Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.

Ülésnapok - 1875-263

334 263. országos Ülés június 29 1877. hanem a magyar állam érdekei szempontjából ítélnek a helyzet felett, eltérő felfogásaik daczára még a legközelebbi czélok kitűzésében is majdnem egészen találkoznak. Csak ennek tulajdoníthatom t. ház, hogy én, ki külügyi kormányunk politikáját kezdet óta bizalommal néztem, -és egy pillanatra sem láttam azon lázas rémképeket, melyeket a ministerelnök minapi beszédének sikerült redukálni a semmire, melyből alakultak, mondom még én is lényegében egészen magamévá tehetném Helfy képviselő urnák külpolitikánk czéljaira vonatkozó felfogását, melyet minapi beszéde végszavaiban ugy formulázott: hogy járjon el a kormány a nemzet akarata szerint, s ez esetben a török birodalom integritása fenn lesz tartva vagy legalább az orosz terjeszkedés megakadályozva. Nem lehetne érdekeink közt helyesebb sorrendet és viszonyt megállapítani. Monarchiánknak, mint békés és fejlődésének feltételeit önmagában biró hatalomnak legegyszerűbb és természetesebb érdeke az, hogy a keleti status quo, Törökország barátságos és kényelmes szomszédsága megmaradjon. Az esetre, ha tőlünk nem függő viszonyoknál fogva az nem lenne lehetséges, következik második már sokkal kényszerítőbb érdekünk, hogy a török hatalom örökségébe Muszkaország ne üljön. A különbség Helfy képviselő társam közt és köztem tán csak az lesz, hogy a mig ő már az első érdek védelmére kész a legvégsőt is koczkáztatni, azt hivém, hogy sikertelenség esetében még mindig marad erőnk a másodiknak kivágására: „addig én azt vélem, hogy jó eleve számot kel! vetni erőnkkel, és ha azt látjuk, hogy a viszonyoknál fogva az elsőnek megóvására képtelenek vagyunk: mondjunk le róla előre, és igyekezzünk minden erőnket egy kedvező positióban a második czél megvalósítására eoncentrálni. Nincs a politikai szótárnak szava, mely ruganyosabb volna és óvatosabb használatot követelne mint az a szó: érdek. Tekintsünk csak végig az érdekek azon sajátságos sorozatán, melyekért a világtörténelem véres háborúit vívták; és ki ne felejtsük a sorozatból azt a fontos érdeket, a spanyol trón betöltését, mely Franciaországnak egy vesztett háborújába, százezernyi fiának életébe, öt ezer milliójába s azonkívül Elzászba és Lothringiába került. Elég tanúságot találunk arra, hogy megfontoljak a szót, mikor e felelősségteljes helyen a nemzet érdekeit proklamáljuk, Mindenesetre lelkiismeretbeli kötelességünk pedig, hogy megtegyünk ez érdekek közt egy fontos megkülönböztetést, és kijelöljük azon érdekeket, melyek a nemzetnek jelentékeny és fontos szükségeit fejezi ki, melyekért tehát a monarchia egész erkölcsi súlyát latba vetjük, ele nagyobb javainkat koczkára tenni nem akarjuk; és gondosan elvá kasztjuk ezektől azon még fontosabb, hogy ugy mondjam életérdekünket, a melyekért már nemcsak ei'kölcsi eszközökkel, de fegyverrel kezünkben lételünk koczkáztatásával is készek vagyunk sorompóba lépni. S ez elkülönítésnél ép oly pontos kötelességünk óvakodni a túlzástól, nehogy életérdekeink körét szükségtelenül aggodalomból tul feszítsük oly térre, melyen elszigetelve egyedül állunk szemközt e szövetkezett ellenségeinkkel; s inkább igyekeznünk kell megmaradni azon a téren, hol érdekeink találkozva másokóival természetes szövetségeseket teremnek számunkra, és szövetségeseket vonnak el ellenségeinktől. Ezen óvatosságnál fogva érdekeink kijelöléséhez, tán nem tévedek, ha azt állítom, hogy nem annyira a török integritás megcsorbítása, mint inkább az orosz hatalomnak a Balkán félszigetre való kiterjeszkedése az, a mi bennünket életérdekeinkben megtámadna. Ez iránt különben alig van kétség e házban, mert hisz épen a török integritás legbuzgóbb védői szájából hallottunk oly nyilatkozatot, hogy a keleti keresztény népek felszabadulása vagy más állami szervezkedése ellen semmi kifogásuk nincsen: ha ez nem muszka hódítás ós befolyás által történik. Csak tán az iránt lehetne kétségünk: vajon a török integritás megcsorbítása elválasztható-e az orosz hódítás eszméjétől. Nem akarok ezúttal erre nézve véleményt mondani. Csak azt constatálom, hogy az európai hatalmak megtették már e szétválasztást; és hogy még az egyetlen hatalom, mely a régi konservativ Európának Apponyi gróf által említett bankrotjából némi hagyományokat mentett meg, Anglia, daczára annak, hogy határozottan perhorreskál minden orosz hódítást: feladta Törökország integritását ; ós — legalább a mint a minap itt hallottuk — ide kínálta nekünk Boszniát és acceptálta Bulgária autonómiáját, habár talán sem ezen Bulgáriának, sem antonomiájának határairól ós szervezetének módjáról, lehetőségéről vagy életképességéről világos fogalma sem az angol, sem más diplomatiának nincsen. Ez eléggé bizonyítja azt a tényt, hogy ha a. Törökország integritása mellett való síkra szállásunkba egész Európától elszigetelve maradnánk, s a mig a kérdés csak a török integritás fenntartása körül forog: Oroszországnak épen nem volna nehéz összes Európa siinpathiáit a maga részére vonni, sőt szomszédaink közt tán még szövetségre is akadni. Pedig a dolog jelen állásában ez integritás megóvására alig alkalmazhatnánk egyéb eszközt a fegyvernél. A békés hatás fegyvereit már meglehetősen kimerítettük. Mert az elfogultság sem tagadhatja t. ház, hogy a monarchia külügyi kormánya egész eddigi működésében szem előtt tartotta, azon bizonyára nagy fontosságú érdekeinj