nagyobb mértékben fognak tekintetbe vétetni ?! Engem tehát nem igen nyugtalanítanak azon szűk határok, melyek az alapszabályok betűje szerint az itteni igazgatóság működésének szabva vannak, mert én meg vagyok győződve, hogy ezen határokat a gyakorlat tágasbiíani fogja, és hogy hitel-szükségleteink az edigginél minden esetre jóval nagyobb mértékben ki fognak elégíttetni. Ohorin és Liechtenstein képviselő urak második aggálya a dotátióra vonatkozik. Ok az 50 milliót kevésnek tartják, sőt kevesebbnek, mint a miről egyik előző évben rendelkeznünk lehetett. Daczára annak, hogy a t. előadó ur már tüzetesen sióit e kérdésről, legyen szabad a tárgy fontosságánál fogva nekem is, még egy pár észrevételt koczkáztatnom. A dotátió kérdésének megoldására nézve, ha nem akarjuk egyszerűen és átalábaii minden megállapítás nélkül a bank tetszésére bizni, mennyi pénzt akar ő Magyarország rendel* kezesére bocsátani, csak kettő lehetséges: vagy meghatározzuk a dotátió maximumát, vagy pedig meghatározzuk annak minimumát. Az első módot proponálta a budapesti kereskedelmi és iparkamara azon memorandumban, melyet 1870-ben a bankenquéte alkalmával benyújtóit ; az utóbbi mód, az előttünk fekvő törvényjavaslatban van elfogadva. Ha az első utat, a maximumnak meghatározását választjuk : akkor • magától értetődik, hogy a banktól nem lehet azt kívánni, miszerint ő oly összeget, mely szükségletünk maximumát képezi, és igy csak rendkívüli körülmények alatt fogna igénybe vétetni : mégis mindenkor érintetlenül és kizárólag Magyarország számára tartson fenn, ugy, hogy ezen összegből még oly időben is, a midőn az nálunk nem szükségeltetik, sőt lanyhább forgalom következtében üt elhelyezést sem találna, egy krajezár sem volna az országon kivül elhelyezhető. Azt hiszem, ezt észszerűen a banktól követelni nem lehet, ós a budapesti ker. és iparkamara, midőn 1870-ben azon propositiót tette, hogy ily maximalis dotatióképen a bankjegy-forgalom 30%-jc állapíttassák meg, egyenesen hozzátette : magától értetődik, miszerint ezen összegnek ama része, a melyre itt mi nálunk szükség nincs, máshová is fordítható legyen. A doíatio kérdésének ezen megoldása, t. i. a maximum megállapítása, még pedig az időről időre változó jegyforgalom perczentjeiben való megállapítása ellen azonban két alapos kifogást lehet tenni. Először azt, hogy a bankjegyforgalom előre ki nem számitható factoroktól függ és aránylag rövid idő alatt igen tetemes változásokon szokott keresztülmenni, a minek következtében természetes a reánk eső maximális dotátióban is rögtöni ugrások következhetnének be ; ha a bankjegyforgalom váratlan fordulatok következtében rögtön sülyedne: sülyedhetne vele együtt az itteni maximalis dotátió is, még pedig talán épen oly perezben, midőn az itteni kereskedelmi és egyéb viszonyok következtében nagyobb hiteligények támadhatnának. Másodszor pedig — és ezen kifo1 gás épen azok részéről tétethetnék, a kik a bank• nak irántuk való jó akaratában nem biznak — . igen nehéz volna elhatározni, mennyi szükségeltetik' voltaképen mi nálunk, és ennek folytán vajon a maximális dotátiónak milyen része fordítható máshová. Ez Yégre mégis csak a bankvezénylet megítélésétől függne, ugy, hogy ezen maximalis dotátió megállapítása tulajdon képen csak irott malaszt volna, és alig több, mint ha semmit sem állapítunk meg. A törvényjavaslat, illetőleg az ehhez csatolt egyezmény tehát a második utat választja, t. í. nem a maximal-dotatiót, hanem a minimal-dotatiót határozza meg, azaz azon összeget, a melyre Magyarország minden körülmények közt igényt tart,hat és a melyet az országon kivül semminemű más czélokra fordítani nem szabad. Ha pedig ily