Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.

Ülésnapok - 1875-285

226 28§. országos Ülés október 13. 1877. vesékben a különböző vidékek különböző termelési feltételei méltányos tekintetben részesittessenek. Ez utóbbit nem tekintem adókedvezménynek, meri nem az adótétel az, mely leszállittatik, hanem csupán azon feltevés a termőképességre nézve, mely az adótétel alkalmazásának alapját képezi, alkalinaztatik a valósághoz, tehát oly valami, ami sem a méltányosság, sem a jogosság szempontjából ostromolható nem volna. De a legnagyobb nehézség, legalább a capacitatió terén az általain jelzett eszmék elsejében rejlik. Tagadhatatlanul mind itt az országban bizonyos körökben sikerült ezen eszme ellen bizonyos ellenszenvet előidézni, és pedig azon jelszó hatása alatt, hogy ezzel uj közösügyet létesítenénk, — mind Lajthántul egy bár igazolatlanul, de tényleg 10 éven át élvezett anyagi előnynek megszüntetéséről volna szó. Azon ellenvetés helyességét, melyet nálunk az országban bizonyos hatással felhoznak, megvallom, talán fölfogásom korlátoltságánál fogva, de absolute nem vagyok képes belátni. Miként lehet közösebbé a fogyasztási adók ezen ügye, mint amennyire az most közös, a vám és kereskedelmi szerződés 11 pontja szerint, midőn nemcsak az mondatik, hogy a törvényhozás mindkettőről egy és azonos, hanem midőn ínég azok kezdésére nézve a két államfél pénzügyminstereinek bizonyos kölcsönös felügyeleti jog adatik? A külömbség, mely az én eszméin megvalósításából eredne, csupán az volna, hogy maradván a törvényhozás és kezelés annyira önálló, a mennyire mostan az : utólag a quóta arányában megállapítandó összeg egy része helyett a fogyasztási adó czimén beszedett összegeket szállítanák a pénzügyministerek a közös pénztárba. Én ebben új közösügynek még csak árnyékát sem vagyok képes látni. De látom ebben a közös vámterületnek, és mit én annak, ha nem is elvi, de gyakorlati folyományának tekintek, a fogyasztási terület egységének, múlhatlan gyakorlati consequentiáját. Ugyanazon elvi alap, melynek folytán egyátalában elhatározható, hogy a vámok jövedelmei első sorban a közösügyi kiadásokra fordíttassanak, ezen elvi alap szorosan követeli, hogy hasonló intézkedés történjék a fogyasztási adók jövedelmeire nézve. Az adózás szempontjából, t. ház, azokat, qua adót tekintve, és nem qua-iparvédelmet, a vámok szintúgy fogyasztási adók, mint bármi más. Azok közös czelokra való fordítása min alapszik? A következőn (és ebben látom egyátalában o téren az eljárás egyedül correct alapját,) a vámok és egyéb fogyasztási adóknak a két állam pénztárába a tényleges fogyasztás arányában kellene befolyni. E tényleges fogyasztást sem egyik, sem másik téren számszerint tüzetesen coustatálni képesek nem vagyunk és nem képes senki. Ezen nehézségből kisegít bennünket az, midőn ezen adók közös czelokra fordíttatnak, ahol azután valóban mindkét áílarn élvezi a valóságos fogyasztás arányában. De hozzájárul még valami, ami egyszersmind correclivuma az eddigi — szerintem fonák — quota meghatározásnak, hogy t. i. mindkét állam nemcsak egyoldalulag termelési, de egyszersmind fogyasztási képessége szerint is járul a közös kiadásokhoz, járulékait egyrészt azon arányban fizetvén, amelyben fogyasztási képessége fejlődik, másrészt azon arányban, amelyben a direct adók annak termelési képességét felmutatják. Ezek röviden azon elvi alapok, amelyekre a közös vámterület mellett egyedül tartom fektethetőnek fogyasztási adózásunk rendszerét anélkül, hogy pénzügyileg mind neinzetgazdászatilag folytonos károsodásnak kitéve legyünk. Legyen szabad azt is kimondanom, t, ház, hogy én annyira meg vagyok győződve ezen elvi alap helyességéről, hogy szerintem ezzel áll és ezzel esik el a közös vámterület eszméje : éneikül logikátlanságot foglal magában, mely miután nemcsak az eszmék terén marad, hanem kihat a gyakorlati életre is, a tények logikája által előbbutóbb érvényesíteni fogja magát. Ezt soha eléggé meg nem fontolhatják mindazok, akik akár itt, akár a Lajthán tul a közös vámterület hivei. Kellő időben történt érvényesítés mellett nem tartottam volna lehetetlennek ily eszmének elfogadását eszközölni a Lajthán túli szomszédainknál. De a helyett mi történt a kormány részéről? Több, mint két éve a kormány neki ment a kiegyezési tárgyalásoknak üres állampénztárral, megállapodott terv és egymással elvi összefüggésben álló organicus eszmék nélkül és megindult azután az a két éven át folytatott kapkodás, az a kínlódás, a melyet az ország s a monarchiánk mindkét része eleinte lázas igazgatottsággal, később egy ennél még rosszabb apathiával nézett, melyet a külföld fejcsóváló gúnynyal kisért ós a melynek eredményeképen ma elénk fektetnek egy részletet azon megállapodásokból, nem mintha tulajdonképen az egészszel készek volnának,' hanem azért, mert a kormány azok egy részének elfogadtatásával praejudiciumot reményi alkotni arra. hogy azután elfogadtassa és megszavaztassa azon utána következő valamit, amiről tiszta fogalommal tulajdonkópen ma még magok sem bírhatnak. (Helyeslés balfelöl és a szélső jobboldalon.) Es ha érdemleges részét tekintjük ezen megállapodásoknak, melyeknek alapirányát eddig felismerhettük, arra az eredményre fogunk jutni, hogy a kereskedelmi politikában több, mint valószínűvé lett határozott hajtás a protectionista irány felé, a, fogyasztási adónak mezején pedig megliajolás az osztrák pénztárnak fiskális törekvései előtt, anélkül, hogy akár pénzügyi, akár nemzetgazdasági érdekeink megóvására csak egy