Képviselőházi napló, 1875. VI. kötet • 1876. márczius 22–május 29.

Ülésnapok - 1875-141

380 140. országos ülés niájns 27. 1876. T. ház! A napirenden levő tárgyak letár­gyalva lévén, a hétfői ülés napirendjének első tárgyát fogja képezni a fizetések, nyugdijak és egyéb illetményekre vezetendő végrehajtás korlá­tozásáról szóló most letárgyalt törvényjavaslatnak harmadszori felöl továbbá a háznak korábbi határozata szerint hétfőre ki van tűzve a némely törvényhatóságok területi szabályozásáról szóló törvényjavaslatnak tárgyalása. Engedje meg a t. ház, hogy jelentést tegyek az iránt, hogy ma a ház t. tagjai között kiosz­tatott két kisebb, de sürgős törvényjavaslat. Egyik a phyloxera rovar terjedésének meg­gátlásáról, a másik a méter-mérték tárgyában fel állítandó hivatalra szükséges póthitelről. A t. ház A kormány részéről jelen vannak: Bedeko­vics Kálmán, Péchy Tamás, Perczel Béla, b. Si­monyi Lajos, Szende Béla, Tisza Kálmán, Trefort Ágost. {Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvet Beőthy Algernon jegyző ur fogja vezetni. ff A szólni kívánókat egyrészről Molnár Aladár, más részről Orbán Balázs jegyző urak szólitandják fel. Méltóztassanak a múlt ülés jegyzőkönyvét meghallgatni. Wáchter Frigyes jegyző: {Olvassa a má­jus hő 27-én tartott ülés jeggzőkonyvét.) Elnök: A jegyzőkönyv ellen észrevétel nem tétetvén, az megliitelesittetik. A főrendiház elnöke a választási törvény né­mely intézkedéseinek módosításáról szóló t.-cz. eredeti példányának az országos levéltárba történt talán azon tekintetből, meri a területi szabályozás hosszabb ideig tartó tárgyalásokat fog igénybe venni : méltóztatik megnyugodni abban, hogy ezen két törvényjavaslat, mely ma kiosztatott, hétfőn az ülés elején a területi szabályozás előtt tárgyal­tassék. (Atalános helyeslés.) Lesz tehát tárg V8J SÍ hétfőn d. e. 10 órakor tartandó ülésnek: harmadszori felolvasása a ma elfogadott törvényjavaslatnak, továbbá a phyloxera rovar terjedésének meggátlásáról, és a nemzetközi métermérték hivatalra szükséges póthitelről, azután a területi szabályozásról szóló törvényjavaslatok tárgyalása. Más tárgy nem lévén ; az ülést bezárom. {Az ülés végződik d. e. 12 órakor.) elhelyezését igazoló elismervényt küldi meg, ha­sonlóképen megküldi a főrendiház elnöke a svájezi szövetséggel a letelepedés iránt kötött államszer­ződésről szóló t.-cz. eredeti példányának az orszá­gos levéltárba lett elhelyezését igazoló elismervényt, A ház levéltárába fognak letétetni. Bemutatom Szántó István és több óntelki lakosnak Molnár Antal képviselő által beadott kér­vényét adósikkasztási ügyöknek sürgősen való megvizsgáltatása tárgyában. E kérvény ki fog adatni a kérvényi bizottságnak. Szathmár megye közigazgatási székhelyének Nagy-Károly mezővárosból Szatmár-Németi szab. kir. városba leendő áthelyezése tárgyában Boros Bálint képviselő ur utján következő községek nyújt­ják be kérvényöket: Krasznabéltck, Lobhágy, Nagy­Szokond, Felsőboldád, Kis-Szokond, Pettyén, Om­bod, Erdőd, Pálfalva, Nantü, Bákosterebes, üéz­telek, Dobrácsapáti, Szamos-Kóród, Hiripp, Orosz­falu, Amaez, Madarász. Apa, Szamostelek, Dobra, 141. országos ülés 1876. május 29-én Ghyczy Kálmán elnöklete alatt. Tárgyai: Levéltári nyugták és kérvények bemutatása. A kórvények XXI. sorjegyzéke bemu­tattatik. O'Donnel Henrik igazoltatik. A kormány az uzsoratörvény módosításáról szóló törvényjavas­latot acl be. A fizetések és nyugdijakra vezetett végrehajtások korlátozásáról szóló törvényjavaslat végleg elfogadtatik. A philoxera rovar terjedésének meggátlásáról; a nemzetközi métermérték-hivatal felállítására és fentartására 1876. évre szükséges póthitelről szóló törvényjavaslatok átalában és rész­letesen tárgyaltatnak. A némely törvényhatóságok területi szabályozásáról szóló törvényjavaslat áta­lánosan tárgyaltatik.

Next

/
Thumbnails
Contents