Képviselőházi napló, 1875. VII. kötet • 1876. május 30–junius 20.

Ülésnapok - 1875-155

és június 17. 1876. 3Q0, 155. országos UI< együvévalóságát, miként Szerbia és Ruménia hasonló helyzete és viszonya nem von maga után ilynemű sérelmet; tekintettel, hogy tehát sem az aláirt nagy hatalmaknak a párisi szerződés alapján sem Ausztria, Franezia-és Angolországnak az 1856. évi április 15. külön szerződésnek alapján jogi czimek szives fegyveres interventióhoz a keresztények felkelése ügyében és Szerbia porta ellenébeni viselt háború esetében ; jövőben is hosszú időn át is török rabszolgaságban, maradnának még pedig állítólag az európai béke érdekében, tényleg pedig a némely nagyhatalmak rivalitása és önzésének érdekében; tekintettel arra, hogy a keresztény, illetőleg délszláv népek ugyanazon joggal birnak fölszabadulni a török iga alól, valamint az osztrák-magyar monarchiának népei bírtak és alkalmaztak; tekintettel arra, hogy ezen monarchia, és különösen Magyarország érdekében fekszik, hogy a balkán félszigeten a hanyatló és roskadozó török birodalom helyébe keresztény népek minél előbb, mig életerejök van, feltámadjanak és önálló államokat alkossanak; tekintettel arra, hogy ezen monarchia általában, Magyarországnak különösen, nemcsak érdeke, hanem morális kötelessége is, hogy a keleti kérdésnek ilyetén megoldását nemzetközileg megengedett morális és materialis eszközökkel támogassák, először azért, mivel ennek a monarchiának egy fele szláv lakosság és közte két és fél milliót szerb nemzetiség tesz ki; másodszor, mivel emiitett népek fegyverrel támogatták Magyarországnak a török iga alóli felszabadítását; ós végre harmadszor, mivel a szerbeknek egy milliója a Velebittól kezdve egész Orsováig az Európának majdnem minden csatamezején vérüket ontották trónért és ezen monarchiáért azon feltétel alatt, és azon reményben, hogy ezen monarchia, az uralkodó dynasztia elődeinek ígérete szerint, a keresztény népeknek felszabadítását Törökországban támogatni, vagy legalább akadályozni nem fogja; tekintettel végre arra, hogy a herczegovinai és bosniai fölkelés mind tartósságánál mind ellenállási erejénél fogva azon stádiumban van, hogy neki a nemzetközi jog szerint hadviselő félnek jogát elismerni lehet; Szerbia és Montenegró közreműködése esetében pedig ezeknek a hadviselési jog meg nem tagadható, és hogy minden esetben ezen monarchiától, már természete és történeténél fogva a semlegesség, még pedig oly semlegesség várható, melj nem zárja ki ezen monarchia alattvalóinak jogát a törökországbani keresztényeknek és testvéreknek maguk részére, személyesen és anyagilag támogatni; tekintettel mindezekre, hogy a tisztelt ház méltóztassék hozni a következő határozatot: Határozati javaslat. A képviselőház a magy. kir. kormánynak, illetőleg a m. kir. ministerelnök urnák ajánlja, hogy a maga törvényes befolyását a közös osztrák-magyar külügyi politika irányára, a jelenlegi törökországi események és bonyodalmak tekintetében, és egyátalában a balkán félszigeten arra használja fel, hogy a közös osztrák-magyar külügyministerium a saját, és ennélfogva a m. kir. kormány is a maga hatáskörében a következő irányhoz tartsák magukat: Először az osztrák-magyar diplomatia szorítkozzék diplomatiai intercessióra, illetőleg az ottomán portánál való mediatióra a Herczegovina, Bosnia és Bolgárországban fölkelt keresztények pacifieatióját illetőleg és ezen alkalommal valamint a portánál ugy a többi európai nagyhatalmaknál is azt eszközölje ki, hogy a pacifieatió sikeres és tartósabb alapjául vétessék autonómiai, Szerbia és Bománia állásához hasonló belső önállóság, Bosnyákország és Herczegovinának a Szerbiával, és Bolgáriának, illetőleg Bosnia, Herczegovina és Oszerbiának a Szerbia és Montenegró fejedelemségekkel való egyesülése azon módozatok és feltótelek alatt, melyeket az ottomán porta és az illető keresztény tartományok és népek maguk közt megállapítanának, ós a párisi szerződésen aláirt nagyhatalmaknak tudtára adnának. Másodszor: azon esetben, ha az ottomán porta haladék nélkül elvileg rá nem állna a pacificatiónak fenebbi alapjára, ós, Szerbia és Montenegró, Herczegovina-, Bosnia-, Oszerbia és Bolgáriában, s a körülmények szerint az európai Törökországnak más tartományaiban is a felkelőknek segítségére sietnének: az osztrák-magyar monarchia tartózkodjék minden anyagi, illetőleg fegyveres interventió, oecupatió, vagy annexiótól; sőt maga Szerbia és Montenegró coercitiójától, hanem hogy nemcsak a béke érdekében Törökország határain kivül, hanem ugy átalános, mint különös Törökországra vonatkozó nemzetközi jog értelmében, magát a non interventió elvéhez, és az ebből folyó semlegességhez tartsa. Harmadszor: hogy az osztrák-magyar diplomatia azon legyen, hogy ezen elvnek és eljárásának más európai nagyhatalmaknál érvényt szerezzen, hogy ilyen esetben nemcsak Szerbia és Montenegrónak, hanem Herczegovina és Bosnia, és egyátalában a törökországi fölkelőknek az úgynevezett hadviselési jog (droit de béli gerants) nemzetközi következményeivel ennek bizonyos kötelességekkel járó jogához ; negyedszer: hogy az osztrák-magyar monarchia semlegessége értelmében ez mint állam tartózkodjék a hadviselő felek állami támogatását/)! és ennek megfelelőleg a török hadsereg és hadiszereknek Klek és Szutorinánál való átszállításától, s egyátalában szárazföldi vagy tengeri határain át; de e mellett a saját állampolgárainak ne tiltsa magánrészvótót, vagy a hadviselő feleknek személyes és anyagi támogatását azon módon, a mely