Képviselőházi napló, 1875. VI. kötet • 1876. márczius 22–május 29.

Ülésnapok - 1875-115

115. orssságos ülés uiárczius 23. 1816. 31 zeteknek sincsen a homlokára felírva, hogy meddig éljenek és ugy hiszem a feladat az lenne, hogy a hatalmas a gyengébbet jogában és igazságában védje; nem pedig összetiporja. A nép öntudatában mély gyökeret vert jogokat és a törvény határozott rendeletét egyszerűen ignorálni -és az érdekeltek és jogosultak tekintélyes részének hozzájárulásán és akaratán kivid, sőt számtalan hivatalos tiltakozásoknak is ellenére tabula rását csinálni, valóban sem alkotmányos, sem politikailag eszélyes. eljárásnak nem tűnik fel. Vagy- tán a törvényhozó testület kebelében ez időben virágzó kedvező pártalakulás igazolja az ajánlott eljárást és pedig csupán azon okból, mivel hatalmas majoritássá fejlődött ki? Hát a, hatalomnak, ha alkotmányos akar maradni, nem szintúgy szent kötelessége a törvényt megtartani és a törvényen és százados gyakorlaton alapuló jogokat, melyeknek a jogegyenlőséget sértő kizárólagossága már úgyis megszűnt, tiszteletben tartani és védelmezni, kivált miután azoknak gyakorlása bizonyára minden körülmények között sem a koronának, sem az országnak kárára nem volt ? A jog létezésének egyszerű tagadása a jogot magát el nem törölheti; ha tehát az önkény, a hatalom annak gyakorlatát ideiglen akadályozni és elfojtani birja is: kedvező körülmények azt viszont feléleszthetik és az ily kedvező körülményekhez egyebek kfteött a gyenge kormányokat is számithatom ; miután a tisztelt mmisterelnök ur idei február 15-én a főrendiházban tartott beszédében az olyan szabadságoknak is becsét és joghatályát feltétlenül elismerni méltóztatott, a melyek akkor vívattak ki, mikor a központi hatalom gyenge volt. Az uralkodásnak végczélja szerintem is nem lehet a hatalom nagysága, a hatalom csak eszköz, végezel a népek boldogítása. Alkotmányos viszonyok között minden oly közintézmény, mely nem az illető jogosultak önkéntes óhajtásának és önelhatározásának, hanem egy természet ellenes kényszernek, mellyel Deákként „kölcsönös bizalmat megalapítani lehetetlen" a szüleménye, ha szinte ezen kényszernek alkotmányos is az alakja: következményeiben üdvös és boldogító nem lehet. Si licet parva componere magnis, bátor vagyok az előhozott eszmék némi illustrálása gyanánt az 1861-ik magyar országgyűlés augustus 8-án kelt feliratában előforduló számos arany mondatokból a mélyen tisztelt háznak becses figyelmét csak egynek felolvashatására igénybe venni. Ha valamely hatalom akár hibából, akár szerencsétlenségek folytán oda jutott, hogy az anyagi jólét emelésére csak igen keveset tehet; sőt az állam fentartására a súlyos terhek alatt majdnem már kimerült honpolgároktól ujabb s ismét ujabb anyagi áldozatokat kénytelen kívánni: nem jár el czélszerűen, midőn a nemzet érzelmeit a politikai jogok csorbításával is sérti; mert a súlyos terhek azon meggyőződés mellett, hogy a politikai jogok biztossága is veszélynek van kitéve : még súlyosabbakká válnak, a méltó keserűség érzete lehangol minden áldozatkészséget s elfojtja a bizalmat azon hatalom iránt, mely a polgároknak anyagi * érdekeit nem tudja, politikai jogait pedig nem akarja kímélni. Legyen szabad ez alkalommal befejezésül még egy szerintem jelentékeny nyilatkozatot idézni, melyet az úgynevezett huszonegyes országos bizottság 1874. január 20-án tartott 7-ik ülésében az illető napló 102-dik lapján láthatólag Tisza Kálmán bizottsági tag tett, — ez igy hangzik: „Azon eljárás, mely csak a hatalmon alapszik, legyen az Isten vagy a forradalom kegyelméből, való absolutismus, de minden esetre absolutismus; mert az egy, semmi iránt kímélettel nem biró . hatalom . . . Alkotmányos országban ily hatalommal eljárni nem szabad." Ha az igen tisztelt jelenlegi kormány elnök ur ezen mondatához többé nem akarna ragaszkodni: akkor azon fájdalmas következtetéshez fognék jutni. miszerint a parlamenti absolutismus aerája inaugurálásának küszöbén állunk. Minthogy azonban nem hihetem, hogy a nagyon tisztelt ministerelnök urnák ezen uj kormányrendszer behozatala komoly szándéka lenne ; részemről pedig azt határozottan ellenzem, mert a Királyföld municipalis jogának megsemmisülését alá nem írhatom, öngyilkosságra pedig nem szánhatjuk el magunkat, különben Kossuth Lajos is idei február 14 kérőli levelében azt állítja, hogy „eltiport nemzet újjá születhetik, de öngyilkos nemzet számára nincs feltámadás:" — mindezeknél fogva én a törvényjavaslatot mint- tárgyalásra nem minősültet sem átalánósságban, sem részleteiben nem fogadom el és csatlakozom Kapp képviselőtársam határozati javaslatához. Nékünk keveseknek pedig, kiknek e nehéz pillanat osztályrészül jutott, szolgáljon buzditásul költőnk hazafias szózata: „Was auch draus werde,. steh zu deinem Volk, das ist dein angeborner Platz" ! Kemény Gábor b. {Halljuk! Halljuk!) T. ház! Megvallom, a csodálkozás bizonyos nemével hallgattam végig azon beszédeket, melyeket királyföldi némely képviselőtársaink a szőnyegen forgó törvényjavaslatot illetőleg elmondottak. Csodálom azokban azon anachronismust, mely bennök rejlik és csodálom a viszonyoknak azon fel nem ismerését, — legalább az én csekély fölfogásom szerint, — mely azokból kirí. Ha nem Pesten volnának ha nem a közös Magyarországnak országgyűlésén, hanem ha Erdélynek valamelyik speciális országgyűlésén, talán Tordán vagy Medgyesen. vagy Szász-Sebesen és ezelőtt 250 esztendővel