Képviselőházi napló, 1875. VI. kötet • 1876. márczius 22–május 29.

Ülésnapok - 1875-141

384 143. országos ülés május 39. 1876. a megyék kikerekitésének eszméjét, egyszerű és helyes közigazgatás létesítésére elfogadom. De viszont kénytelen vagyok már most kijelenteni, hogy részemről akkor, midőn főleg Erdélyterületi rendezéséről van szó: egy ezélszerü és helyes területi felosztás előfölíételét, közigazgatási rendszerünk megváltoztatásában látom. Vagyis más szóval, a területi rendezésnél, a mindnyájunk főczólját képező államérdek megóvása iránti garantiát és ezen törvényjavaslat alapeszméjét a jó közigazgatás létesítését csakis ad miniskatiónk újjá szerveziésóben találhatom fel. Nézetem szerint e szempontok képeznek elválhatlan kapcsolatban egy főkérdést, melynek egyetemes megoldása képezi viszont egy helyes, territoriális divisio kérdésének ezélszerü megoldását. E nézetből kiindulva és az arrondirozás eszméjét mint alapot elfogadva, már a t. belügyminister ur elődének, az erdélyi megyék czélszerübb felosztása iránti javaslatát, mint első lépést egy nagyobb reformmunkálat keresztül vitelére örömmel üdvözöltem és tettem ezt annál inkább, mivel e törvényjavaslatban láttam legelőbb megoldva, egy rég megoldásra váró erdélyi kérdést És hogy e kérdés is, ériem a Királyföld rendezésének kérdését, csak most jött napirendre, ezt egyfelől parlamentális életünk múlt éveiben tapasztalt beteges pártviszonyokban, de másfelől abban is látom, hogy 1867. óta parlamenterük ós kormányaink nem nagy figyelmet és részvétet tanúsítottak az erdélyi ügyek iránt. — És itt megjegyzem azt, hogy a két ország egyesítésének kimondása óta, számtalan oly kérdés maradt függőben, melynek ezélszerü megoldását az erdélyi közvélemény hiába sürgette. — Csak egyet említek, mely talán a legfőbb, az uniót, mely még a mai napig sincs végrehajtva és csak egy irányban ott, hol a nép terhéről van szó, van viszont az unió a végső consequentiáig observálva. Azonban visszatérve ezen törvényjavaslatra ; már négy héttel ezelőtt készséggel szavaztam meg a szász Universitás rendezéséről szólott törvényjavaslatot, örömmel üdvözöltem a nemzeties gondolatot, mely abban kifejezésben talált és hoztam meg annak megszavazása által, a magyar állam eszme fenségének azon tribut, melyet magamtól soha el nem utasíthatok. És ha most a t. ház asztalán fekvő javaslatban a szász Universitásrol szóló törvény két első §-ban foglalt elv concret alakban nyert kifejezést : nem tehetem, hogy mindenekelőtt a Királyföld területi beosztására ne tegyek egy rövid megjegyzést. És itt mindjárt utalnom kell, t. ház, egy helyes és ezélszerü területi felosztás előbb említett előfeltételére, a jó közigazgatás, vagy közigazgatásunk jelen rendszerére; mert míg egyfelől készséggel beösmerem, hogy azon helyzetnek megváltoztatását, melyben jelenleg a Királyföld van, nemcsak a kor igénye, de az államérdek is követeli; másfelül kénytelen vagyok beismerni, hogy alkotásainkban hiányzik a vonzerő, institutióink nélkülözi azon attractiót, mely hódit, mely megkedvelteti azokat. A jelen törvényjavaslatban is azt Játom, hogy a kormány nem reflectált azon jogos követelményekre, melyekhez a Királyföld intelligens népe a közigazgatást illetőleg, méltán igényt tarthat, és hogy ez igényeket a jelen közigazgatási rendszer kielégíteni képes nem lesz. Ezen törvényjavaslatnak a szászföldre vonatkozó intézkedése tehát nem egyéb, mint a rósz administratió terjesztése Magyarországon. A törvényjavaslat ad a szászoknak, százados, sajátságos viszonyaik par excellence polgári életükből, fejlődött institutióik helyett elavult megyei önkormányzatot, választott megyei tisztviselőket és közigazgatási bizottságot. S ha meggondoljuk azt, hogy a szász hivatalnoksereg gyakorlottabb az administratióban, mint a megyei; ha meggondoljuk azt, hogy a szász nép intelligensebb mint a megyei: bátran kimondhatjuk, hogy a jelen közigazgatási rendszer, mely a választások esélyeitől tételezi föl a jó közigazgatás létesítését, méltó elégületlenséget fog okozni a Kirábyföld intelligens népe között. Azonban van egy magasabb, mondhatnám egyetlen szempont, mely midőn Erdély területi felosztásáról van szó: köztünk véleménykülönbség tárgyát nem képezheti, és a mely döntő és ez a magyar állameszme, s a magyar állam érdeke. Erdély, t. ház! mindig készséggel hozta meg adóját az érdeknek. Midőn az 1848. magyar törvényhozás egy egységes magyar állam eszméjét kimondotta : ez állani létjoga és consolidatiójának alapfeltétele annak területi nagyságában is állott. Az erdélyi rendek is átértették a kor követelményeit, hitték, hogy Erdély létezésének postulatuma egy erős Magyarország keretén belül fekszik. Kimondották az uniót. Nehéz idők következtek. Nyomor és ínség jellemzik Erdély államéletének e korszakát. Bekövetkezett 1867. Erdély rendéi utoljára lettek meghallgatva. A meggyőződés most sem változott, most is a magyarországgali egyesülés eszméje volt panaceája a lét-felvirágzás és egy jobb kor bekövetkezésének. Ismét nemes lelkesedéssel lett a két ország egyesítése kimondva. Erdély tehát szakított a múlttal történeti fejlődése és emlékeivel, lemondott a partikularismusról és meghozta adóját az összórdeknek, hogy egy egységes magyar haza létesítését elősegítse. Belenyugodott 1867. óta mindenben, mit, a központi hatalom, a magyar állameszme ós a magyar államérdek köve-