Képviselőházi napló, 1875. X. kötet • 1877. január 27–május 4.
Ülésnapok - 1875-217
166 217. országos ülés márczius Iá. 18Í7. tam, hogy t, i. megkísértette, hogy vajon nem lehetnek-e mások, a kik szerencsésebben oldanák meg e kérdést, mint a ministerelnök ur. Engedelmet kérek a feleletnek ezen része sokká fontosabb, semhogy hallgatással mellőzhetném, mert oly annyira fontos épen ezen oldala e kérdésnek, hogy szerintem azon válság, mely a múlt hóban lefolyt: oorrecte nem is nevezhető minsterválságnak, hanem azt, a mit a házban a kormányelnök ur előadta, ha az áll, az tulajdonképen alkotmányválság, (Mozgás a középen. Halljuk! Halljuk!) igen alkotmányválság, mert mikor a kormányelnök ur a ház előtt megjelen és azt mondja: az, a mit tőlem kértek olyasmi, a mit a haza érdekével összeegyeztetni semmiképen sem lehet, én tehát a fejedelemnek más javaslatot tettem, azt a mi egyedül felel meg a haza érdekének, de a fejedelem ezt meg nem engedhette. (Mozgás a középen.) Engedelmet kérek, ha ez igy történt: ez nem egyéb, mint nyilvános hirdetése annak, hogy Magyarország alkotmányos életében az alkotmányosságban szünet állott be; mert a hol ily categorieus szavak határoznak: ott az alkotmánynak szünete állott be, ez pedig sokkal fontosabb, hogy sem hallgatással mellőzni lehetne. Én azt mondom: vagy áll az, a mit a t. kormányelnök ur mondott, — t. i. hogy lemondott azért, mert a fejedelemtől nem birt önálló magyar nemzeti bank felállítására engedélyt nyerni, mert ha megkapta volna, megmaradt volna; — vagy nem áll. Ha áll: akkor nálunk nincs alkotmány; ha nem áll: nem tudom a jelen kormány mik épen lesz képes az utókor előtt felelősséget vállalni azért, a mit ez maga után von. De én megvallom a magam részéről most sem hiszem, hogy ez álljon, határozottan kijelentem, nem hiszem; nem azért, mert fátyolt borítva a régi múltra, lehetetlen be nem ismerni loyalisan, hogy mióta ő Felsége Magyarország koronás királya az alkotmányra esküdött, azóta az alkotmányt respectálta, a menynyiben a többség akaratát mindég érvényesítette, több" alkotmányosságot pedig a királytól követelni nem is lehet. Nem szabad tehát oly könynyen elhinnünk, hogy ő Felsége hajlandó lett volna ezen úttól eltérni, és azt mondta a ministerelnök urnák, hogy nem nyugodhatik bele az önálló nemzeti bank felállításába, vagy a mint a t. ministerelnök ur maga mondta, aggályai vannak ez ellen : ezt már igen természetesnek találom, mert ezen aggályokat maga a t. ministerelnök ur keltette ő Felsége kebelében. Engedelmet kérek, mikor a ministerelnök ur két esztendő óta ül ezen a széken és másfél esztendőn át alkudozik az osztrák kormánynyal és a nemzeti bankkal, s velünk szemben folytonosan bizonyítgatja, mily baj lenne az az önálló nemzeti bank és mennyi üdv rejlik az osztrák bankkal való kiegyezésben, midőn ezt másfél éven át folytatja és végre midőn fenakadt az alkormányzói álláson, és ellentétbe jut a túlsó féllel, akkor betoppan ő Felségéhez azzal, hogy : „kérek önálló bank felállitására felhatalmazást": nagyon természetes, hogy ezen kérést ő Felsége komolynak sem vehette. De következtetem ezt a ministerelnök ur saját eljárásából. Mert ha ő Felsége a kormánynak nem akarta megadni az engedélyt, és mint akkor maga a t. ministerelnök ur magát kifejezni méltóztatott, hogy „lehet, hogy saját gyengeségünknél fogva nem voltunk képesek ő Felsége aggályait eloszlatni," mi következik ebből? Ebből az következik, hogy a t. ministerelnök ur lemondván, ajánljon ő Felségének oly férfiakat, kiknek kebelében az önálló bank felállításának szükségessége iránt a meggyőződés sokkal mélyebb gyökereket vert, mint a ministerelnök ur kebelében. Azoknak talán sikerült volna ő Felsége aggályait eloszlatni. De mit tett a ministerelnök ur'? Utódaiul ajánlott köztiszteletben álló és általam is igen tisztelt férfiakat: de a kiknek egyik részéről a ministerelnök ur igen jól tudta, hogy multjoknál fogva még csak javaslatba sem hozhatták az önálló nemzeti bank felállítását, a másikról pedig azt tette fel, ámbár alaptalanul, a t. ministerelnök ur, hogy még sokkal kevesebbel is befogja érni, mint ő; pedig a tény azt bizonyította, hogy még azzal sem érte be, a mivel a ministerelnök ur oly nagyon meg van elégedve. Mindezeknél fogva a ministerelnök urnák félig adott, félig nem adott válaszát tudomásul nem vehetem s meg vagyok győződve, hogyha a t. ház többsége alaki tekintetben, — mert a házszabályok előírják, hogy a választ vagy tudomásul kell venni vagy nem, miután tárgyalásra kitűzni most ugy sem lehetne, — tudomásul veszi a választ: csak azon értelemben fogja tudomásul venni, hogy most ez ügyhöz nem szólunk, hanem szólunk majd akkor, ha a kérdés szőnyegen lesz, tehát a minister ur válaszát, mint nem létezőt és mint meg nem történtet fogja tekinteni. Tisza Kálmán ministerelnök: Megvallom, nem tudom átlátni, miben rejlik a nagy hiba azon irányban, hogy nem tegnap mondtam meg, hogy ezen interpellátióra — miután az események már tulmentek rajta — nem felelek, hanem hogy ugyanezt a mai napon tettem meg, végezvén beszédemet épen azzal, a mivel Helfy képviselő ur végezte, hogy t. i. vegye tudomásul a ház a válaszomat azért, mert magáról a dologról, a kormány eljárásáról lesz mód nyilatkozni akkor, mikor a javaslatok a ház előtt lesznek. Arról pedig legyen meggyőződve Helfy képviselő ur, hogy eszembe sem jutott azt mondani, hogy az ő kívánsága második pontjának a kormány eleget tett. Én csak a fenforgott eseményeket emiitettem. Hiszen igen jól tudom, hogy Helfy képviselő ur kívánságának sem ez a kormány, sem semmi más kormány, (Ellenmondás a szélső baloldalon.) mely nem
