Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.
Ülésnapok - 1875-283
288. országos ttléi október 11. 1877. ] 95 is a kisfőzdék azon jogos kérelmét, hogy a 20 százalék adóelengedés az 50 hektoliteres szeszgyárakra is kiterjesztessék, mely jogosult, csak azért nem teljesíthette: mert e mellett az osztrák iparnak hasonlithatlanul több előnyt nyujtatik mint a magyarországinak. Már beszédem elején emiitettem, hogy az osztrák szeszipar termelésének 7 /s-ad része a gazdasági szeszgyárak által teljesíttetik; nálunk legtöbbnyire a nagygyárak által, ugy hogy a termelésnek csak 1 j 6-oá része létesíttetik a gazdasági szeszgyárak által. Ha ily nagymérvű concessiókat teszünk a kis gyáraknak, a mi pedig teljesen jogosult: a közös fogyasztási területen mit fog ez eredményezni ? Eredményezni fogja az osztrák szeszipar emelkedését, mert nem csak a szesz kivitelét fogja magához ragadni, hanem Magyarországon ugy a nagy gyárak, mint a kis gyárak is verseny képtelenekké fognak válni és az osztrákok magokhoz fogják ragadni az egész fogyasztást, ugy mint a czukomál tették. (Helyeslés a bal középen.) Lehetetlen, hogy a t. ház engedelmével még egy körülményre ne hívjam fel becses figyelmét, s ez az, sokszor emlittettett a képviselőházban, hogy a mezőgazdasági ipar mily fontos Magyarországra nézve, s hogy azt nem csak fen tartani, de fejleszteni első kötelessége a képviselőháznak és a kormánynak. Én & mezőgazdasági szeszipar fontosságát elismerem, Át vagyok hatva attól, hogy annak t emelése egyik múlhatatlan kötelességünk. Át vagyok hatva azon meggyőződéstől, hogy a közös fogyasztási adóterületen ezen törvénynyel ezen érdekek előmozdítása sikertelen lesz. De a miről szintén meg vagyok győződve, ez az, hogy ezen törvény kétségtelenül a nagy mértékben működő osztrák gazdasági ipar előnyeit Magyarország gyáriparával szemben még fokozni fogja. És nem szabad szem elől téveszteni azon tényt, hogy ma a gyáriparnak majdnem 5; 8-od része kizárólag a nagy gyárak birtokában van Magyarországon, hogy a kincstárnak azon 6 millióból 5 milliót azon nagy gyárak fizetnek, melyek az alföldön működvén, kiegészítő részét képezik a mezőgazdaságnak. Mivel foglalkoznak e nagy gyárak ? Tengeri feldolgozásával, mosíékolással, marha hizlalással. Kétségtelen, hogy különösen az alföldre nézve ezen gyárak fenállása valóságos élet kérdést képez. Mert különben az alföld az általa termelt roppant mennyiségű tengerit hasznosítani képes nem volna, mert hasznosítani csak akkor képes, ha az szeszalakban bent elfogyasztatik, vagy a mi még inkább óhajtandó, külföldre szállíttatik. Oly adótörvények elfogadása, melyek ezen nagy gyárak versenyképességét az osztrák gyárakkal szemben megbénítják : nézetem szerint, sem helyes közgazdasági, sem helyes finantiális politikának nem nevezhető. Reflectálnoni kell még néhány szóval arra, mi a törvényjavaslatnak az adfelóemeléssel kimaradhatlan következménye lesz, az, t. i. hogy a szeszkivitel csökkenni fog, a mint ezt a pénzügyi bizottság a maga jelentésében nyíltan be is ismerte. A pénzügymínister ur hangsúlyozta azt a törvényjavaslat indokolásában, hogy az eddigi szesz-kiviteli rendszer mellett tényleg több téríttetett vissza az illető szeszexporteur-öknek mint a mennyit ők adó fejében az államkincstárnak befizettek. Engedje meg azonban a t. ház, hogy megjegyezzem, miszerint azon csekély szesz-kivitel fenntartása, a mely Magyarországban és hozzá teszem Ausztriában fenáll, is ugy a termelés, mint különösen a mezőgazdasági szeszgyártás érdekében van. Mi történik akkor, hogy ha Magyarországon és Ausztriában több szesz termeltetik, mint a mennyit a belfogyasztás felemészt? Kétségtelenül az, hogy benn az árak rohamosan hanyatlanak lefelé, mely hanyatlás folytán a szeszipar folytatása mint nagy veszteséggel járó, a gyöngébb félre nézve lehetetlenné válik. Áz összes szesztermelésnek 7 — 8 %-a szállíttatott külföldre éspedig több azért nem, mert a külföldön nekünk nem csak az osztrák szeszgyárosokkal, hanem a sokkal olcsóbban termelő, kedvezőbb körülmények és kedvezőbb adórendszer mellett működő Németországi szeszgyárakkal kell a versenyt kiállani, Én megvagyok arról győződve, hogy azon csekély áldozat — mert hiszen egynehány százezer forintról vau szó, — a melyet az államkincstár a magyar szesz export erdekében hozott, ugy közgazdasági mint financzialis jól felfogott érdekeinek megfelel. Ha a szesz-kivitel az adónak felemelése által megakadályoztatik, ennek amint emiitettem azon kimaradhatian következménye lesz, hogy a szesznek értéke benn Magyarországban rohamosan hanyatlani fog. A nagy szeszgyárak, a melyek nagy tőkékkel és nagy risicoval dolgoznak, igen természetesen mindent elfognak követni, hogy a maguk gyárát forgalomban tartsák, kényszerítve lesznek a szeszárát leszállítani azért, hogy a belforgalom eméssze fel azon szeszt, a melyet ők a külföldre kivinni többé nem képesek. Ezen nagy verseny első sorban a szeszárak leszállítását, és a szeszipart kicsinyben űzők megrontását fogja eredményezni, inert ezek a belfödi, fogyasztásra lévén utalva, azon nagy gyárakkal, melyek a kiviteltől megfosztva, szintén a belföldi fogyasztás számára fognak termelni, a versenyt kiállani képesek nem lesznek. Összefoglalva az előadottakat, t. ház, én azon meggyőződésben vagyok, hogy a fogyasztási adók rendszere egyátalán ugy, mint a szeszadó emelése ugy közgazdasági, mint állami fiscalis szempontból csak önálló fogyasztási adóterület által érhető el ; de legkevésbé érhető el oly adórendszer által, amely nem veszi tekintetbe azon ter25*
