Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.

Ülésnapok - 1875-281

2.81. országos ülés október 9. 1877. 151 Perczel Béla igazságügyminister: Csak azon módositványhoz kívánok szólani, mely az 5. g-hoz adatott be. Azt hiszem t. ház, hogy azon közeg, melyet az előttem szólott képviselő ur emiitett, t. i. az elöljáróság, az 5. §. a) pontjában, a hol a közigazgatási tisztviselőkről vau szó, benne foglaltatik, mert közigazgatási tisztviselőnek tekintem azt, aki a közigazgatás érdekében mű­ködik, ha kap vagy nem kap is fizetést. Azonban a nagyobb világosság kedvéért, ha a képviselő ur és a ház szükségesnek tartja, nem ellenzem bevételét, mert a törvényjavaslat nem czéloz egye­bet, mint a mit a képviselő ur elérni kivan. {Helyeslés.) Elnök : Nem lóvén senki felírva, legelőszöi is kérdésül fogom kitűzni: elfogadja-e a t. ház az 5. g-t az igazságügyi bizottság szövegezése sze­rint. Amennyiben ez nem fogadtatnék el, fel fogom tenni egymásután a kérdést Horváth Lajos és Házmán Ferencz képviselő urak móclositványaira, mint a melyek közelebb állanak, végül Felszeghy képviselő ur módositványára. {Helyeslés.) Kérdem a t. házat, méltóztatik-e az 5. g-t elfogadni az igazságügyi bizottság szövegezése szerint ? (Nem fogadjak el!) Nem fogadtatik el. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e az 5. §-t Horváth Lajos képviselő ur módosítása szerint elfogadni'? (Elfogadjuk !) Elfogadíatik. Méltóztatik-e elfogadni a t. ház Házmán kép­viselő ur módositványát'? (Elfogadjuk!) Elfogad­tatott. E szerint Felszeghy képviselő ur módosit­ványa, mint a mely az 5. §-al ellenkezésben áll, mellőztetik. Minthogy Házmán képviselő ur módo­sitványa elfogadtatott és a képviselő ur a módo­sitványt a d) pont alatt kívánta tenni, ennélfogva a módositvány a d) pont alá jön. Horánszky Nándor előadó: Az ellen, hogy azon idea a iörvényjavaslatban ugy, mint terveztetik, belejöjjön : nincs észrevételem ; de con­fusióra adhat alkalmat, ha egy és ugyanazon ter­mészetű bíráskodás két pontban szövegeztetik, tehát czólszerübb volna ezt az a) pontban kife­jezni, ugy, hogy ezen módosítás egy külön ali­neát képezne. (Helyeslés.) Elnök: Ugy gondolom, hogy a t. ház elfo­gadta a d) pont alatt. (Helyeslés.) Gulner Gyula jegyző: (Olvassa a 6-ik §-t.) Felszeghy Sámuel: T. ház! Ezen törvény­javaslat czélja a törvénykezést rövidebbé és költ­ségtelenebbé tétetni. Ez csak ugy lehetséges, ha a törvénykezés ambulatorius módon történik, t. i. a helyszínén vagy pedig annak közelében, hol a felek és a tanuk könnyen megkaphatok. Csak igy kerülhető ki a perköltség felszaporodása. Ha a jelenlegi helyzet megmarad, melyen a törvény­javaslat csak kicsit akar módosítani, akkor kö­rülbelül ott leszünk, a hol vagyunk. A sommás utón rendes viszonyok közt most mily stádiumokon megy keresztül a per"? A szó­beli panaszt be kell vinni a járásbíróság szék­helyére. Ezen ut gyakran több mértföldet tesz. A beterjesztett panaszra tárgyalási határidő tűze­tik ki, erre meg fognak jelenni a felek. Itt a tanubizonyitásuak különböző nemei for­dulhatnak elő, tanúkihallgatás, eskületétel, erre a bíróság újból tárgyalást tűz ki; ez már a har­madik ut a székhelyre. Előjöhet birói szemle szükségessége, következik az, hogy a biró kimegy a helyszínére s egy csomó költséget fog okozni. És itt kérem a járkálásnak nincs vége, mert az Ítélet kihirdetésénél is meg kell jelenni a hely­színén. De azt hiszem, hogy különben is, mikor a panaszló fél kilép faluja határából, hogy pert felvegyen : azonnal prókátor kezébe kerül, tehát; a prókátor zsarolásának is áldozatul esik. Annál­fogva én bátor vagyok javaslatba hozni azon módositványt, hogy a békebiróságok a közjegy­zőségek székhelyeiben koronként megjelenjeuek ós e megjelenésöket a hivatalos közegeknek hírül adják, hogy ott a tárgyalásokat rövid utón elvé­gezhessék. A mennyiben talán e nézet ellenében azt az ellenvetést emelnék, hogy ez az államköltségeket szaporítani fogja : ez mit sem nyom a latban ott, a hol a perlekedés rövidsége és kevésbé költsé­gessége forog szóban, a hol ez utón a nép vagyo­nosodásáuak. sőt merem mondani adóképességé­nek kérdése forog fenn. Elnök: A módositvány fel fog olvastatni. Gulner Gyula jegyző (olvas.) Módosit­vány a 6. §-hoz, beadja Felszeghy Sámuel. E szakasz ekép módositandó. Az 1. §-ban megjelelt bíróságok a körjegyzőségek tert'üetének központ­jában alkalmas időben megjelennek ós az előre meghatározott és közzétett rendes törvőnynapokon a területben felmerült kisebb polgári peres ügye­ket elintézik. Horánszky Nándor előadó: T. ház! azt gondolom, hogy az ambuláns igazságszolgáltatás­nak nagyobb mértéket, mint mái- e javaslatban a bókesbiróságnak adatott, elfogadni azért nem lehet, mert a járásbíróságoknak fontosabb teendői a nem bagatelle-ügyekben lehetetlenné tétetnének. Azt gondolom, hogy a mi a javaslatban van : az a legszélsőbb határ, a meddig menni lehet, s azért ajánlom a 6. g-nak megtartását. Molnár Aladár jegyző (olvassa Felszeghy Sámvei módositványai.) Elnök: Kérdem a t. házal, méltóztatik-e a (i. §-t a jogügyi bizottság szövegezése szerint el­fogadni ? Azok, a kik a 6. §-t a jogügyi bizottság szövegezése szerint elfogadják, méltóztassanak " : j-

Next

/
Thumbnails
Contents