Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.

Ülésnapok - 1875-164

88 1&4. országos ülé» noTember 11. 1876. nem kötelességében is áll a kormánynak ez ügy­ben követett magaviseletére nézve a kellő felvi­lágosítást megkívánni. En tehát arra kérném a t, kormányt, mél­tóztatnék ily felvilágosítást adni a háznak és a ház által a nemzetnek. Másodszor arra kérném a t. kormányt, mél­tóztatnék alkalmat nyújtani a háznak arra, hogy még a költségvetés tárgyalása előtt kerüljön itt a házban napirendre a keleti kérdés. Ami a módot, a formát illeti, ha a kormány nem szándékozik akadályt elébe gördíteni, ezt akár határozati javaslat benyújtása áltaí, akár egy interpellatio folytán igen könnyen el lehet érni. Én azt hiszem, hogy a kormány érdekében nem lehet a vitát kerülni már csak azért sem : mert hisz itt van a költségvetési vita, annál pedig amúgy is napirenden lesz ezen kérdés, ép ugy, mint minden más politikai kérdés, tehát a vitát mellőzni és elkerülni nem lehet. Én egyátalában nem állítom, hogy a kor­mánynak oka van a vitát mellőzni vagy kerülni; hanem még azon esetre is, ha erre oka volna, ezen czélját el nem érné, mert hisz a költségvetési vita alkalmával éhez a kérdéshez mindenki hozzá szólhat, vitát mindenki kezdhet. Hanem én sok­kal iddomosabbnak, sokkal helyesebbnek látnám, ha ezen kérdést, mely Magyarországnak állami érdekeit oly közel és oly nagy mérvben érdekli, külön tárgyalásra tűzné ki a magyar képviselőház. Ez igen természetesen, a ház többségének elha­tározásától függ, de miután a ház jelenlegi több­sége a jelenlegi kormány iránt bizalommal visel­tetik : meg vagyok győződve, hogy e kérdésben is a kormány által fog vezettetni, és hogy ha a kormány eziránt nehézségeket nem tesz, a többség el fogja azt fogadni; ha ellenben a kormány nehéz­ségeket tenne : a többség nekezebben fog hozzá­járulni ahoz, hogy ezen kérdés egy különös vita tárgyát képezze. Miután azonban mit mondom, csak néhány napra lehetne elnapolni a kérdést, ha a kormány beleegyezését nem is adná, azt hiszem, hogy az ildorn és a parlamenti méltóságnál fogva és e kérdés fontosságához képest a kormány nem fogja ellenezni, hogy e kérdés még a költségvetés tár­gyalása előtt napi rendre tűzessék. Ezen két kérés az, melyet a kormányhoz intézett interpellatiomba foglaltam. Elnök : Az interpellatio fel fog olvastatni. Orbán Balázs jegyző: (Olvassa az ivter­•peHafiot, mely igy szól:) Interpellatio az összes ministeriumhoz: Tekintve, hogy az ország déli határain támadt háború Magyarország államérdekeit a legközelebb­ről és a legnagyobb mérvben érdekli; tekintve, hogy ezen háború, ha az a most kötött fegyverszünet lefolyása után újra felvétet­nék , sőt netán külbeavatkozás folytán nagyobb kiterjedést s európai fontosságot nyerve, Magyar­országra nézve a legkomolyabb következéseket vonhatná maga után ; tekintve hogy ezen s más okoknál fogva a magyar nemzet közvéleménye a háború folyama és annak esélyei s uj még uj fordulatai iránt a legélénkebb érdekkel viseltetik; tekintve, hogy a magyar nemzetnek nemcsak kétségbe vonhatlan joga van, de kötelessége is magának a balkáni és az ezzel felmerült úgyneve­zett keleti kérdés egész állásáról, úgymint kor­mányának ezen kérdések irányábani magatartásá­ról kellő tájékozást szerezni; tekintve, hogy a külügyek mimódoni vezeté­sére s intézésére a magyar kormánynak beleegye­zése s befolyása az 1867: XII. törvényczikk által is biztosítva van, és hogy már ennélfogva is a külügyek mimódoni vezetéséről a magyar kor­mány is felelős. Kérdem az összes ministeriumot: 1. Hajlandó-e a kormány a törvényhozás s a nemzet tájékozása végett az országgyűlésnek egy akár szó, akár Írásbeli előterjesztést tenni, mely a keleti zavargások felmerülése óta a külügyministe­rium által a keleti kérdésben követett egész poli­tikát felkarolná és rendszeresen előadná, külön­külön felemlítve mindazon lépéseket, melyeket a külügyministerium ezen kérdés felmerülése óta minden irányban tett, és pedig ugy azokat, me­lyeket más hatalmasságokkal egyetértőleg vagy azoktól netán eltórőleg külön tett volna. Kiterjed­vén ezen előterjesztés mindazon lépésekre, melyek már meghaladottaknak tekinthetők, és felkarolván az egész eljárást azon pontig, a hol a még füg­gőben levő tárgyalások a részletes fejtegetéseket a közügy kára nélkül még ma meg nem engedik. 2. Hajlandó-e a kormány alkalmat nyújtani a képviselőháznak, hogy ez még a költségvetés tárgyalása előtt a keleti kérdést és a kormánynak ezzel kapcsolatos eljárását tárgyalás alá vehesse és annak irányában nézetének s véleményének ki­fejezést adjon. Elnök: Ezen interpellatio mint az összminis­teriumhoz intézett, a ministerelnök urnák fog ki­adatni. T ház! Már a múlt együttlétünk alkalmával az igazoló 9-ik osztálynak, azon osztálynak, mely annak idején a képviselő uraknak megbízó levelét vizsgálta meg. egy állandó igazolási bizottsági ta­got kellett volna választani. Fel is hivtam az osztályt a választás meg­ejtésére, de az nem történt meg. Most tehát az igazolási 9-ik osztály tagjait van szerencsém fel­i

Next

/
Thumbnails
Contents