Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.

Ülésnapok - 1875-270

26 870. országos Illés ieptember 21. 187?. az elhalasztást akarja kieszközölni ; inert ha ezt nem akarná, akkor már hetekkel ezelőtt beterjesz­tette volna határozati javaslatát, hogy a tárgyalás alkalmával azt meglehessen vitatni. Hogy ozt nem tette, arról nem tehetek. Minthogy pedig a kér­dések, melyek javaslatában érintetnek, itt a ház­ban számtalanszor megvitattak, annálfogva, mi­után semmi akadályát nem látom, azt kívánom, hogy a törvényjavaslat tárgyalásába belebocsát­kozzunk. — Kérem tehát ne méltóztassék a hatá­rozati javaslatot kinyomatni ós a tárgyalásokat ne méltóztassék elhalasztani. Szilágyi Dezső: T. ház ! Éu azon nézetben vagyok, hogy azok előtt, kik a törvényjavaslattal — a mely már annyi alakban merült fel — fog­lalkoztak, a határozati javaslatban semmi uj nem foglaltatik, s a kik eddig tüzetesen foglalkoztak a tárgygyal, ezen javaslat horderejót és azon mó­dosító hatást, melyet az a törvényjavaslatra gya­korolni iog, megítélni képesek és így ha ezekre volnék tekintettel, akkor azon nézetbon lennék, hogy semmi szükség nincs az elhalasztásra. De gondolja, meg a tiszteit ház, hogy ezen határozati javaslat egy egészen .összefüggő rend­szert terjeszt a ház elé, a mely rendszer nem olyan ugyan, nézetem szerint, a mint azt Zsedényi képviselőtársam, nézetem szerint, alaptalanul ál­litá, hogy t. i teljesen felforgatja a törvényjavas­latot, mert majd a vita fogja kideríteni, hogy a kettő közül egyikre nézve a képviselő úr tévedés­ben volt : de a mely összefüggő rendszer minden­esetre olyan, hogy azt a maga egészében kell megbírálni .J Ha már most számosan felszólalnak a házban az iránt, hogy ezen tárgyat tanulmányozni kivan- \ ják csupán egy napi haladék megadásával: vajon j lehet-e ebben, ha a jóhiszeműséget nem akarjuk I kétségbe vonni, azt látni, hogy ez által a tör- j vényjavaslat elhalasztása szándékoltatik *? Én részem- ] rol nem vagyok képes ezt látni; de látom ebben I azon igyekezetet, hogy ezen több pontból álló ha­tározati javaslat kellőleg megvitattassék. Eo ab­ból indulok ki, hogy nagyobb szerencsétlenség j egy házra nézve nem lehet, mint ha valamely ál­tala meg nem értett javaslat felett határoz. Én egy ily csekély haladékot nem tagadnék meg, mi- i dőn az bizonyára az ügynek átértett és beható tárgyalását fogja eredményezni. (Helyeslés.) Elnök: T. ház! Azt hiszem, hogy a ház ré­széről nincs észrevétel az ellen, hogy a beadott határozati javaslat kinyomassék ós kiosztassók. {Helyeslés) A kinyomatást ós kiosztást a ház elrendeli, A mi azon második kérdést illeti, hogy felfüg­gesztessék-e á tárgyalás: e fölött a háznak kell határoznia. (Felkiáltások: Holnap! mások: Hétfőn!) Először azt kérdem a t. háztól, méltóztatik-e el­halasztani az általános tárgyalást ? Igen, vagy nem? A kik azt a mai napról elhalasztani kívánják, mél­tóztassanak felállani. (Megtörténik.) Az átalános tárgyalás a mai napról elhalasztaíik. Most az a kérdés, melyik napra kívánja a tárgyalást a 1. ház elhalasztani ? Móricz Pál: Egy pár napot mindenesetre megkíván a tárgy, ne méltóztassanak a tárgyalást holnapra, hanem hétfőre kitűzni. (Felkiáltások: Holnapra! mások: Hétfőre.) Elnök : Méltóztassék megengedni a képvi­selő ur, hogy a kérdést én tegyem föl. Kérdeni a t. házat, méltóztatik-e a tárgyalás folytatását holnapra kitűzni ? A kik holnapra kí­vánják kitűzni, méltóztassanak felállani. (Megtör­ténik.) Ellenpróbát fogok kérni. A kik nem kívánják holnapra kitűzni, méltóztassanak felállani. (Meg­történik. Felkiáltások: Kissebbség.) En ugyan több­ségnek tartom ; de ha a t. ház tagjai kívánják, megszámlálhatjuk a tagokat. (Helyeslés) A kik holnapra kívánják kitűzni a tárgyalás folytatását, szakaszonkint méltóztassanak felállani. (Megtör­ténik.) Méltóztassanak most felállani azok, a kik a tárgyalást holnapra nem kívánják kitűzni. (Meg­történik.) A jegyzők megszámlálják a szavazókat. 63 képviselő a tárgyalás folytatását holnapra kí­vánta halasztatui; holnapra nem kívánja a tár­gyalást 78 képviselő. így azt hiszem, hogy a tár­gyalást hétfőre tűzzük ki. (Helyedét.) Kérdem a t házat, méltóztatik-e, miután e tárgyalás hétfőre halasztatott, kívánni, hogy holnajj ülés tartassák "? Tárgy nincs, csak esetleg interpellatiók tétele ; de ez sincs bejelentve. Azért, hogy a t. képviselő urak ezen indítvány felett bővebben tanácskozhas­sanak, azt hiszem, hogy holnap ülés ne tartassák. (Helyeslés.) Tehát hétfőn 10 órakor ülés tartatik. (Az ülés végződik d. e. ii s / 4 órakor,)

Next

/
Thumbnails
Contents