Képviselőházi napló, 1875. VII. kötet • 1876. május 30–junius 20.

Ülésnapok - 1875-142

112. országos ülés májas 30. 1876. 28 szónokokat, hogy ha csekély nyilatkozataimat czáfolatra méltatják, igaz, hogy ez sokkal nehezebb ; de azt czáfolják, a mit mondottam, nem pedig fényes dialectikával azt, a mit nem mondottam. (Tetszés a közéjyen.) T. ház! Ma egy igen jó tanácsot hallottam a majdnem közvetlenül előttem szólott t. képviselő ur beszédének elején, midőn ugyanis ő azt mondta, hogy nem kell keresni titkos értelmet, titkos szándékot, hanem fel kell tenni, hogy mindenki őszinte meggyőződése szerint azt tartja és azt mondja, a mit jónak tart. Részemről minden szavát aláírom e tanácsának és igyekezem is követni. De — meglehet, nem emlékszem rá, mert bizony sokszor volt alkalmam e t. házban már szólni, hogy már valamikor elmondtam s ha tettem, bocsánatot kérek az ismétlésért — a t képviselő ur mégis ugy járt, mint azon agyszeri pap — csakhogy elfeledte inteni a hallgatóságot, hogy ugy fog járni — ki midőn erkölcsi predicatiót tartott híveinek, érezvén magában, hogy ő annak nem mindig felel meg, azt monda: de figyelmeztetlek benneteket hiveim, azt tegyétek a mit mondok, s ne azt, a mit cselekszem. (Derültség) Mert alig adta meg a képviselő ur ezt a jó tanácsot: mindjárt bele ment abba, hogy beszéljen a ministeriumnak e törvényjavaslatban maskirozott szándékáról, bele ment abba, hogy ismét és ismételve felelevenítse azt, a mi részben legalább a tegnapi napon Debreczent illetőleg itt elmondatott. Nem felelnék reá ismét, hiszen különben is vannak némely képviselő urak, mint tudom, ezen házban, a kik azon meggyőződésben élnek, hogy nekem legalább a legújabb időben nincs is okom Debreczent pártolni (Derültség.) De felelek rá azért, mert t. képviselőtársam igen nagy tévedésből indult ki. (Halljuk!) Elsőbben is a t. minister ur. . . (Hosszan tartó derültség ) A t. képviselő ur azt mondja és itt több pontot kell összefoglalnom, hogy ő a kikerekitést pártolta akkor: midőn én ellene voltam. Másodszor azt mondja, hogy igaz, hogy Hajdumegye eszméje a másik minister által proponáltatott; de ha a propositió olyan jó volt: miért nem fogadtam el akkor és miért nem terjeszti elő elődöm? továbbá átmegy a Debreczen városának — mint ő mondja — adott nagy praesentre. Ez az, a mit ujságkép mondott a tegnapi napon mondottakhoz képest. * Á mi az elsőt illeti, hivatkozhatom mindazokra, kik akár a házban, akár a 2 l-es, akár a 9-es bizottságban voltak, hogy éií akkor is soha azt, hogy területi kiigazításra szükség nincs: nem mondtam, hanem mondtam azt, hogy nem szükséges az ország egész területét mint egy eircalommal és liniával mintegy egyenlő részekre osztani. A kettő közt ugy hiszem, igen nagy a különbség. De egyébiránt azt gondolom, hogy az egyenjogúságot egymásnak mégis csak meg kell adnunk és igy ha t. képviselőtársamnak, a ki akkor akarta a területi kijavitást, szabad most nem akarnia: akkor nekem, ha akkor nem akartam volna is, szabad most akarnom. (Elénk derültség a középen.) Egyébiránt én sohasem azon nézetből indultam ki, hogy ha valamely dolognak minden részét nem tartom jónak, azért ne ismerjem el, hogy egyes részei jók s épen azért, ha nem tartottam is az akkori kikerekitési javaslatot egészen jónak: azért nem köteleztem magamat sem akkor, sem soha, hogy minden egyes részletét is rosznak tartsam. Sem pedig azon félreértett vagy, hogy is mondjam, hiúság nincs bennem, hogy ha valamely eszme mástól jön, ha egyébként jónak tartom, azt magamévá ne tegyem és a magam felelőssége alá venni ne akarjam. S arra csakugyan hivatkozhatnám — a képviselő ur utolsó tanácsára is megemlékezve, — hogy kimutatják a képviselőház évkönyvei ós elég megtámadásban is részesültem miatta a képviselőház egyik oldaláról, — hogy azon időben is igen sok kormányi propositiót védtem, támogattam sokszor egészben, igen sokszor pedig még azon felül egyes részeiben is. De a mi mondom Debreczen városát illeti, — mert a t. képviselő urnák egy másik kedvencz themájára, a Körösökre és a Beretyóra nem fogok kitérni, — a mi Debreczent illeti, az constatálva van, hogy a Hajdumegye eszméje ministeri elődemnól született és még azt is megjegyezhetem az ellenkező állításokkal szemben, hogy ha bár elődöm első tervezete, — ugy a mint, nem tudom itt hallottam-e vagy olvastam-e — Biharmegyéből többet akart hozzácsatolni, utóbbi tervezete, miként végleg elfogadtatott, egészen ugyanaz, — a Biharmegyei részen legalább, — mint a mit én a háznak beterjeszteni szerencsés voltam. A mi pedig a praesentet illeti, t ebben nagy tévedésben van a t. képviselő ur. 0 azt mondja, hogy azon puszták elszakittattak Szabolcsmegyétől és a Hajdúságtól azért, hogy Debreczenhez menjenek, elszakittattak a községektől, a melyekhez eddig tartoztak és melyeknél eddig adót kellett fizetni és igy Debreczen kedveért megkárosittattak azon községek. Első megjegyzésem erre az, hogy ezen puszták részint Szabolcs, részint, — nem a Hajdúság, hanem — Biharmegyében feküsznek. Ez az egyik. A másik észrevételem az, hogy ezen puszták Debreczen város határával egy continuitásban lévén és kizárólag Debreczen városa tulajdonát képezvén: semmiféle irányban, más községhez csatolva nem voltak, más községhez