Képviselőházi napló, 1875. IX. kötet • 1876. deczember 4–1877. január 25.

Ülésnapok - 1875-184

184. országos ülés deezember 8. 1878. 109 egész ház előtt nyilvánítom, hogy az vagy tollhiba, vagy a jegyzőkön}-v hamis. Egyik a kettő közül áll. Mert én akkor, midőn ez ügyben felvilágosítást adtak: azt mondottam, hogy ón ezen felvilágosítással megelégedve nem vagyok s mondottam, hogy miután itt bűnügy forog fen: kérem az összes iratok áttételót a dévai törvényszék bűnügyi osztályához, illetőleg a királyi ügyészhez és e tekintetben ott, a hol 400 embernél többen voltak jelen: fölkelt bizonyos Nagy László nevű ügyvéd, s azt mondotta, hogy nem kell áttenni a bűnügyi osztályhoz, minthogy, habár a tényálladék meg van; de az elsikkasztó nem tudatik, bűnvádat emelni nem lehet. Tehát a jegyzőkönyv e kitétele, mely a belügyminister úrhoz felterjesztetett: hibás, vagy hamis; mert én — mint mondám — az adott felvilágosítással nem voltam megelégedve, sőt indítványt tettem. Ha ők a jegyzőkönyvet máskép vették fel, azt igen tudom sajnálni, hogy egy oly nagy megyében s oly megye gyűlésén, hol 400 ember van jelen: ferdén veszik fel a jegyzőkönyvet. Ez ha nem büo, de megtorlást érdemlő hiba. Az tény s a minister ur is valahogyan frásissal körülírva elismerte, hogy a pénz elveszett, — ne mondjuk tehát elsikkasztatott, — mert látom, hogy a sikkasztás nem tetszik — tehát elveszett s én azt hiszem, hogy Európaszerte, kivéve nálunk, nincs eset, hogy az elveszett vagy elsikkasztott hivatalos pénzt a hivatalnoktól polgári utón hajtották volna be, s ezen páratlan tény országunknak s a kormánynak díszére nem válhatik. Maga a minister ur is azt mondja, hogy hiba történt; ha hiba volt: hát fizette volna meg az alispán az illető összeget: de négy évig mindig azt mondani, hogy nem fizeti és most polgári utón hajtják be tőle az elsikkasztott, — vagy hát elveszett — pénzt: nincsen rendén, s a morált igy nem terjesztjük. Épen az a baj nálunk, hogy ugy magánosoknál, bankoknál, nagy házaknál s közhivataloknál nagyon sok s napontai a sikkasztás s az onnét ered, mert az ily bűnöket szeretjük eltakarni. Engedelmet kérek most körülbelöl két éve történt, ugyan e házban éhez hasonló eset, de sokkal nagyobb sikkasztás miatt interpellatió történt. A minister akkor is azt mondta, hogy nem áll s tagadta a tényt, kevés idő múlva rá valamennyi magyar lap — hivatkozom a „Keletnépére" — (Derültség) elősorolta, hogy mily viszszaélések történtek Temesmegyében, hol 100,000-re ment az árva-pénzek elsikkasztása, és senki sem gondolt vele s nem gondol mai napig sem, s igy ezáltal a bűnök elkövetői csak felbátorittatnak, s ennek az az oka, hogy az ilyeneket elszoktak palástolni, vagy nem jól mondtam, eltakarni. (Mozgás. Ellenmondás.) Én azt hiszem i ház ! hogy a tisztviselők tekintélyét csak ugy tudjuk fentartani: ha minden egyes hiba, vagy mulasztás miatt szigorú vizsgálat alatt állítjuk. A mi az alispánt illeti: nekem nines a becsülete ellen semmi kétségem; (Derültség) de tény. hogy az a pénz elveszett. Valakinek csak el kellett hát vennie. A mit ő mondott, hogy odaadta a pénzt az elhalt perceptornak, erről meg azt tartotta a közvélemény, hogy a legbecsületesebb emberek egyike volt, tehát ennél el nem veszhetett, az alispán pedig erősiti, hogy átadta neki, s ha el nem veszett: hol van hát'? Valakinek el kellett vennie, mert a pénztárba nem jutott, vagy valami alantas hivatalnok, vagy szolga vagy valami fél vette el, a ki oda jött; vizsgálatot kellett volna tehát indítani, hogy hol a pénz, ki vette el ? mert, hogy bűntény forog fenn hogy 800 frt hivatalos pénz elveszett az irodából: az kétségtelen; — a mint tetszett mondani, hogy benne van a jegyzőkönyvben; — lehet, hogy a jelentés bevezettetett a jegyzőkönyvben, de hogy a pénz elveszett: maga a minister ur is elismeri, s én nem a jelentést, hanem a pénzt keresem, a jelentós megvan, de a pénz nincs. (Derültség). Mondtam, hogy én megvártam volna, hogy a belügyminister ur e tekintetben vizsgálatot fog indítani és kideritendi az illető vétkest; mert ismétlem, csak azáltal fog a tisztikar tekintélye helyreállíttatni, s a gyanúsításoknak vége vettetni. Még egy másik esetet is kénytelen vagyok felhozni azon előadásom bizonyítására, hogy nálunk a bűnesetek elpalástoltatnak. Történt az, hogy egy főispán itt Pesten a jury előtt sokkal erősebb váddal illettetett, mint a milyent én itt felhoztam, s az esküdtszék a vádlottat, ki a főispánt gyanúsította felmentette, tehát a főispán ellen emelt vádat az esküdtszók is beismerte s a főispánt még 8 hónapig megtartották hivatalában. Ugy hiszem, hogy az ily eljárások sem a hazára jót nem hoznak, sem a tisztikar tekintélyét elő nem mozdítják. En el voltam készülve arra, hogy a t. belügyminister ur azt fogja mondani, hogy nem történt semmi; mert hiszen a lapok már jóelőre azt mondták, hogy semmi alapja nincs interpellációmnak s látják most, hogy mégis van alapja: mert csakugyan kénytelen volt a minister ur bevallani, hogy a pénz elveszett, szerintem pedig elsikkasztatott. Nem mondhatni, hogy nemzetiségi szempontból tettem ez interpelíatiót, mert nemzetiségi szempontból nem akarok bűnesetet csinálni; de akartam azt, hogy a néptől executió utján behajtott pénz, ha máskép nem is, de visszafizetés utján megtérüljön az államnak. Négy esztendő óta be van perelve az illető, és azt mondja a t. minister ur, hogy vége felé jár a per. Bárcsak ugy volna. De tartok tőle, hogy a per végét sem ón, sem a minister ur el