Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.

Ülésnapok - 1875-245

60 2tó. országos Illés május 16. 1877. a legelső a ki érdekélve van és a kinek szavát leginkább meg kell hallgatni, az ezen monarchia. Most mi történik ? Azon szerződés széttépetik minden regard nélkül és ezen monarchia az, a mely legmélységesebben hallgat; minden kérdésre oly kitérőleg felel, hogy épen ugy lehet politikájából következtetni, hogy ő a török birodalom integritását fen akarja tartani, mint megfordítva azt, hogy mindenképen azt óhajtja, hogy az oroszok minél előbb győzzenek ós darabolják szét a Török birodalmat. (Ugy vanl) Ennyire sem vagyunk tájékozva! Igen természetes, hogy ekkor nem lehet csodálkozni, ha Európa nyugodtan nézi a történendőket; mert helyesen gondolja magában, hogy ha az a monarchia, melynek közvetlenül határában dúl a háború és a melynek kedveért hozatott létre a párisi szerződés, nem találja szükségesnek actióba lépni: akkor még kevésbbé áll ez érdekünkben nekiek. Mi, kik sokkal távolabb vagyunk, akkor, ha a mi érdekeink lesznek megtámadva, nem kérdezzük Ausztriát mit tegyünk; mert tudni fogjuk kötelességünket és védelmezni érdekeinket. Így állván a dolgok, ugy látom t. ház, hogy a külügyi kormányzatnak ezen .magaviselete folytán okvetetlenül azon kérdést kell az embernek magához intéznie, hogy tehát mi létjoga van ezen nagyhatalmasságnak Európa keletén. Az volna egyetlen missiója és egyetlen helyes czélja, hogy azon nagy áramlatnak, mely észak felől jöhet, gátat vessen és biztosítsa a nyugati civilisatió fejlődését. Ha ezen missiójának meg nem felel, létjoga megszűnik. De nem lehet feladatom itten, ha mindjárt óhajtanám is, az átalános európai érdekeket védelmezni. Nekem tisztán magyar szempontból kötelességem felszólalni s azt constatálni, — mit annál szükségesebbnek találok, minél elzárkozottabb a kormány nyilatkozatában és minél kétértelmübbek a túlsó állam felől jövő jelenségek, — constatálni azt, hogy a magyar nemzet határozottan veszélyt lát az orosz birodalom uralma befolyásának terjedésében. (Helyeslés.) Azon tüntetések és rokonszenv nyilvánítások, melyeknek szemtanúi voltunk, bizonyára nem jelentik azt, hogy a magyar nemzet kész volna csupán csak törökországi sympathiából pénzét és vérét áldozni. Nem, ezt nemzet nem teszi, ezt nemzetnek tenni nem szabad; de igenis jelentik azt, hogy a magyar nemzet ösztönszerűleg érzi, hogy az orosz hatalom terjedése reá életveszélyes, (Helyeslés.) s azt akarja kikerülni minden áron; és e tekintetben nagyon kérem a t. kormányt, hogy bármi történjék, bármily fordulatot vegyenek a dolgok Európában átalában, bármily irányban dőljön el azon harcz, a mely most Bécsben foly a két áramlat közt, melyet szóval lehet ugyan tagadni, de mely tényleg létezik; ne méltóztassék feledni azt, hogy Magyarországot lehet kényszeríteni, igen sokban lehet tévútra vezetni; de nincs az a hatalom e világon, mely rá birja Magyarországot arra, hogy segédkezet nyújtson az orosz hatalom terjedésére. (Helyeslés.) Tudom, hogy nem magunk intézkedünk szabadon önállólag katonáink felett; megtörténhetik, hogy egy szép napon meglepetve fogjuk hallani, hogy katonáinkat oda küldték, a hova nem óhajtjuk; de az is igaz, hogy a magyar közvélemény honárulónak fogja bélyegezni azon magyar katonát, a ki fegyvert fog azon czélból, hogy az oroszt segítse. (Helyeslések. Élénk mozgás.) Elnök: Nézetem szerint nem jól választotta meg a képviselő ur a kifejezést, mikor a katonát, ki kötelessége szerint a felsőbb parancsnak engedelmeskedik, honárulónak nyilvánítja. (Helyeslések. Ellenmondások balfelöl.) Helfy Ignácz: Elismerem elnök ur megjegyzésének helyességét, meglehet, hogy a kifejezést roszszu! választottam; lényegére nézve azonban igaz az, hogy a nemzet közvéleménye honárulóknak fogja tekinteni azokat, a kik a katonákat ily irányban felhasználják. (Helyeslések balfelöl. Felkiáltások : Ez már más! Ellenmondások.) Elnök: Ez a magyarázat nézetem szerint még roszszabb. (Derültség. Ellenmondások balfelöl.) Figyelmeztetem a képviselő urat kifejezéseinek megfontolására. (Helyeslés.) Helfy Ignácz: Még csak egyet vagyok bátor megjegyezni, mielőtt interpellatiómat befejezném. Mindazokban a miket elmondtam, — végre is én nem akarom állítani, hogy a kormánynak most kötelessége odahatni, hogy egyenesen háborút üzenjünk akár egyik, akár másik félnek. A képviselő és pedig nem csak az ellenzék, de átalában az egész ház azon helyzetben van, hogy nem tehet egyebet ily viszonyok közt, mint kijelölni a kormánynak az irányt, melyet szerinte a nemzet követtetni óhajt, tolmácsolni a nemzet közvéleményét, hogy tehát ne azt mondjuk a kormánynak: menj most, holnap, holnapután üzenj háborút; ezt természetesen nem tehetem, mert nem ismerem sem azon viszonyokat, melyekben a kormány a többi hatalmasságokkal lehet; nem ismerhetem azon biztosítékokat, melyeket a kormány magának szerzett azon esetre, ha az egyik, vagy a másik fél győz, nem tehetek egyebet, mint jelezni azt, hogy a nemzet mit óhajt; a kormány feladata ezen óhajtásnak érvényt szerezni, a nemzet közvéleményéhez képest iparkodni az eredményeket kieszközölni, annyival inkább vagyok ezen kényszerhelyzetben, mert a kormány nekünk semmit sem mondott, nem mondott semmit arra nézve, hogy mily viszonyban áll e kérdésre nézve a többi hatalmassággal, s arra nézve, hogy maga a támadó orosz kabinet, mily nyilatkozatot tett neki, mily biztosítékot nyújtott az