Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.
Ülésnapok - 1875-172
172. országos tílés november 24. 1876 243 nem beszél, hanem áttér a keleti kérdésre és azt I mondja, hogy erről ma nem nyilatkozik : mert a hivatalos adatok nincsenek előtte és mert a ministerelnök ur azt kívánta, hogy erről ne szóljunk. (Derültség.) Azután átmegy a vám- és kereskedelmi politikára s azt mondja, hogy a vám- és kereskedelmi politikának tüzetes vitatásába ma nem bocsátkozik. (Derültség) Tehát azon három tárgy közül, melyet beszéde felkarolt, egyikére nézve sem nyilatkozott s azért nekem egyikre nézve sincs mit mondanom. Abban az egyben, a mivel bevégezte beszédét, tökéletesen egyetértek az igen t. képviselő úrral, midőn tudniillik azt mondja, hogy ezen közgazdasági kérdések, melyek most Magyarország kormánya és a birodalmi tanácsban képviselt országok ós tartományok kormánya közt alkudozás tárgyát képezik : veszélyesebbekké lehetnek a külellenség megtámadásainál, egy szerencsétlen hadviselésnél, a pénzügyi nyomornál. Én is azt mondom, hogy ezen kérdések oly na,gy fontossággal birnak, hogy sem egy vesztett hadjárat, sem a pénzügyi bajok ínég oly nagy mérve sem fogja megközelíteni azon következményeket, melyek származhatnak a közgazdasági kérdések helytelen megoldásából. Ezért én is igen nagy súlyt helyezek arra, hogy a közgazdasági kérdések Magyarország érdekében oldassanak meg, hanem azokról ma én sem akarok tüzetesen szólani ; mert azok tárgyalás alá fognak kerülni a házban ugy, hogy egyedül azokról lesz szó és azokról kimerítően, tüzetesen kell szólani; ina pedig úgysem határozhatnánk benne semmit. Áttérek most néhány megjegyzést tenni a ministerelnök ur beszédére. EJ mondott már némelyeket, melyeket én mondani akartam, előttem szólott Eády Endre t. képviselő ur. Marad még néhány dolog, mire nézvo. kell, hogy egy pár szóval megjegyzést tegyek. Előszói" is megvallom, hogy mindjárt a ministerelnök ur beszédének a kezdetén engem kellemetlenül érintett az, hogy a ministerelnök ur egy annyira elcsépelt és annyira elkuruzsolt phrazishoz folyamodott, tudniillik a drága idő pazarlásához. Ez már annyiszor el volt itt mondva és meg lett czáfolva, hogy valóban akárkitől előbb vártam volna, hogy felemlítse, mint épen a ministerelnök úrtól. Azt mondja, hogy bocsánatot kell kérnie, ép ugy a háztól, mint az országtól, melynek ideje és előnye rovására történik az, hanem azt tenni köteles ; de ezért a felelősséget azokra hárítja, kik nagy értéket látszanak helyezni arra, hogy: „én egykor-máskor mit mondtam, vagy mit gondoltam." No, hogy valaki a ministerelnök ur gondolatát kritika tárgyává tette volna; arról tudomásom nincs, hanem mondásait igenis; de méltóztassanak megengedni, ha nem I meggyőződésünket fejezzük ki a törvényhozásban, a parlamentben: akkor mire való a szólás? akkor jobb nem szólni; ha pedig meggyőződésünket fejezzük ki ma : igenis tartozunk magyarázattal a törvényhozásnak és az országnak, hogyan történik az, hogy ma ellenkezőjét mondjuk annak, a mit tegnap hirdettünk. Tehát nagyfontosságú, hogy valaki és különösen az, ki a kormány élén áll és a kormánynak és az ország politikájának irányt ad : mit mondott egykor-máskor, mikor fölszólalt a törvényhozás kebelében. De ámbár ezen phrasis igen sokszor elmondatott — mint mondám — ós nem vártam volna, hogy a ministerelnök által használtassék; de ez alkalommal még nem is szerencsésen használta, mert azt mondta, sokba kerül az országnak az, hogy sokan az ő beszédére hivatkoznak. Engedelmet kérek, én ő reá magára bízom annak megítélését, hogy mi kerül többe az országnak, azon időpazarlás-e, mely bekövetkezett akkor, mikor a ministerelnök ur olyanokat mondott, a mikben ma nem hisz ? azon időveszteség-e, melylyel a ministerelnök ur megkerítette az ország nagy részének bizodalmát? Vagy azon idő-e, mely arra fordittatik, hogy megmutassák az országnak, hogy azok, a miket a ministerelnök ur mondott: a gyakorlatban egészen mást jelentenek és azon idő került-e az országnak többe, mely az ámításra; vagy mely a kiábrándításra fordíttatott? (Élénk helyeslés és derültség balfelöl.) Azután a ministerelnök ur Irányi t. barátomnak azt monda, hogy nem correct parlamentális eljárásnak tartja azt, hogy valaki fölszólítsa a kormányt arra, hogy változtassa meg politikáját, hogy azt cselekedje, a mit mások tartanak jónak; nem azt, a mit ő tart jónak. Én megengedem, hogy ezen felszólítás rendes viszonyok között nem egészen correct; hanem hozzáteszem, hogy rendes viszonyok közt: mert a mi viszonyaink közt Irányi Dániel képviselőtársam jogosítva volt feltenni azt, hogy azok, a kik már egyszer gyökeresen megváltoztatták politikájokat: készek lesznek újra a ház érdekében megváltoztatni. Különben, ha ezen felszólítás nem egészen correct, mindenesetre correct felszólítás az, hogy lépjenek le azon helyekről, a melyen feladatukat teljesíteni nem tudják. Ministerelnök ur azt mondta erre, hogy azt egyes felszólításra nem teszik; mert a törvényhozás factorainak többsége által támogattatnak, sőt a mostani viszonyok közt gyávaságnak tekintené a viszszalépést. Én csak azt mondom, a mit az előbb a pénzügyminister urnák mondtam, hogyha önök uraim megvannak győződve arról, ha lelkiismeretük azt mondja, hogy azon ut, azon politika, melyet önök követnek; a haza jólétének biztosítására vezet, önök jogosítva vannak helyeiket megtartani; de ha önök nincsenek erről meggyőződve: akkor önök hazafias kötelessége, becsületbeli kötelessége 31*
