Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.
Ülésnapok - 1875-292
292. országos Illés oktáber 27.1877. 363 a főtanács által, hogy annálfogva működésükről közvetlenül a közgyűlésnek tehettek volna jelentést és nem közvetve a főtanács utján. De épen ezen viszony megállapításánál találkozunk a beszédem kezdetén általam jelzett le nem küzdhető erős előítéletekkel, melyekkel bizonyos körülmények között transigálni kell. A legbefolyásosabb bankrészvényeseknek és a bank döntő embereinek nézetei az érintett pontokban határozottan tévesek; de oly erős meggyőződésen alapulnak, hogy azokat ez idő szerint megingatni alig lehet, s ezen meggyőződésük — felületesen ítélve — indokoltnak is látszik. Az osztrák nemzeti bank ós vezetői főleg az utolsó években isméielve voltak tanúi a legnagyobb kereskedelmi- és börze-válságoknak. Látták, hogy számos bank, mely nagyobb, kisebb tőkével alapíttatott s melynek élén sok helyütt szakképzett, bizalmat érdemlő tekintélyes egyének állottak, tönkre ment. Láttak ilyen bankokat összeroskadni mindkét állam területén, Bécsben, Prágában, Brünnben, Gráczban, Salzburgban, Linzben. Lembergben, Budapesten, Szegeden, Aradon, Győrött, Temesvárit s más helyeken: mig az ő intézetük tekintetbe alig jöhető veszteségeket szenvedett, osztalékokat fizetett ós tartalékát erősbitette. Lehet-e csodálkozni azon, hogy ők a különböző sok tényezőt és hatásukat figyelembe nem véve. sikerük okát csakis azon rendszerben látják, melyet követtek, s melynek ők megcsontosult képviselői; hogy csalhatatlanságukban maguk is hisznek ós a nézetüktől való minden eltérést eretnekségnek mondják? Midőn az osztrák nemzeti bank ma is látja, hogy a „Eitterschaftliche Privatbank" Stettinben, egy' igen szolidnak tartott és még jegykibocsátási joggal is fölruházott bankintézet Poroszországban. egy nappal azután, a melyen részvényei 12l D /„-al jegyeztettek, csődbe jutott és nemcsak részvényesei' egész tőkéjüket elvesztették, mert a leszámítolt váltóknak fele behajthatatlannak mutatkozik, hanem hitelezői és bankjegyeinek birtokosai csak részben fognak kielégíttethetni: csodálkozhatni-e, ha az osztrák nemzeti bank azon rendszerhez és szervezethez nagyjában szívósan ragaszkodik, mely az ő nézete szerint intézetét évtizedeken át a válságoktól megóvta ? Azt hiszi-e a t. ház, hogy ily előzmények után, ily tapasztalatok mellett könnyen meggyőzhetni a vállalkozó pénzerőket nézetük tévességéről, arról, hogy a mit ők elvitathatatlan igazságnak tartanak^ az csak alaptalan előítélet ? Azt hiszi-e a t. ház, hogy a tőkét oly könnyen meglehet nyugtatni az iránt, hogy 'az igazgatóságoknak meszszebbre terjedő hatásköre és továbbra menő befolyása következtében a bank nagyobb veszélynek nem lesz kitéve? És azt hiszi-e a t. ház, hogy ezen alaptalan, de épen mert alaptalan, annál erősebb előítélet csak a róssvényesek körében uralkodik és nem sok más körben is, a melyek bizalmától nem a részvények értéke, de a bankjegyek értéke függ ? Azon korlátolt előítéletek egyikével van itt dolgunk, melyek az általam idézett nemzetgazdász kijelentése szerint figyelembe veendő tényezőkké válnak, s melyekkel — bár nehéz szívvel — okosságból gvakran transigálnunk kell. Áttérek most azokra, miket Chorin és Lichtenstein képviselő urak a dotatióra nézve felhoznak. Ez —• megengedjük — az egyezségnek megint egyik gyöngéje, melyet azonban a bankügyi bizottság többsége sem iparkodott leplezgetni, A bizottság többségének jelentése, ha nem fejtegeti is oly kimerítően, mint a különvélemény, de ép oly nyomatékkal emeli ki az 50 millió forint dotatió elégtelenségét. A bizottság többsége e kérdést annyira fontosnak tekinti, hogy a kormányt oly administrativ s törvényhozási intézkedések tótelére utasító határozatra akarja felszólítani a t házat, melyek a dotatió elégtelenségét az országra nézve kevésbbé érezhetőnek tegyék. A bizottság többsége tehát e pontban ép ugy érez, mint a kisebbség, mely utóbbi azonban szerény nézetem szerint itt is túllő a czólon, s többet állit, mint a mennyit bebizonyítani lehet. (Halljuk!) Akisebbségnek már ezen első kijelentése: „hogy Magyarország jogosítva van saját -rendelkezésére annyi bankjegyet kívánni azon intézettől, melyre a jegykibocsátás kiváltságát ruházza, a mennyire a magyarországi reális hiteligényeknek mindenkor szüksége van", rendkívül veszélyes tant hirdet, mely nemcsak a tudomány minden ismert követelményével, hanem még az üzletélet jól felfogott érdekeivel is merő ellentétben áll. A kibocsátandó és kibocsátható bankjegyek mennyisége nem függhet csak a hiteligények nagyságától; hisz a hitelszükségletnek úgynevezett realitása nem bírálható meg soha tökéletesen. A kibocsátható bankjegyek mennyisége attól függ: mennyire képesek e jegyek magukat forgalomban tartani ? Ezen képesség a készpénzben fizető bankoknál csakhamar kitűnik. Az ilyen bank kénytelen még a reális hitelszükség kielégítését is megszorítani, vagy egészen megtagadni, mihelyt jegyei nagy mennyiségben bemutattatnak pénztáraiknál beváltás végett, s nem fog váltóleszámítolás utján u,abb bankjegyeket kibocsátani, ha azt tapasztalja, hogy értük rögtön készpénz követeltetik, mely a bank rendelkezésére megfelelő mennyiségben már nincsen. Oly bankoknál azonban, melyek jegyeiket kényszerforgalomban tarthatják : rögtön nem észlelhető, hogy túlságos mérvben bocsátottak-e ki jegyeket; de azért ez nem kevésbé veszélyes a kényszerforgalommal biró államokban, mint a rendezett valutákkal bírókban. E veszély nem abban fog mutatkozni, hogy a bank pénztárait megrohanják, a kamatokat felemelik, a hitelt megszorítják és pénzválság áll elő: hanem mutatkozni fog az árak és 46*
