Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.

Ülésnapok - 1875-175

175. országos ülés november 28. 1876. SÍD magokat tájékozni, és azok is, kik e szakmával nem foglalkoznak, a józan ész alapján véleményt formálhassanak. Én, t. ház, a vasutak rendezésének részéről igen sokat hallottam már; az igaz, hogy annak eszközléséből még igen keveset látok. Ezen ministerium, midőn kormányra lépett, programmjának első teendői közé sorozta a vasutak csoportosítását, a melyből az országra igen nagy haszon háramland. Én még eddigelé nem látom, hogy valami történt volna; most azonban, — még hivatalosan nem is tudom az egészet, csak ugy hallottam, hogy a kormány megvette a tiszai vasút részvényeinek legnagyobb részét. Nem tudom micsoda alapon történt az egész, nem vagyok képes benne ítéletet mondani; hanem megvallom, nagyon gyanúsnak tartom azon eljárást, midőn az államtitkár ur felkel és azt mondja, semmit sem lehet tenni, mig a tiszai vasút kezünkben nincs, nem is mozdulhatunk: mig a keleti vasút is kezünkben nincs. Engedelmet kérek, midőn ezen vasutak itt engedélyeztettek és építtettek: akkor ezekről nem volt szó ; hanem most már szó van arról, hogy nekünk ezen vasutakat meg kell vennünk. A tiszai vasútról nincs közelebbi tudomásom, hogy miképen áll a dolog : mert hivatalosan nem tudom. Ámbár köztudomású dolog, mégis titokban tartatik bizonyos tekintetben, hogy miért? miért nem ? azt nem tudom; hanem annyi mindenesetre áll, hogy ezen ministeriumnak a titoktartás egyik fő eleme: ezt rendkívül szereti és azután az örvendetes meglepetésekkel mindig elmarad. A mi a keleti vasút megvételét illeti, a törvényjavaslat a ház előtt van. Erről érdemlegesen annak idejében fogok szólni. Most csak annyit mondhatok, hogyha ez volt a keleti vasút kérdésének megoldása: ez engem kinemelógit. A keleti vasutak kérdésének Magyarország közgazdasági és hitelviszonyaira oly nagy befolyása volt, hogy ez ily módon elintézni akarni, nem kielégítő. Azt mondta azonban az államtitkár ur, — és ezt megvallom, helyesnek találom részéről, mert eltér eddigi elődeinek eljárásától, kik minden vasúti operatió alkalmával arany hegyeket helyeztek kilátásba a törvényhozás előtt, — hogyha ez meg fog is történni: akkor sem fog valami nagy dolog történni ; mert varázseszközök nincsenek és nem lehet egy könnyen az állam terhén könnyíteni. Elhiszem, hogy igy van a dolog, s nagyon helyesnek találom, hogy ezen utat választja az államtitkár ur, a helyett, hogy mint elődjei tették, fényes ígéretekkel lépne a ház elé és mikor ezek be nem váltatnak, azt mondani, hogy a képviselőház megszavazta, tehát a képviselőházé a felelősség. Egyet azonban mégis mondott az államtitkár, a mit megvallom, szeretnék a tapasztalatban is, és nemcsak állításban látni. Azt mondja, hogy mindenütt a világon évenkint fokozódnak a vasutak jövedelmei. Megengedem ; minden államban ugy van a dolog. De azt mondja, hogy nálunk még nagyobb mérvben fokozódnak, mint másutt; de ezen fokozódás nem folytonosan, hanem rohamos ugrásokban törtónnik. Én szeretném látni a költségvetésből, hogy ott már egyszer kifejezést nyerjen ez az ugrás : mert eddigelé az ugrás csak abban állott, hogy a subventió nagyobb volt, mint az előbbi évben. A múlt évben a subventió 14.700,000 volt, most már 15.000,000 előirányoztatott és ez is emeltetik 16 millión felül. Tehát ismét ugrás és mindig ugrás a rósz irányban. Szeretnék már egyszer látni egy ugrást a jó irányban is. Szeretném látni, hogy az államtitkár ur necsak állítsa; hanem adatokkal bizonyítsa az emelkedést, mert a törvényhozás előtt adatokkal be kell bizonyítani, különösen mikor költségvetésről, tehát pénzről van szó. A tariffa kérdésről igen sokat lehetne mondani, mert hiszen ez nagyfontosságú dolog ; hanem a minister ur azt mondja, hogy a tariffák a cartellek és refactiák a szerződések által ugy vannak szabályozva, hogy a nagy távolságnak és a nagy küldeménynek előny adatik ; de a kisebb szállítmányok és a kis távolság bizonyos terheltetéssel jár. De. azzal vigasztalja magát, hogy Magyarország közgazdasági érdekei azzal vannak kielégítve, hogyha az áru Hamburgba és Stettinbe szállítható olcsón. Én nem igy fogom fel Magyarország közgazdasági érdekeit. En fontosnak tartom azt, hogy a belforgalom eszközöltetik olcsón. Olyan termelő, ki képes legyen búzával egy hajót megrakni, hogy Hamburgba vagy Stettinbe küldje: igen kevés van Magyarországban ; az ezen szállítmányoknak nyújtott előnynek tehát a termelő nem veszi hasznát, az nem emeli az ország termelő osztályának adókópességét. A múltkor a pénzügyminister ur azon szemrehányásra, hogy a kormány semmit nem tett az adóképesség emelésére: felhozta, hogy igenis tett, hogy 1868-tól 1875-ig. mikor t. i. ők nem voltak ministerek, mennyi fordíttatott az adókópesség emelésére és fölszámította 190, — 250 millióra. Engedelmet kérek, ha e 250 millió az adóképesség emelésére, fordíttatott: akkor azt ugy méltóztassanak alkalmazni, hogy a termelő nyerje azon hasznot, mely ebből ered; nem pedig egy-két spediteur vagy kereskedő nyerje. Hiszen a minister ur elismerte, midőn azt monda, hogy sem a termelő, sem a vasút nem nyer, hanem nyer a spediteur a nagy szállítmányoknál. Ha már cartellről beszélünk : ugy e szerződésből a termelőre vajmi kevés eredmény háramlik, mert a termelő nem fog Hamburgba szállítani. Igaz, a vasúti tariffa megengedi a Hamburgba eszközlött szállításnál, hogy egy kocsi-szállitmány40*