Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.

Ülésnapok - 1875-291

356 291. országos Illés szik, melynek kiváló elemét a biró elmozdíthat- 1 lansága s más helyre való akaratán kivüli át nem helyezhetése képezi; tekintettel arra, hogy az ezt biztosító hazai törvényeinknek, nevezetesen az 1869. évi 4-ik és 1871. évi 9-ik t.-ezikkekben idevágó intézkedései az 1875. évi 3G. t.-cz. által a reductió keresztülvi- j hetese indokából három évre felfüggesztettek, mely intézkedés a bírót fölfelé, a kormánynyal szemben sajnos függési viszonyba helyezte, s ezáltal mind az ő, mind az igazságszolgáltatásnak tekintélye mindenesetre csorbittatott; tekintettel továbbá arra, hogy a reductió már régen keresztül vitetett s igy a cessante le­gis ratione cessat etiam eius dispositió elvénél fogva még az 1875-ik évi 36-ik t.-cz. ministeri ; indokolása szerint is megszűnt a bírói föggetlen- ' ség föntebb említett két alap eleme, felfüggeszté- : sének szüksége további szüksége ; s tekintettel végül arra, hogy maga az igazság­ügyminister ur, a főrendiházban már a múlt évi j deczember 20-án ünnepélyesen kijelentette, hogy j 1875. évi 36. t.-cz. által engedett három évi időt j igénybe venni nem fogja ; azonban ez irányban ! mindeddig semmi sem történt, holott pedig a há- I rom évi időköz nem sokára lejár, Mindezeknél fogva kérdeni a t. igazságügy­minister urat : 1-ször: Szándékozik-e az 1869. évi 4. és az 3 871. évi 9. töi'vényezikkek felfüggesztett intéz- | kedéseinek hatályát még ez évben visszaállítani, illetve egy ezt tárgyazó törvényjavaslatot mielőbb ! benyújtani, és oda hatni, hogy az még ezen év- I ben letárgyaltassék s törvényerőre emelkedjék. 2-szor : Ellenesetben, mivel tudja a kifejlett ; tényekkel szemben eljárását indokolni ? Elnök: Az interpellatió közöltetni fog az j igazságügymiuister úrra!. Az ülés folyama alatt a közmunka és közle­kedési miuister úrtól hozzám egy átirat érkezeit, j melyet felolvastatni kérek. Horváth Gyula jegyző (olvassi a köz­munka és közlekedési minister levelét, melyben a képviselőház tagjait az összekötő vasútnak f. hó 23-án cl. e. 10 órakor tartandó megnyitási ünne­pélyére meghívja. Elnök: A t. ház tudomásul venni méltóz­tatik. október 22. 1877. Javaslatot kivánok tenni a napirend iránt. Véleményem szerint holnap és holnapután, vagyis kedden és szercián ülés nem tartatnék. A csütör­tökön tartandó ülésben a czukoradóról .szóló tör­vényjavaslatnak harmadszori felolvasása után tár­gyalás alá kerülend a bankügyi bizottság jelen­tése az osztrák-magyar banktársulat létesítéséről és szabadalmáról. A tárgy fontossága indokolja, hogy a tárgyalás megkezdése előtt két napi idő­köz engedtessék. Mocsáry Lajos : T. ház! Én azt hiszem, hogy a tárgy fontossága nem azt indokolja, hogy csütörtökre tűzessék az ki, és két nap adassék a képviselőház tagjainak előkészületre, hanem igenis indokolja azt, hogy hétfőig halasztassék el a tár­gyalás. Hogy ily nagyfontosságú tárgyak, most a fogyasztási adók kérdése, majd ismét a bank kér­dése gyakran következnek egymás után : azt én helyesnek nem tartom. Annyira el volt foglalva mindenkinek figyelme a most legközelebb letár­gyalt nagyfontosságú törvényjavaslatokkal, hogy nem foglalkozhatott mással, mint kizárólag azon tárgyakkal, ós igy nem foglalkozhatott a bankügyi bizottság jelentésével. Ezért nagyon indokolt, hogy a t. ház hétfőre méltóztassék a javaslat tárgyalá­sát kitűzni. (Helyeslés ) Tisza Kálmán ministerelnök: T. kép­viselőház ! En ugyan abban a nézetben vagyok, hogy ezen ügy ós az arra vonatkozó jelentés oly régen vannak a t. ház tagjainál, hogy valószínű­leg azok, kik azok iránt érdeklődtek, vettek ma­guknak annyi fáradságot, hogy azokat elolvasták. Azonban, miután nem szeretném, ha az mondat­nék, hogy ily fontos tárgyban, a mint mondani szokás, pressió gyakoroltatott a tárgy siettetésé­vel : azért kérem a t. képviselőházat, hogy a t. ház nem ugyan hétfőre, hanem szombatra méltóz­tassék azt kitűzni. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatik megnyugodni abban, hogy a, bankügyi törvénjavaslat a szombati ülés napi­rendjére tűzetik ki"? (Helyeslés.) E szerint a szom­baton 10 órakor tartandó ülés napirendjére a czukoradóról szóló törvényjavaslatnak harmadszori felolvasásán kivül az osztrák-magyar bank létesí­téséről és szabadalmáról szóló törvényjavaslat tű­zetik ki s addig a t. ház ülést nem fog tartani. Egyéb tárgy nem lévén, az ülést eloszlatom. (Az ülés végződik déli 12 órakor.)

Next

/
Thumbnails
Contents