Képviselőházi napló, 1875. VI. kötet • 1876. márczius 22–május 29.
Ülésnapok - 1875-137
137. országos Illés május 23. 1S76. 299 vaslat tárgyalásának jelen stádiumában nem volnának változtathatók azon többi §§-ok is, melyek ennek megfelelői eg átalakítást igényelnének. Átalában nem tartja a bizottság a törvénybe felvehetőnek azt, hogy micsoda benső subjectiv indokokból nem felel meg valamely iskola a törvényes kellékeknek ; hanem ha a törvény rendeleteinek nem felel meg: a törvény rendeleteinek megfelelő iskola fölállításáról kell gondoskodni. Ezen, és itt említeni tán nem is szükséges egyéb okokból ajánlja a közoktatási bizottság, hogy a főrendiház módosítását elfogadni ne méltóztassék. {Helyeslés.) Kállay Béni: T. ház! Bátorkodom ellenkező nézetben lenni a t. előadóval és kérni a t. házat: méltóztassék elfogadni a főrendiház ezen módositványát. Megvallom, hogy ebben nem látok semmi olyat, a mi az 1868. XXXVIII. t. cz.-kel a legkisebb ellentótben is állana. Ugyanis ezen törvény megszabja azon kellékeket, melyek mellett a felekezeti iskoláknak fen kell és lehet állniok; de a községiekre nézve is megszabja ugyanezen feltételeket. Ezek oly terjedelmesek és itt oly sok kellók iratik elő, hogy fájdalom ! — mondom fájdalom, mert nagyon helyeseknek tartom e feltóteleket, — ezek nagy része még mai napig sem teljesittetik és nem is teljesittethetik a mi szomorú viszonyaink következtében. Ha már most azon szavakat szorosan vcszszük, melyek a törvényben vannak : akkor sem községi, sem felekezeti iskola Magyarországon nem igen állhat fönn. De itt nem is erről van a szó. A főrendek módositványa csak precisirozni akarja a gyakorlat által már szentesitett azon eljárást, mely mellett a ministeriumnak joga van a felekezeti iskolák mellett községi iskolák felállítására. Ezen módositvány épen nem nehezíti a községi iskolák fölállítását, s megnyugtatást szerez azoknak, a kik a felekezeti iskolákat fentartják és épen azért, mert én nem látok e módositványban semmi veszélyt sem az állami fönhatöság gyakorlására nézve, — mit ha látnék, magam sem pártolnám a módositványt, — s mert nem látok veszélyt arra nézve, hogy községi iskolák, ha szükségük fönforog, fölállittathassanak; de egyúttal látom, hogy némi megnyugtatást szerez azoknak, kik a felekezeti iskolákat fentartják Magyarországon: ismételve bátor vagyok ezen módositványt a t. ház figyelmébe és pártfogásába ajánlani. (Helyeslés a szélső jobboldalon.) Trefort Ágoston közoktatási mintatér: T. ház! Nagyon érteném az aggályokat ezen 6. §. 4-ik pontja ellen, ha arról lenne a szó, hogy ha a felekezeti iskola nem felel meg a törvény követelményeinek : azonnal be fog záratni. Itt azonban csak arról van szó, hogy a közigazgatási bizottságnak joga legyen háromszori megintés után javaslatot tenni, hogy a minister ily helyen községi vagy állami iskolát állítson. Ez valóban a felügyeleti jognak reductiója ad minimum. De eltekintve ettől :• a főrendek módositványának elfogadása a dolgok jelen stádiumában lehetetlen. Hisz mi nem revideáltuk az egész 1868-iki népiskolai törvényt s így a maga épségében megáll e törvény 15. §-a, a mely szerint bizonyos körülmények között, azaz, ha a törvény rendeleteinek a felekezeti iskolák nem felelnek meg: a kormány a községet iskola felállítására utasíthatja. Már most, ha ezen módositványt elfogadjuk: az ellentétek és súrlódások magvát letesszük a törvénybe. Én tehát minden mást mellőzve — logice és technioe lehetetlennek tartom a főrendek módosításának elfogadását. {Helyeslés a középen.) Hegedűs László: T. ház! Én a főrendiház módosítását akkor sem fogadhatnám el, ha jelenleg nemcsak a népiskolai törvény némely pontjainak módosításáról lenne szó; hanem átalában az 1868-iki népiskolai törvény revisiója lenne napirenden ; mert én ezen módosítást szükségtelennek és fölöslegesnek tartom. Ha ugyanis el van fogadva átalában és minden oldalról azon elv, hogy nem az a kérdés, hogy felekezeti vagy községi-e valamely iskola, hanem jó-e'? más szóval, megfelel-e azon kellékeknek, melyeket a törvény felállított: akkor nincsen reá szükség, hogy hosszas vizsgálódást tartson a kormány erre nézve, hogy mi az oka annak, hogy az egyik vagy másik népiskola nem felel meg a törvény által felállított kellékeknek; hanem ott van felállítva a törvényben azon mérték, mely szerint lehet és kell, ezt helyesen megítélni. Én elismerném, hogy szükség van ezen okok fürkészésére, hogyha a törvény kötelességévé tette volna a felekezeteknek, hogy népiskolákat állítsanak fel. De a törvény ezt nem tette ós nem tehette, a törvény csak a jogot adta meg és ezen jog kötelességeket feltételez. Ha már most valamely felekezet a népiskolára nézve ezen kötelességét nem teljesíti: nagyon természetes, hogy ez nem kötheti meg az állam kezét arra nézve, hogy ő ott, hol szükségesnek látja, népiskolát állítson és pedig vagy államit vagy községit. De különben is, t. ház! ez nem veszi el a felekezetektől a jogot, hogy bármikor is, ha szükségét látjuk, avagy későbben, ha módjuk, tehetsógök lesz : amaguk iskoláját bárhol felállíthassák és berendezhessék és így nemcsak szükségtelennek és fölöslegesnek tartom a főrendek módosítását; hanem egyszersmind, a mint a minister ur is méltóztatott mondani, azt már előre ki lehet mondani, hogy az meglehet visszaélésekre, de mindenesetre összeütközésekre szolgáltathatna alkalmat az, 38* *