Képviselőházi napló, 1875. VII. kötet • 1876. május 30–junius 20.

Ülésnapok - 1875-154

288 164. országos Blés június 16. 1876. 1869. évi XIV. törvényczikk 14. §-a szerint az eskü letételére és hivatalának elfoglalására még több, mint két havi ideje van : — annálfogva tá­maszkodva az idézett törvény ezen intézkedésére — az emiitett birói állás elfoglalása vagy el nem foglalása iránt nyilatkozni egyelőre nem hajlandó. Zakó György képviselő meghallgatása ezzel befejezve lévén, ugyan ez alkalommal a bizottság körében személyesen megjelent igazságügyminister Perczel Béla a bizottság felhívása folytán kijelen­tette, miszerint az általa törvényszéki elnökké ki­kinevezett Zakó György országgyűlési képviselő a törvény által rendelt esküt mai napig le nem tette és birói állását el nem foglalta s ennek foly­tán elnöki fizetése is folyóvá nem tétetett. Az összeférhetlenségi bizottság ezzel a kérdés megvilágítására szolgáló tájékozást magának meg­szerezvén, a szóban forgó összeférhetlenségi esetet behatólag tanácskozás alá vette s annak érdemé­ben a jelen voltak átalános többségével a követ­kező határozatot hozta. Az összeférhetlenségi 1875. évi I. törvény­czikk 7. §-a azt rendeli, hogy a képviselő, ki időközben olyan állást foglal el, mely a képviselő­séggel össze nem fér, 48 óra alatt a képviselő­ségről lemondani tartozik Jelen esetben azonban az összeférhetlenség kérdését mindenek felett a birói hatalom gyakor­lásáról szóló 1869. évi XIV. törvényczikk 14-ik §-ának azon intézkedése szabályozza, mely vilá­gosan rendeli, hogy az illető biró hivatalának el­foglalása előtt a birói esküt letenni köteles. Minthogy pedig Zakó György képviselő ugy saját kijelentése, valamint az igazságügyi minister nyilatkozata szerint is ezen esküt még le nem tette, s hivatalát sem el nem foglalta, sem el nem foglalhatta. Annálfogva Zakó György képviselő olyan ál­lást, mely az összeférhetlenségi törvény 1. §-ban körül írva van s melyre ugyanazon törvény 7-ik §-a vonatkozik, el nem foglalván: a bizottság ne­vezett képviselőre vonatkozólag az összeférhetien­séget kimondandónak nem tartotta. Ezen határozat nyílt ajtóknál élő szóval in­dokaival együtt kihirdettetvén ezzel a mai ülés eloszlott. K. m. ft. Gorove István s. k. elnök. Sze­niczey Ödön s. k. helyettes jegyző. Elnök: A házszabályok 127. §-nál fogva a t. ház ezen jelentést tudomásul venni méltóz­tatik. A közlekedésügyi minister ur kivan szólni. Péchy Tamás közlekedésügyi minister: T. ház! egy törvényjavaslatot vagyok bátor be­terjeszteni a közmunka és közlekedésügy ministeri táreza részére az 1873., 1874., 1875. évekre en­gedélyezett, de ezen években fel nem használt némely hiteleknek 1875. ós 1876-ban való felhasz­nálása iránt. A mint méltóztatnak látni, ezen törvényjavas­lat a költségvetéssel van szoros összeköttetésben, azért vagyok bátor ezt most beterjeszteni, hogy addig, mig a költségvetés őszszel tárgyaltatni fog : a minden egyes pontnál előadott indokolással al­kalma legyen a t. háznak megismerkedni. Kérem méltóztassék a törvényjavaslatnak kinyomatását és a tagok közötti kiosztását elrendelni. Elnök : A közmunka és közlekedési ministeri táreza részére 1873—74 ós 75-re engedélyezett, de azon években fel nem használt némely hite­leknek 1875 ós 76-ban való felhasználásáról szóló törvényjavaslat ki fog nyomatni, a ház t. tagjai között szétosztatni és véleményes jelentós tétel végett a pénzügyi bizottsághoz áttétetni (He­lyeslés.) A ministerelnök ur kivan szólani. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Van szerencsém a phyloxera rovar terjedésének meggátlásáról ós a nemzetközi metermórtók hivatal és fentartására felállítására 1876. évre szükséges póthitelről szóló ő Felsége által legkegyelmesebben szentesitett törvényezikkeket kihirdetés végett be­nyújtani. Elnök: Az ő Felsége által legkegyelmesebben szentesitett törvényczikkek ki fognak ezennel hir­dettetni. Gulner Gyula és Tombor Iván jegyzők: (Felváltva olvassák a szentesitett törvényezikkeket.) Elnök: A nemzetközi métermérték hivatal felállítására és fentartására az 1876. évben szük­séges póthitelről és a phyloxera rovar terjedésé­nek meggátlásáról szóló, ő Felsége által szentesi­tett törvényeziknek hódoló tisztelettel kihirdettet­vén, hasonló kihirdetés végett a főrendiházhoz fognak átküldetni. Hogy ez még a mai ülésben megtörténhessék, kérem a t. házat, méltóztassék megengedni, hegy a jegyzőkönyvnek ezen kihir­detésre vonatkozó része meghitelesittessék. Wáchter Frigyes jegyző: (olvassa a mai ülés jegyzökönyvét?) Elnök: Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyvi kivonat meghitelesittetik. Fügh Károly: T. ház! A házszabályok 135. §-a értelmében szót kérek. Én már régebb időben a honvédelmi és közoktatási minister urak­hoz egy interpellátiót voltam bátor intézni, mely­ben arra kértem őket, hogy azon visszaélést szün­tessék meg, melyet a katonai hatóságok az által követnek el, hogy a rendesen alkalmazott tanítókat nem ugy mint a törvény rendeli: 8 heti kiképezésre és két heti fegyver gyakorlatra, hanem -teljes 3 évi szolgálatra tartják vissza és igy nem' csak a

Next

/
Thumbnails
Contents