Képviselőházi napló, 1875. VII. kötet • 1876. május 30–junius 20.

Ülésnapok - 1875-153

280 153. országos illés június 11. 1876. Elnök: Méltóztatik a t. ház a számvizsgáló bizottságnak e jelentésébe foglalt javaslatát elfogadni ? (Elfogadjuk!) A t. ház ezt elfogadta és ennélfogva Lisznyay János pénztárnok 1875. évi szeptember 1-től ugyanazon évi deczernber 31-ig vezetett számadásokra nézve, a további számadás terhe alól felmentetik : a megvizsgált számadás pedig az irattárba letétetni rendeltetik. Most a ministerelnök ur fog válaszolni Irányi Dániel képviselő urnák interpellatióira Tisza Kálmán ministerelnök: T. képviselőház ! Irányi Dániel képviselő ur három interpellatiót intézett hozzám, mind a hármat a keleti ügyekre vonatkozólag. A három kérdés, melyeknek némely része — azt lehet mondani — talán már tui is van haladva, annyira kapcsolatban áll egymással, hogy azt gondolom együttesen felelhetek mind a háromra. (Ralijuk! Halljuk!) Az egyik kérdés, mely mind a hárman keresztül vonul, és melynek jogosultságát elismerem: az, hogy a magyar kormánynak tudtával és hozzájárulásával történtek-e a keleti politikában az osztrák-magyar külügyi hivatal lépései, intézkedései, és hogy egyátalában a magyar kormány e részben törvényszerű befolyását gyakorolta-e ? Erre vonatkozólag mind a három kérdéssel szemben ós átalában a jövőt illetőleg is, bátor vagyok azt mondani, hogy a magyar kormány ismeri azon kötelességót, a melyet e tekintetben rája törvényeink rónak, s a magyar kormány ennélfogva kötelességének tartja ez irányban törvényszerű befolyását gyakorolni és hozzá tehetem, hogy — miként ez másként nem is lehet — a külügyi hivatal, a külügyi minister részéről ez irányban a legnagyobb előzékenységgel találkozik. E kérdést illetőleg tehát, a mely Magyarországra nézve jogi szempontból bir fontossággal, a t. képviselő urat teljesen megnyugtathatom: hogy ez irányban minden, a minek törvény szerint történni kell és lehet, megtörtént. A mi magát a dolog lényegét illeti és tekintettel a Konstantinápolyban bekövetkezett változásokra is, természetesen, hogy e változásoknak teljes horderejét és lehető eredményeit ma előre látni és mintegy megjósolni nem lehet; de én részemről mondhatom, hogy a mi az ottani változásoknak legelső következménye volt: az a magyar-osztrák külügyi politkának eddigi egész irányzatát, — bele értve a képviselő ur kérdéseiben benfoglalt berlini találkozást is — igazolja; igazolja, mert ezen politikának nem volt más czélja, mint az ismeretes reformok kieszközlése utján is hatni arra, hogy a békesség helyreállittassók. S ime most maga Törökország uralkodója lépett a reformok terére. A mi pedig azt illeti, hogy mit fog a magyar-osztrák külügyi vezetés tanúi ós mi az, a mi ez irányban a magyar kormánynak is hozzájárulásával találkozik: erre nézve csak azt mondhatom, hogy a Konstantinápolyban történtek megváltoztathatják az eljárás módozatait, megváltoztathatják az időt, a mikor egyik vagy másik eljárás követtetik; de külügyi politikánknak elejétől fogva szem előtt tartott legfőbb irányát nem változtatják és nem változtathatják meg, a mely irány abban áll: egyetértőleg Európa többi hatalmaival oda hatni, hogy Európa békéje semmi viszonyok közt meg ne zavartassák. (Tetszés.) Ez az t. ház, a mit a kérdésekre felelhetek, és, ez az. a minek tudomásul vételét kérem. (Elérik helyeslés.) Irányi Dániel: T. ház! Mindenekelőtt nem titkolhatom el sajnálatomat a fölött, hogy a t. ministerelnök ur ily sokáig méltóztatott késni becses válaszával. lg' házszabályok 30 napi határidőt engednek a ministernek a válaszra; de a jelen esetben azt gondolom, a körülmények fontosságát figyelembe véve, talán jobb lett volna nem élni a minister urnák a házszabályok adta ezen jogával, nem azért csupán, a mint a t. ministerelnök ur azt válaszában maga is megjegyezte, mert interpellátiómnak egyike-másika az események által már meg van haladva ; hanem főleg azért, mert én fontosságot helyezek arra, hogy a magyar parlamentben is a külügyek szóba hozassanak, hogy a magyar törvényhozás is a maga óhajtását, a maga akaratát a külügyek vitelére nézve nyilvánítsa. Ezt biztosítja nekünk a törvény, ez a parlamentális kormány-formának különben is követelménye. A mi már a dolog értelmét illeti, én t. ház a herezegovinai és bosniai lázadással szemben két kötelességet láttam hárulni a magyar és illetőleg a közös külügyi kormányra. Az első kötelesség volt a semlegességnek szigorú fentartása; a másik azon őszinte törekvés, hogy a megzavart csend és béke, a mennyire emberileg lehet, szilárd alapokon helyreállittassók. Az elsőt. t. i. a semlegesség fen tartását a nemzetközi jogon kivül követelte és követeli egyrészt azon baráti viszony, a melyben Ausztria ós Magyarország a török birodalomhoz áll; másrészt követeli Magyarországnak és Ausztriának és illetőleg az úgynevezett osztrák-magyar monarchiának nemcsak pénzügyi, nemcsak közgazdasági, hanem leginkább politikai érdeke. A másik kötelesség, a béke helyreállítására való törekvés, a kormánynak már csak azért is feladatául volt szabva; mert közvetlen szomszédságunkban történvén és történvén ismételve a zavargások és a felkelések: ez a mi saját ügyeink vezetésére is, a mi belállapotainkra többó-kevésbbó