Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.

Ülésnapok - 1875-170

170. országos Hlés november 22. 1876. \89 sek és talán területe is nagyobbittassók. Minden kétségen felül áll, hogy a török birodalomnak épsége és önállósága Magyarországnak, sót mond­juk az egész osztrák-magyar birodalomnak egyik legfőbb érdekét képezi és mondjuk még azt is, hogy saját jövőnk lenne fenyegetve, ha a délen uj — névleg keresztyén független államok, de tényleg orosz vazal államok keletkeznének. (He­lyeslés a középen.) Nem habozom kimondani azt is, hogy ha Törökország integritása fenyegetve lenne: akkor én is elérkezettnek vélném azon időt, hogy nem bosszuállási vágyból, mint azt nekünk a külföl­dön szemünkre lobbantani szeretik, de az önvé­delem, az önfentartás szempontjából, nehéz szívvel bár le kellene számolnunk ismert békeszeretetünk­kel, félre kellene tenni eddigi tartózkodásunkat. (Helyeslés a középen.) Mindezek előre bocsátása után mégis oda kell nyilatkoznom, hogy én részemről jelenleg Simonyi Ernő t. képviselőtársam határozati javas­latát elfogadandónak nem tartom. Nem tartom pedig elfogadhatónak azért: mert nekem egy részt mér­legelnem kell azon a monarchia belső viszonyai­ban is rejlő nehézségeket, melyekkel külügyérünk lépten-nyomon megküzdeni kénytelen; más-részt azonban — a mint az előzményekből nem merem és nem akarom még következtetni, hogy a kül­ügyminister és vele egyetértelmüleg kormányunk oly irányban engagirozta volna magát, mely a nemzet közérzületével ellenkeznék s a birodalom jövőjére nézve káros következményeket vonna maga után, épen ugy még nem enyészeti el bennem azon remény, hogy külügyeink vezetője a döntő perczekben, a szerintem alig elkerülhető válság­pillanatában azon utat fogja választani, melyet számára a birodalom jól fölfogott helyzete s valódi érdekei kijelelnek, s melyen őt az átalános lelke­sültség követhetné, s a legnagyobb áldozatkészség istápolhatná. Mielőtt bevégezném rövid felszólalá­somat, még egy kérést vagyok bátor intézni az igen tisztelt kormányhoz. Fájdalommal be kell vallanom, hogy az emlékezetes pártfusió óta a nemzet sok csalódásban és egy nagy kiábrándu­lásban részesült, látja és tapasztalja mindenki, hogy a kormány legjobb akarata, legnagyobb iparkodása és buzgalma mellett sem képes a defi­czitet elenyésztetni; hogy azon egyesség, mely Ausztriával köttetni szándókoltatik, anyagi érde­keinket mérlegelve, biztosított jogainkat tekintve, az a kormánynak a múltban tett nyilatkozataival összehasonlítva, valóságos capitulatiója a nemzet­nek. Kérem tehát a t. kormányt, kímélje meg a nemzetet még egy kiábrándulástól, és ne nyújt­son segédkezet oly külpolitika folytatásához vagy kezdeményezéséhez, mely Magyarország jövőjét kétessé teheti. [Helyeslés.) Ragályi Nándor: T. ház! Sajátságos hely­zet a mieink még a tanácskozások sorrendjére nézve is. Nekem a parlamenti szokás szerint az előttem szólott képviselő urat kellene czáfolnom; de megvallom, hogy nem sok czáfolni valót talá­lok az általa mondottakban. A t. ministerelnök ur tegnap a több oldalról keletkező bizalmatlanságra azt méltóztatott nekünk javasolni, hogy ha czélt akarunk érni: először egyezünk meg abban, hogy kik legyenek az ő utódjai. Megvallom, hogy ha szerencsénk volna nekünk őt megbuktatni: ez minket bizony nem nagyon bántana, mert ministereket kötéllel nem kellene fogni, sőt azt hiszem, hogy a legnagyobb baj volna az embarras de richesse; (Derültség), mert alkalmasint több volna a competens, mint a mennyi bársony-szék ottan van. (Derültség.) Ha pedig a minister ur azon nézetben van (H dijuk!) hogy az összes bizalmatlanok közt nincs annyi essentia, mint a mennyi most a bár­sony-székeket elfoglalja, erre azt mondom, a mit egy deák példabeszéd mond és a mit bizonyít egy hosszú lánczolata azoknak, a kik azon széke­ket elfoglalták, hogy tudniillik: fac me talem, talis ero. Bizony sajátságos ez a mi helyzetünk, mert sok czáfolni való abban, a mit az előttem szólott t. képviselő ur mondott, nincsen. 0 ugyanis nem fogadta el Mocsáry képviselőtársam határozati javaslatát azért: mert elég most egyelőre a külön vámszerződés és a független bank; hagjjuk a többit a jövőre. Erre nekem nincs más megjegyzésem, mint az, hogy minden pártnak kell, hogy legyen élet­programmja. Nekünk is van életprogrammunk és ezt mindannyiszor elő kell hoznunk, a hányszor alkalom van reá. Különben egyszer már megmon­dottam itt a házban, és most sem mondhatok mást, hogy kell egy pártnak lenni Magyarorszá­gon, mely oda mutasson és fentartsa a hitet, hogy ezen országnak valaha függetlennek kell lenni. (Helyeslés a szélső bal felől.) T. ház! Nem szólott csak kettő, már nem mondhatom, hogy a túlsó oldalon ülők közül, hanem ugy fejezem ki, hogy Grutgesintekből s ezek közül is csak egyik adta meg magát föltét­lenül, a másiknak kívánságai vannak az igen t. pénzügynxinister úrhoz. Azt kérte tőle, hogy intse meg azon apparátust, hogy ne legyen olyan ke­mény. No én gratulálok az igen t. képviselő urnák. Ugyan jóhoz folyamodik. (Derültség.) Az igen t. pénzügyminister ur nem bánja akárkin veszik meg az adót, csak az az appará­tus kiszorítsa valahonnan; (Mozgat) de az a baj, hogy nem tudja kiszorítani. Olyan forma ezen kérdés az igen t. pénzügyminister úrhoz: mintha a szőlőszem azt kérné a préstől, hogy levét ne nyomja ki. (Derültség.)

Next

/
Thumbnails
Contents