Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.

Ülésnapok - 1875-252

J20 ^53. országos Ülés janins 16.1877. arra kérem a t. házat, méltóztassék indítványomat elfogadni, mely szerint a közlekedési bizottság oda utasittassók, hogy a közlekedési és közmunka ministerrel egyetértőleg oly kiváló elfogulatlan és tekintélyes vizi mérnököket hallgasson ki, a kik ugy benne, mint az országban a maguk véleményével megnyugvást előidézni képesek ; azoknak véleményét pedig a maga indítványával együtt mielőbb terjessze elő. Mielőbb, mondom, remélve, hogy ha a t. ház ezen indítványomat elfogadja: a közlekedési bizottság nem fog annyira késni a maga munkálatával, mint késett azon kérvényre adandó véleménye benyújtásával, melyet a főváros, ha jól emlékezem, a múlt esztendő végén, mindenesetre pedig a f. év elején intézett a házhoz, és a melyre a közlekedési bizottság mai napig sem adta be jelentését, a mint tudom azért, mert a közmunka és közlekedési ministerium azon adatokkal elkésett, melyeket a bizottság elébe maga terjeszteni kivánt. Ámbár megvallom, miután nem anynyira a közmunka és közlekedési ministerium és közegeinek, mint inkább részrchajlatlan szakértők kihallgatása, nem láthatom át, miként tartóztathatta fel magát a bizottság munkájában az által, hogy a közmunka és közlekedési minister hónapokon keresztül nem nyújtotta be azon adatokat, melyeknek közlését szükségesnek látta. És ón remélem, hogy a közmunka ós közlekedési minister ur belátván, hogy itt nem saját személye elleni bizalmiatlanság, hanem az ország megnyugvása van kérdésben: nem fogja ellenezni az ón indítványom elfogadását, nehogy annak elvetése által oly felelősséget vállaljon saját lelkiismerete előtt, melyet elviselni lehetetlen. Kérem a t. házat, méltóztassék indítványomat elfogadni {Helyeslés a szélső baloldalon.) Péchy Tamás közmunka és közlekedési minister: T. ház! Mindamellett, hogy az "előttem szólott t. képviselő ur apellált arra, hogy én nem fogom az ő indítványának elvetését kérni a, t. háztól, mert talán lelkiismeretem nem birná elviselni a felelősséget: mindamellett kénytelen vagyok épen azért, hogy lelkiismeretemet megnyugtassam, kérni a t. házat, hogy ne méltóztassék azon indítványt elfogadni. En bocsánatot kérek a t. képviselő úrtól, de ha azon utón fognánk haladni, melyet a t. képviselő ur itt ajánl, biztosithatom, hogy éveken keresztül az ország dolgán segítve nem lenne. Nincs semmi sem bizonyosabb, mint az, hogy ha az ember igen nagyot akar, hogy akkor semmit sem lesz képes felmutatni; pedig a t. képviselő ur azt akarja, hogy az egész ország vizi viszonyait külföldi szakértőkkel vizsgáltassam meg, és a bizottsággal egyetértőleg egy óriási munkát végezzek, a melyet, ha valósággal tüzetesen, részletesen meg akarunk tenni: annak, mint ő monda, mielőbbi beadása teljes lehetetten. Ha alaposan akarunk eljárni, itt arra, a mit a t. képviselő ur kivan, okvetlenül legkevesebb egy pár év szükséges, hogy a dolgot valósággal részletesen, minden egyes vidékekre kiterjedő terveknek megvizsgálása mellett lehessen előterjeszteni. Én igenis érzem, senki sem érzi ós érezheti inkább a veszélyt, mely Magyarországot a legközelebbi két év alatt érte ; hiszen az én fejem felett ment az keresztül, heteken át nem tudtam tőle aludni. Senki nem érezheti jobban, tudom, hogy Magyarország szive van veszélyeztetve és épen azért kellett nekem legjobban érezni, és mivel érezem, oly utat kívánok követni, melylyel a mi erőnkkel, ami viszonyaink közt a legsürgősebben, azokon a bajokon, melyeken mulhatlanul segíteni kell, segíteni is lehet. És épen azért nem vagyok hajlandó ezen eljárást elfogadni, mely nézetem szerint csupán a dolog elodázása volna, s melyet nem én, hanem talán hetedik vagy nyolezadik utódom vihetne csupán keresztül. Legelőször is kénytelen vagyok megjegyezni egyet. Mi magyar emberekül hajlandók vagyunk a szélsőségekre. A múlt évtizedben az egész Magyarország attól félt, hogy a magyar alföld Saharává válik, ott már a kutakban nem lesz víz. Valamit kellene tenni, de nem arra, hogy az alföldnek vizei ne legyenek. Kezdtek mindenfelől ide kutkereső embereket hozni, hogy biztosítsák magoknak a vizet, egy szóval rémület töltötte el a magyar nemzetet, hogy Magyarország ki fog száradni, és valóban az idők járása olyan volt, hogy aggodalmat költhetett az iránt, s az* erdők általi befásilásnak és más terveknek tág tért nyújtott. Az utóbbi két évben egészen ellenkező volt az időjárás. Többé nem a szárazságtól, hanem a roppant vizektől kellett félni. A múlt évben a Duna vízállása oly nagy volt, milyen 110 év lefolyása alatt soha sem volt. Ez évben a Duna ugyan nem volt nagy; de ismét a Tkza ós annak mellékfolyói okoztak borzasztó áradásokat. Most tehát a legközelebbi befolyások folytán ismét túlságosan elragadtatjuk magunkat, egyszerre mindennek végveszélyét jósoljuk. Mindamellett hogy ezek nagyon érzékenyen érintik minden ember szivét: szükséges kellő higadísággal és azon öntudattal eljárni, hogy a középút a leghasznosabb Nem lehet ezt a dolgot ugy tekinteni, mintha az ilyen események csak Magyarországon fordulnának elő. Én mondhatom, hogy vizveszélyek tekintetében ugy szenvednek más országok is mint Magyarország s merem állítani, hogy Európa minden civilisált országa hasonlóképen szenved a vizveszélyektől. Már most ha felveszem, hogy van nekünk Dunánk és Tiszánk s a Tisza Magyarország összes vizeinek majdnem felét viszi, a Duna pedig nemcsak Magyarországról, hanem más or-