Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.
Ülésnapok - 1875-261
286 261. országos liiés június 27. 1877. sára, sem szövetségünk, sem kötelezettségünk nincs, hanem teljes mérvben bírjuk önelhatározásnuk szabadságát." Továbbá megnyugtatott azon passus, hogy „a monarchiának a döntésre hivatott köreiben nincs senki, ki külügyi politikánk feladatának azt tartaná, hogy szomszédunkban a birtoklási ós hatalmi viszonyok megváltozzanak és ily politika érdekében határozatokat hozni a jövőt illetőleg senkinek sincs szándékában." Ugy hiszem, alig van valaki e házban, ki ne fogadta volna örömmel e nyilatkozatokat, s igy ha a vitának nem is lett volna más eredménye, — ez legfényesebb bizonyitóka annak, hogy e vita nagyon hasznos volt. Meg fogja nekem engedni t. minister ur, hogy azokra nézve, a miket a külpolitikának jelenjét és múltját illetőleg mondott vagy elhallgatott, jelezhessem, hogy kevésbbé örvendetesek. A külpolitika menete fölött végleges Ítéletet csak akkor fogunk mondhatni: ha külpolitikánknak ezen egész stádiuma már az elmúlt dolgok közé fog tartozni. Egy kizárólag megközelítőleg kimerítő ítéletet pedig az esetben, ha a kormány kénytelen lenne anyagi intézkedésekre anyagi segélyt kívánni az országtól; mert felteszem, hogy a ház ily esetben nem lenne hajlandó megszavazni mitsem a politikai helyzet felderítése nélkül; ma már dicsérni ezen külpolitikát nézetem szerint egy kissé anticipált dolog. Méltányos mindkét irányban a végitéletet akkorra fentartani. ma csak aggodalmakat és irányok észlelését tarlom megengedhetőknek p. o. hiszem, hogy elősegítése annak, hogy Belgrád visszaadassék Szerbiának, azon coquetíirozás az apró délszláv államocskákkal, a melyben külügyi hivatalunk nagyon sokszor kéjelgett,magatartásunk a szerb háború alatt, a mely. mielőtt kezdetett, valószínű, hogy megakadályozható volt, végül a romániai kereskedelmi szerződés, — mind alig voltak hasznos iránynak jelei. A külügyministeriumhoz közel állók akkor hirdették, hogy igy a kis államok sympathiáját meg fogjuk nyerni, hozzánk fognak támaszkodni, tőlünk várni sorsuk eldöntését. Részemről, nem voltam szerencsés észlelhetni, hogy valami különös hálát mutatna irántunk akár Montenegró, akár Szerbia, akár Oláhország; nem hallgatnak reánk egy szó!; sem. (Derültség.) Ezek azok, mik a külügyi actiónk múltjából kitűnnek. A mi pedig a jelent illeti, Éber képviselő ur különösen jónak tartja azt, hogy egy kérdő jel alakjában áll előttünk a politika. De én csak azt nem szeretem, hogy ha ezen kérdő jel igen nagy, és némelykor azután kettős. Egy nem officiosus körülményre gondolok, ezt mondván. T. ház! én igen jól tudom, hogy a ministerium nem visel felelősséget semmi publicisticus orgánumok közleményeért, kivéve az Abendpostot és némelykor a Politisehe Correspondenzt, de vannak dolgok, a melyekért officiel nem felelős a kormány, a melyeknek részleteiért nem vonható semmiképen morális felelősségre sem, de melyek azért mégis vannak. Van Bécsben néhány lap, melyről mindenki tudja, hogy baráti összeköttetés utján kap úgynevezett inspirált közleményeket. Az itteni lapoknál is megtörténik ez és ebben én semmi bajt nem látok rendes körülmények közt, De igen is abban az esetben van baj, baj t. i. hogy eddig a bécsi inspiratiók körülbelül ellenkeznek a pesti inspiratiókkal, noha ugyan egy vidékről jönnek. Méltóztassék egyszer párhuzamosan azon hírlapokat olvasni, a hol az annexio- gondolata ugy felszínre került, ez is kétféle módon indokoltatott: tul a Lajthán nagyobbodással, tartomány szerzéssel; itt: egy iránynyal, mely talán sympathia is lehetne Törökország iránt. Távol van tőlem akár kormányunkat, akár a külügyminister urat személyesen ezen dolgokért felelőssé tenni, de mint cselekvőt, de igenis mint eltürőjét ily nyughatatlauitásnak és félrevezetésnek. Van mód ilyet megakadályozni vagy helyrehozni; — használja a külügyér ur e módot; — mert igy ezen duplicitásából a híreknek keserű csalódás fog származni Még egy észrevételt t. ház, azon anticipált dicséretre, melyet tegnap a miuisterelnök ur öszpolitikájának kirendelt. 0 igen szép szavakban szembe állítja a közvélemény előtt azt, a mi történt, azzal, a mi történhetett volna, ha más politika követtetik. Ma már — ugy mond — 600,000 munkaképes fia a monarchiának elvonatott volna a munkától és családjától; másik következése lett volna, hogy 100 millió teherrel több nyomná már a monarchia népeinek vállait és még ezeken kívül, hogy nagy számú apát vesztett árvák és férjet vesztett özvegyek jajjá töltené el az országot, És mit nyert volna vele? Legjobb esetben azt, hogy érdekeink biztosítva lennének ; az pedig meg van ma is minden áldozat nélkül és igy a kormány, a mely minden áldozat nélkül megóvta a mai napig az ország érdekeit: dicséretet érdemel. A mit előbb t. barátomnak Kállaynak mondtam, azt engedje meg a t. ministerelnök ur, hogy hozzá is intézzem. Hogy siker, igen, de maradandó siker-e? Én nagyon óhajtom, hogy az ország érdeke megóva legyen; reméllem is, hogy meg lesz óvva háború nélkül; de azt mondani: „én kijelentem, semmi irányban nincs nekünk igéretünk, nem adtunk és nem kaptunk és nincs szövetségünk ; azonban ott határunkon dühöng a háború; de az ország érdekei már meg vannak óva;" ez — bocsánatot kérek — teljes ellen!ét; mert, hogyha sem nem birunk, sem nem adtunk ígéretet és ott látjuk a háborút dúlni egy területen, a melyen igenis vannak sok, ós pedig sért-