Képviselőházi napló, 1875. VII. kötet • 1876. május 30–junius 20.

Ülésnapok - 1875-143

36 143. országos ülés május SÍ. 1876. séges, hogy mint a személyes életben, mint a gazdasági és társadalmi életben is a lakosság érdekei és viszonyai legyenek közösök vagy legalább öszszeférhetők. E szerint például hasonló népességi viszonyok, közös oktatási, biztonsági és egészségügyi intézetek, közös utak és más közlekedési eszközök, közös árvízveszély és közös védépitések, közös hitelintézetek és társadalmi egyletek, közös földmivelési rendszer és közös iparágak egy igazgatási egyéniség azon főtényezői, melyeket szem elől nem szabad tévesztenie annak, ki megyéket kikerekíteni és alakítani akar. Tán ezek azon elvek, melyekből kiindult a szőnyegen levő törvényjavaslat ? tán ezek azon czélok, melyek elérését tűzte ki magának a belügyminister ur a jelenlegi tervezetnél? Fájdalom, constatálnom kell, hogy nem ezek. A belügyminister ur jóllehet tegnapelőtti beszédében kiemelte, hogy ő törvényjavaslatait a gyakorlati életből szokta idomítani és a szabályozandó viszonyok minden tényezőjét figyelembe venni. Ez tegnapelőtt nagyon szépen, nagyon megnyugtatóan hallatszott, de mit használ nekünk, ha ezen helyes elvet csak halljuk a minister ur beszédeiben, de nem találhatjuk az ő javaslataiban és eselekvényeiben. Legalább e javaslat indokolásában maga a minister ur mondja: „jelen törvényjavaslatban czólul csak is azt tűztem ki magam elé, hogy megfelelőleg a jó közigazgatás egyik alapfeltételének megszüntessék a terület-szabályozásnál azon tarthatatlan állapot, a mely szerint hazánkban oly törvényhatóságok is léteznek, a melyek területe még csak folytonos egybefüggő testet sem képez. Ennélfogva „csak is" a terület egybefüggését czélul kitűzte magának a minister. Tehát ollóval kívánja kiszabni a megyéket. Sajnos, elvszomoru ezél! De ezt sem éri el a javaslat. Vegyük a sok példából csak azon egyetlen esetet, hogy Vízakna város, mely Kis-Szebentől nem egészen két mérföldnyi távolságban fekszik és a vaspályával onnan egynéhány perczben elérhető, nem Szeben megyébe osztatott be, hanem csatoltatott Alsó-Fehérmegyéhez és utaltatott Enyedre, mint megyei székhelyre, hova a vízaknai polgár a vaspályával csak 6 vagy 7 óra alatt utazhatik. Ezen területi alak nem épen egybefüggő, nem épen kerék, tán czifraságokat vágott ki itten a szabó ollója?! A terület egybefüggése nézetem szerint azonban épenséggel nem volt a javaslat egyedüli ezélja. A némely nem kifejtett czélok közül legyen szabad legalább egyet, talán a legfontosabbat itten jeleznem. Ezen rejtett ezél, bocsássák, hogy felfedezzem, egy nemzetiségi ezél, a magyarság suprematiája. Ezt nem annyira a javaslat t. szerzőjéről mondom, mert a belügyminister ur tegnapelőtti beszédében egész határozottsággal kijelentette, hogy előtte a magyarság soha sem lehet ezél, hanem egyedül csak az állam érdeke. Megvallom, hogy nagy meglepetéssel és bámulattal, de némi elégtétellel is hallottam a minister ur ezen nyilatkozását, majd elég alkalmam lesz ő exczellentiáját arra emlékeztetni. Gzóloin szemrehányásomat csak azokra, ki ezen javaslatot előttünk tárgyalták ós a ház elé terjesztek, és azokra, kik a házban ezen szellemben szólaltak fel, — irányozni. Nyíltan szólt ezen irányban és ezen nemzetiségi szellemben a közigazgatási bizottságnak némely nagyon tekintélyes tagja — nomina sünt — nem szabad mondanom odiosa, hát mondjuk celanda. Szóltak arról, például, hogy Szilágy-Somlyót azért kellene Szilágymegye székhelyévé tenni, mert környékében lakik a magyarság, laknak a földbirtokos urak; holott ha Zilah lenne a megyének szókhelye: az ottanlakó román elem oly számosan jelenne meg e közgyűléseken, hogy félhető lenne, miszerint ezen román elem Szilágy megyében suprematiát nyerhetne. Hasonló szellemben megintette a közigaztási bizottságot egy erdélyi tagja, ne csatolja Zarándmegye keleti részét Hunyadmegyéhez: mert különben ezen így kerekített megyében a magyar faj elvesztené a suprematiáját és át lenne szolgáltatva a román elemeknek. Ezek uraim magyarsági, tehát nemzetiségi czélok, de épenséggel nem állami, nem közigazgatási czélok. Engedjék kimondanom; hazánk aggasztó végzete épen az , hogy kormányzó államférfiad nagyon ritkán, nem mondtam sohasem voltak képesek egy állami czólt tisztán ós minden magyarsági melléktekintet nélkül felfogni és maguk elé kitűzni. Mig nem szakítanak, uraim, ezen szemponttal: őszintén és helyesen, míg fel nem hagynak nemzeti alattvalóság és suprematiáról álmodni ós tervezni: higyjék meg nekem, addig nem fog virulni, addig nem fog szilárdulni, nem fog gyógyulni szegény hazánkés addigisitten államról nem is lehet szó. Nem mellőzhetem itten, a mit ezen oldalról egy t. képviselő urnák eziránt tetszett mondani. Azon elismerő és rokonszenvi hangulatért, melyben szász atyafiaim műveltségét és rendes önkormányzati igazgatását felhozta, fogadja köszönetemet, reménylem. hogy erről őszinte szívből beszélt. A mit azonban azért panaszolt, hogy a magyarság hátrányára Szeben, Brassó és Segesvár lettek kijelölve megyei szókhelyeknek: engedje, hogy ezen panaszát komolynak ne vegyem; hanem azon diplomatiai sokoldalúságnak tulajdonítsam, melynek jelszava: jedem ein Stráusschen. Figyelemmel hallottam tegnap Gurban Constantán t. képviselő ur beszédét. Mikor a t. képviselő ur a királyföldi vitában román esperesek és szász superintendensekről nagyon eredeti regéket mesélt el a t. háznak, azon impressiót tett rám a beszéde, mintha nem profán emberi észből, hanem „quasi per inspirationem" szólott volna a