Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.
Ülésnapok - 1875-259
256 259. országos ülés június 25. 1877. ha magánembertől jő és a jelen eset, amint látjuk a mentelmi bizottság jelentéséből is, csakugyan privát ember zaklatása. Hogy zaklatás esete forog fen, eléggé bizonyítja a mentelmi bizottság jelentése, midőn előírja, hogy az illető vádló a hamis esküt azzal indokolja mert egy levelet mutat fel, melyben az van irva, .hogy Makray Aladár adott neki 10 forintot. Az nem bizonyíték, még ha Makraynak saját levele volna is. Még ez is kevés bizonyító erővel bírna. Én tudva azt, hogy az ügyvédi kar igen sok tagja, megfeledkezve azon szent hivatásról, hogy az igazságot védje, most nem azzal gondol, hanem azzal, hogy a feleket zsarolja és a jelen esetben ép ki van mutatva, hogy ez semmi egyéb, mint ügyvédi zsarolás és én igen csodálkozom magam a bíróságon és a törvényszók fölött, mely ily alapon, mint az előttünk fekvő, hamis vád miatt egy képviselőt zaklat és mentelmi jogát felfüggesztetni kéri. A mentelmi bizottság nézetein szerint igen sokszor roszul jár el; mert nem ugy működik mint jury, hanem mint ügyvédi testület, mely nem annyira az igazságra fekteti a fősúlyt, hanem holmi formaságokra és ép ez az oka annak, hogy a mentelmi bizottság igen szerencsétlen, mert igen sok példa volt arra, hogy az ő véleményével a t. ház ellenkezőleg határozott. Az tény, hogy a jelen esetben Makray képviselő igen kellemetlen helyzetben van, mert ha a ház őt ki nem adja jó darabig : kénytelen magán eltűrni a hamis eskü vádját és én szó nélkül kiadnám őt, ha biztos volnék arról, hogy létezik Magyarországon oly törvény, mely a hamis vádaskodót, azt, ki valakinek becsületében gázol, a megérdemlett büntetésben részesíti. Miután azonban Magyarországon ily törvény tudtommal nem létezik, ennélfogva kérem a t. házat, hogy a mentelmi bizottság véleménye ellen Makray Aladár képviselő ur mentelmi jogát ne íüggeszsze föl. Orbán Balázs jegyző (olvassa az indítványt): W A mentelmi bizottság véleménye mellőzésével a t. ház Makray Aladár képviselő ur mentelmi jogát nem függeszti fel." Tisza László: T. ház! Én igen egyszerűen kijelenteni, hogy a mentelmi bizottság véleményét pártolom. Ezt kijelentvén megjegyzem, hogy egyszerűen csakis azért állok föl, hogy óvást tegyek azon nézet ellen, mintha annak, hogy egy képviselő kiadatását kéri vagy nem kéri, a határozatra legkisebb befolyása is lehetne. Azt hiszem, hogy a mentelmi ügy nem képviselőé, hanem mindnyájunké. (Helyeslés.) Abban az illető képviselőnek azon óhajtása, hogy kiadjuk vagy sem: döntő nem lehet; hanem döntő az, hogy a mentelmi bizottság a dologban zaklatást lát-e vagy sem. Miután pedig a mentelmi bizottság kinyilatkoztatta azt, hogy részéről semminemű zaklatást nem lát, én tökéletesen helyeslem, hogy a t. képviselő mentelmi joga ezúttal szakittassék meg. Elnök: Szólásra senki sem lévén fölírva, a tanácskozás befejeztetett. Azt kérdem, elfogadja-e a képviselőház a mentelmi bizottság javaslatát, mely szerint Makray Aladár képviselő mentelmi joga felfüggesztessék. (lgen\ Nemi) Kik elfogadják, méltóztassanak fölállani. (Megtörténik.) A többség elfogadja. A napirend t. ház ki van merítve. A holnapi napirend, mint az már a szombati ülésben megállapítva lön, a kórvónyi bizottság által beadott XXXVII. sorjegyzókben foglaltak tárgyalásának folytatása. A holnapi ülés 10 órakor kezdődik. Az ülést bezárom. (Az ülés végződik déli 12 órakor.)