Képviselőházi napló, 1875. VI. kötet • 1876. márczius 22–május 29.

Ülésnapok - 1875-139

370 139. országos ülés május 26. 1876. törvényjavaslatban ezüst forintokban vétessenek fel és a szervezés költségei Parisban be fognak számíttatni a franc beszerzési költségeibe. Állitom igenis, hogy az volna incorrect, ha a magyar törvényhozás magyar törvényben kötelezne összegeket, melyeket a magyar törvény nem is ismer. Kötelezi azt, a mit ismer és ezt aequiparalja a más ország pénzével; mit meg az ismer, hogy tudja az az angol franczia, a ki nekünk kölcsön adott, hogy az az 5 frt, a mit neki kínálunk, mennyi az ő pénzében, hogy az ő pénzében megmagyarázzuk : azt az ő pénzében kell fizetni. Különben a magyar államkötvények világon sehol se kelnének. Ez kényszer szüksége annak, hogy mint a pénzügyminister ur megjegyzé, bár a vasúti kölcsönnél is frankban van aequiparalva a 6 millió, az a pénznem tehát, mely ezüstben létezik ; s mégis az akkori pénzügyminister teljes joggal és az ország érdekében, a törvény szavaiba nem ütközvén, járt igy el, mert a törvény beszél a nálunk létező érczforintról, csupán zárjelben tóvén oda a frankot. Hogy azt miként váltjuk be, az más kérdés, t. i. Hollandiában holland forinttal. Angolországban font sterlinggel, Délnémetországban déli forinttal stb. legális valorát azon forintnak. Hogy ezen legális valor merkantil utón, miután nincs sem ezüstünk, sem aranyunk, miként váltatik be, az a piaczi conjunkturák dolga. E tekintetben nem igazolásból, mert az igazolás az eddigiekben fekszik, nem azért köteleztük magunkat ezüst forintban való fizetésre, mintha azt akartuk volna fizetni; hanem mert ezüstben fizetünk és mert nem ismerünk mást. A további már ténykérdés, hogy t. i. mennyit tesz az ezüst forint sterlingben, frankban stb. Ezt mindenki megmondja, a ki a dolgot tudja. De a felmerült kár nagyságára nézve legyen szabad megjegyeznem, hogy csakis a legújabb időben, néhány hónap óta beszélhetünk valóban felmerült kárról; különben csak szűnő haszonról. Mert mikor megköttetett a kölcsön : az ezüst 14, az arany pedig 15%-en állott, tehát nem annyira az arany drágult meg, mint inkább az ezüst vált olcsóbbá. Tehát nem damnum emergens, hanem lucrum cessans forog fenn. (Derültség és helyeslés.) Ez tiszta dolog. Ennyit a dolog egyik oldaláról. Hogy a törvényhozás a maga eljárását magyarázza, az kétséget nem szenved. Mikor nem volt irifogása a törvényhozásnak, és joggal, hogy a vasúti kölcsön kamatjai aranyban fizettessenek a pénzügyminister ur által helyesen elmondott okok alapján: a törvényhozás azon magyarázata, azon felfogása, melyet bátor voltam kifejezni, vezethette joggal és vezette is a pénzügyministert, annál inkább, mert Zsedényi t. képviselő ur is elismerte, hogy ez eljárás az ország érdekében törtónt. Ha tehát az ország érdeke azt kívánta: ezen praeeedens usiis után hogyan ütközött a pénzügyi kormány eljárása a törvény szavaiba? Hogy pedig csakugyan nagy oka van arra, hogy itthon is aranyban fizettessék, a mi itthon fizettetik, ezt azonkívül, a mit a pénzügyminister ur mondott, hogy a provisiótól meneküljünk, még akkor is, ha a magunk főpénztáránál történik a beváltás : —- azt a t. képviselő ur tudja. Ehhez járul azon tekintet, hogy épen a hazaiak irányában, a kik sajnos keveset participálnak kölcsöneinkben, az a mostoha elbánás nem volna helyes, hogy a külföldre való küldésre kárhoztatnók őket, a mikor a kincstárnak nem használnánk vele, mert hiszen ez a kincstárnak semmi hasznot sem tenne és bizonyára nem szolgálna ösztönül és indokul arra, hogy a belföldiek a jövőben nagyobb összegekkel vegyenek részt a kölcsönök aláírásában. Én ismétlem, hogy a mi azt illeti, hogy ezüst forintban való fizetésre köteleztük magunkat, mert hiszen törvénykönyvünk nem ismer más pénznemet, a mi ezen ezüstünk aequivalense, ez nem törvényhozási, hanem ténykérdés, mely ténykérdést eldönteni a kormánynak nemcsak joga, de kötelessége is volt, annyi érték fölvételével, a miről azt hitte, hogy az a világpiaezon megfel az illető összegnek, a mint hogy bizony az nem is tartozott a titkok közé. Mert hiszen tudtuk ezt már az előzetes kölcsönöknél is, hogy mikópen járt el e tekintetben a pénzügyi kormányzat, ugy a vasúti; mint a 30 milliós kölcsönnél nem is nehezelte ezt senki és jól mondotta a pénzügyminister ur, hogy a szerződós pontozataival ezt is communicaltuk a házzal és ha ezt valaki figyelmen kivül hagyta, ha ebben meg nem ütközött: ezt az akkori minimalis differentiát hozta magával. Még egy megjegyzéssel tartozom azon észrevételre nézve, hogy ezt a minister már eleve előre láthatta volna és hogy a ministernek nem volt szabad ezt előre nem látni. De ugyan kérdem, mire vezetett ez, ha már nagyon komolyan vettük volna számba az eventualitást? Arra, a mire vezetett később 1873-ban, mikor többé nem is fenyegetett, hanem már meg volt a baj. És kérdem vajon arra inditotta-e a bajnak létezése a törvényhozást, hogy ne kötelezzük magukat aranyban teljesíteni a fizetéseket, mert amaz drágább? Nem ; hanem arra indított, hogy tüzetesen kimondta, hogy kizárólag ebbe fizessük; mert azt láttuk, hogy oly hasznot hozunk az országnak, melyet eleresztenünk nem lehet, Ha tehát akkor, mikor már gyanítani lehetett a dolog ilyen fordulatát, ez még sem szolgált argumentumul arra, hogy a törvényhozás tartózkodjék ettől; hanem inkább arra, hogy épen aranyban leendő fizetésre kötelezzük magunkat: akkor méltóztassék megnyugodni ós meggyőződve lenni arról, hogy a törvényhozás már előre látva a dolgot, sem tartózkodott — a mint nem is tartózkodhatott — ettől. Ha pedig ezen feltevésem