Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.
Ülésnapok - 1875-263
263. országos ülés június 29. 1877. 329 poltatik az országgyűlés akár csak egy napra, és akkor harmad napon a kormány uj alakban újból beterjeszti a törvényjavaslatot. Elnök: Engedelmet kérek, de ez talán nem, tartozik a most fönforgó kérdés tárgyához. (Helyeslés.) Ha a t. képviselő ur indítványt kivan tenni: méltóztassék azt annak utján beadni ós én azt a maga utján fogom tárgyaltatni; de azt hiszem a háznak határozatát ez alkalommal a képviselő ur által fölvetett kérdésre nézve provocálni nem lehet. Helfy Ignácz: Engedelmet kérek, ón kikértem a t. ház becses engedelmét, mert meg voltam támadva, hogy olyat állítottam, a mi nem alapos, s csak mégis meg kell engedni a képviselőnek, hogy magát igazolja, A t. ministerelnök ur azt méltóztatott állítani, hogy e tárgyat már felhoztam egy alkalommal, s hogy benne a ház már határozott. Előttem van a Napló. 1873. november 8-án bátor voltam ugyanezen tárgyban felszólalni, ós akkor ezen felszólalásom utáa az elnök ur kijelentette, hogy .,miután a képviselő ur indítványt nem adott be, felszólalása határozat tárgyát nem képezi" és ezzel vége volt; tehát határozat e tárgyban nincs'. De magam is belátom, hogy ez sokkal fontosabb kérdés, hogy sem alkalmasaim időre nem kellene megoldását halasztani. Csak jelezni akartára, hogy az alkotmányosság érdeke megkívánja, hogy a törvényhozás figyelme reá fölhivassék, s most átmegyek a eoncret esetre és ez a második kérdés, hogy tudnillik miként kell ós mikor illik e joggal élni. Sok jog van a parlamentalismusban. Az egész parlamentalismust nem lehet §-okba önteni; ez egy organikus valami, a mely önként fejlik és ereje épeti a különböző hatalmak ellensúlyozásában áll. Abból, hogy valakinek valamely joga van, nem következik , hogy vele mindég éljen. így példának okáért — hogy egyet említsek meg — Angliában meg van a ministernek azon joga, hogy mindég szólhat, a mi a minister állásából természetszerűleg folyik ; de azért nem tudok rá példát az angol parlamentalismus történetében, hogy a minister ezt a jogát akkép használta volna fel, hogy a vita végén ő szóljon, valami görög tüzet csináljon, és magát a majoritás által megtapsoltassa. Az angol parlamentben az -j utolsó szó mindig az oppositióé. Miként kell e joggal élni? A mikor kétely | forog fenn arra nézve, akarja-e magát az ország- \ gyűlés elnapolni, a kormány tanácsolhatja a feje- j delemnek az elnapolást, ós ha a fejedelem helyesli, ' az országgyűlés elnapoltatok. f De midőn az országgyűlés önként megálla- ) podik abban, hogy el fogja magát napolni: minek : belevonni a koronának jogát ? KÉPV H. NAPLÓ 1875-78. XI. KÖTET. Itt jövök az utolsó conclusióra. A t. kormányelnök ur nem csinált belőle titkot, megmagyarázta, nekünk, hogy miért óhajtja a királyi leiratot. Óhajtja azért, hogy a ház 20 tagja ne csinálhasson tréfás államcsínyt és összehivassa az országgyűlést, a mikor neki tetszik. No már erre van két megjegyzésein. Először is kérdem a t. házat: mi lesz az országgyűlésnek önerejéből való összehívási jogából, ha akkor, a midőn rövid időre napoltatik el az- országgyűlés, azok után, a miket önök a ház szabályain változtattak, úgyszólván materialiter lehetetlen, hogy 20 tag összehívja ? akkor pedig, ha huzamos időre napoltatik el. ez királyi leirattal történik? Ez annyit jelent, mintha szabályainkból a törvényhozásnak ezen joga a kormányelnök ur által végkép ki lett volna törölve. Éz az egyik. De kérdem a t. ministerelnök úrtól, méltóztassék nekem megmondani: mi ad neki jogot arra, hogy feltegye a háznak bármely tagjáról, hogy az országgyűlésből tréfát űzzön? Volt-e valaha ok e föltevésre, volt-e példa rá? Az uj aerában, tiz esztendeje most, hogy az országgyűlés működik: hányszor hittük mi össze az országgyűlést ? Egyetlenegyszer. És mily alkalommal? Hivatkozom a t. ház tanúságára. Nem-e oly rendkívüli komoly alkalommal, vagy válság idején: midőn az ország kormány nélkül volt, inert a kormány beadta volt lemondását és senki sem tudta, mi történik. Lehet-e ezt tréfának mondani ? Igaz, hogy akkor sokan állították és állítják mai nap is, hogy a kormányelnök akkori lemondása tréfa volt. De mi komolynak vettük s össze akartuk hivatni az országgyűlést. Ha e tekintetben csalódtunk: én bocsánatot kérek a t. kormányelnök úrtól; de ha nem csalódtunk: nincs joga azt állítani, hogy bárki is közülünk tréfát képes űzni az országgyűlésből. De különösen most ez alkalommal, ezen időszerint még kevésbé van joga a t. kormányelnök urnák feltenni rólunk azt, hogy mi a külügyi kérdéssel szemben merő tréfából összehinók az országgyűlést. Kérdem, és itt megint hivatkozom a t. háznak méltányosságára: vajon szolgáltattunk-e alkalmat mi ezen külügyi helyzet keletkezése óta egyetlenegy interpellatióval, egyetlenegy szóval, ámbár sokat beszéltünk róla, azon föltevésre, hogy mi nem értjük, nem érezzük át ennek a kérdésnek komolyságát, fontosságát? Nem követtük-e azon mérsékletet, melyet a kormányelnök urnák különös elismeréssel kellene fogadnia. Természetesen semminemű nyomást nem gyakorolhatok a minister úrra ; hanem hivatkozva a t. ministerelnök ur igazságszeretetére, méltányosságára, újból bátor vagyok őt arra kérni: ne méltóztassék a kormány jogát igénybe venni akkor, rnikor az országgyűlés önkényt megteszi azt, a 42
