Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.

Ülésnapok - 1875-268

268, országos Ülés september 15. 1877. 7 pését meg nem fogjuk engedni, hanem minden eszközzel meggátoljuk. {Helyeslés.) Az európai sajtónak legkomolyabb orgánumainak egyike a „Journal des Débats" a legutóbbi napokban teljes posiíivitással azt irta, hogy Törökország a jelen orosz háború kezdetén bizonyos katonai rendszabályokat óhajtott érvényesíteni azon ezélból. hogy magát egy esetleges szerb támadás esetére eleve biztosítsa; s hogy ezen katonai rendszabályok érvényesítésében őt a mi külügyi hivatalunk tiltakozása akadályozta meg; sőt azt is állítja, hogy ez alkalommá! a mi külügyi hivatalunk mintegy az általa megakadályozott ka tonai rendszabályok aequivalenseül biztosítást nyújtott volna a magas portának, hogy Szerbia nem fog a háborúba beavatkozni. Ehhez egészen hasonló híreket olvastunk az „Augsburger Allgemeine Zeitung"-ban is, de meg mai nap reggé! egy tekintélyes pesti lap a ,.Pesíer Lloyd" egy konstantinápolyi correspondencziájábao más alakban ehhez egészen hasonlói olvasunk, t. i. azt, hogy Törökországban még mindig nem hiszik, hogy a mi monarchiánk részéről meg ne akadályoznák Szerbia beavatkozását, minthogy ez évi júniusban törtónt, hogy a Timoknál védelmi szempontból felállított török monitorok, melyek > által magát Szerbia fenyegetve érezte: a mi külügyi hivatalunk közbelépése folytán vonattak vissza, Én ezen híreknek, bármennyire komoly alakban fordulnak elő. és bár oly lapokban foglaltak légyen helyet, melyeknek egyike sem szokta könnyelműen minden mende-mondának megnyitni hasábjait: nem tulajdonítom azon fontosságot, hogy azokra bárminő argumentálást építsek; ezekre csak kérdést alapitok; argumentatiómat azon irányban: melyben én a tervezett beavatkozás kérdését felfogom, csak a teljesen eonstatált köztudomású tényekre óhajtom alapítani; mert ha az, a mit a lapok írnak, oonstatálva hivatalosan, elismerve és biztosan tudva volna : akkor megvallom, sohasem alkalmatlankodnám a mi kormánvunknak azzal, hogy leendő magatartása iránt még csak kérdést is intézzek hozzá. Hivatkozom tehát más tényekre, melyeket tagadni alig fog lehetni, melyek teljesen eonstatáltak és ismertek, és melyek tekintetbe vételével a dolog alig áll máskép, mint a hogy állana, ha ama felfogások, melyekről imént szóltam, helyesek volnának. Az í. i.. t. ház! kétséget nem szenved, hogy midőn a múlt évi hadjárat végén Szerbia a porta fegyverei által tökéletesen földhöz volt verve, midőn a portától függött volna a bókét oly feltételekhez csatolni, melyek Szerbiának katonai actíókópességét hosszú időre megbénították volna : az európai nagyhatalmak tanácsai, az európai nagyhatalmak pressiója volt azon tényező, mely Szer- I biát e situatiójából kimentette ; ezen közbelépésnek köszönhető az, hogy Szerbia katonai actiót kifejteni még egyátalán képes. Mily pillanatban történt ezen közbelépés ? Oly pillanatban, midőn az Orosz- és Törökország közt kiütendő háború mellett a chance-ok legalább is oly erősek voltak, mint azok, melyele a béke feniartása mellett felhozhatók voltak, midőn tehát közel állott annak lehetősége, hogy a porta egy amúgy is tulhatalmas ellenséggel rövid idő múlva élet-halál harezba fog bonyolulni. Ily körülmények közt az alig legyőzött ellenséget a győztes kezéből kiszabadítani csak akkor nem brr a lehető legnagyobb illoyalitás jellegévél, ha az illetők, kik közbeléptek, egyszersmind elhatározták, hogy nem tűrik azt, hogy az által ok megveretett fél erejét a legveszélyesebb pillanatban ujabb támadásra fölhasználhassa. JJe ehhez tökéletesen analóg következtetésekre jutunk akkor, ha a helyzet megítélésénél tisztán csak azt veszszük kiindulási pontul, mit illetékes helyről a mi külügyi politikánk ezéljairól és irányzalairól eddig hallottunk. Én nem vagyok hivatva a mi külügyi politikánk szószólója vagy védője gyanánt fellépni ; én magamat azzal már csak azért sem identiticálhatom, mert azt — ugy mint mindnyájan — tökéletesen nem ismerem. De a mennyit belőle tudunk : az tökéletesen elég annak megállapítására, hogy már csak ezen politika irányzatainak következményekép sem szabad tűrnünk Szerbia actióba lépését. Ugyanis valahányszor e házban a külügyi politika irányzata iránt átalános kérdés tétetett: a válasz mindenkor körül-belül szórul-szóra ugy hangzott, hogy politikánk czólzata a keleti kérdésben első sorban a békének fentartása ; ha ez nem sikerülhetett: a háború localizálása, minden eshetőségre azonban monarchiánk érdekeinek megóvása. No már most, t. ház, ha az első az események által túlhaladott ponttól eltekintünk: mivé lesz e programm Szerbia beavatkozása által V A háború localizálása .volt külpolitikánk egjdk ezélja, ez volt a három részből álló programm második pontja; ez azon pillanatban, midőn Szerbiát engedjük e háborúba elegyedni, el van ejtve, s magától elesik. És mi következik ebből ? az, hogy a háború localizálásának elmélete akkor állíttatott fel, midőn mindenki annak majdnem biztos következményekép nem várt egyebet, mint Törökország gyors legyőzetésót. Azon pillanatban, midőn látjuk, hogy a localizátió programmja nem fog szükségkép ily eredményre vezetni, hogy Oroszország czéljainak elérésére ezzel be nem éri, elejtjük ezen eszmét is, az utolsó kézzel fogható valamit, a mi külügyi politikánkban még volt, ós átmegyünk a laisser fairé, laisser faillir homályos reg'ióba.